Fate /Twilight ff./

A Bál

"Minden pillanatban azt érzem, hogy nélküled nehéz léteznem.."

[ A fenti szám ihlette számomra meg ezt a történetet. Ajánlom közben a hallgatását! Mellesleg erre fognak táncolni...😚]

Hát itt vagyunk. Nagy nehezen eljutottunk a Cullen házhoz. Végül egy bő fél óráig tartó vita után MG és Kaleb is velünk tartottak. Csak úgy nyüzsögtek az emberek.
Nem igazán van inyemre a mai este, főleg nem Cullenék vendég szeretetét élvezve a mai nap után, de a ház látványa kárpótolt.
Gyönyörű volt, igényes és az erdő közepén helyezkedett el.
Végül is vámpírok lakják. Ennél nem is lehetne jobb helyen.

Alice mintha az ajtónban toporogva várt volna minket pillanatok alatt ott is volt, hogy üdvözöljön. Mindenkit egy nagy öleléssel fogadott és arról kezdett el áradozni milyen jól nézünk ki és nagyon örül neki hogy eljöttünk. Lizzie rögtön az elején túl pörgött és egyből magával rángatta szegény MG-t táncolni. Kaleb az italoknál ólálkodott és erős a gyanúm, hogy amíg teheti onnan el nem mozdul. Én és Josie csak egy helyben álltunk és vártunk.

Ahogy nézelődtem észre vettem, hogy a Forksi Gimiből mindenki itt van már akit sikerült megjegyeznem. A tömegben egyből kiszúrtam Bellát és Jacobot. Úgy tűnt valamin vitatkoznak. Próbáltam közelebb araszolni hozzájuk, mert a dübörgő zenétől nem igazán tudtam kivenni teljesen, miről is megy a vita, de egy kar ebben megakadályozott.

- Szabad egy táncra? - jött a kérdés. Felpillantottam.

Jasper volt az.

- I..igen - dadogtam magam se tudom miért. Azt meg végképp nem értettem, miért mondtam habozás nélkül igent.

Határozott lépéseket tett felém. Nem tudtam hátrálnom kellene vagy kívárnom mire is készül. Egy kicsivel lassabb szám következett mint az eddigiek. És mellesleg az egyik kedvencem. Basszus.

Demi Lovatotól a Heart by Heart.

Miután Landon meghalt, napokig csak sírtam és ezt a dalt hallgattam.

Jasper derekamnál fogva közelebb húzott magához. A hirtelen mozdulata miatt mellkasának estem. Teste jéghideg volt, még is engem melegséggel töltött el.
Éreztem a bizsergést ahol tenyere és ujjai derekamat és kezemet érték.

- Mit csinálsz? - kérdeztem zavarodottan.

- Táncolunk. - felelte. Arca rideg és semmit mondó volt. Kezdett bosszantani.

- Engedj el...- feleltem és el akartam húzódni, de amint ezt megpróbáltam kivitelezni, még jobban magához szorított. Muszáj volt nyelnem egyett. Zavarba hozott közelsége.

- Mit kerestek itt? - suttogta kettőnk közé. Egyenesen a szemeimbe nézett. Teljesen megbabonázott tekintete. Olyan volt mintha teljesen a lelkem mélyére hatolna. Egyszerűen képtelen voltam szabadulni.

- Nem gondolom, hogy bármilyen magyarázattal is tartozom neked! - vágtam rá mérgesen. Éreztem ahogy a forróság elönti arcomat. Nem szabadna ilyen érzelmeket táplálnom iránta, hiszen még csak meg sem tudom magyarázni az okát.

- Jelenleg a családom házában tartózkodsz még is milyen illetlen vagy Mrs. Mikaelson! - felelte gúnyosan és ezzel csak növelte a bennem lévő dühöt.

- Illetlenség volna az, hogy nincs ínyemre veled táncolni Mr. Cullen? - utánoztam beszédstílusát, majd nyakkendőjénél fogva lerántottam magamhoz, hogy egy szemmagasságban legyünk.

- Mi a...?- kezdte volna, de én gyorsabb voltam.

- Ne szórakozz velem Cullen! Főleg ne egy Mikaelsonal! - villantottam rá szemeimet, majd megfordultam és szemeimmel újra Bellát kezdtem el keresni. A táncoló tömegen próbáltam átverekedni magam amikor elkezdett rezegni a telefonom. Bejövő hívás...oh egek!

Rebekah néni.

- Szia Rebekah néni! - köszöntem bele vidáman.

- Hol vagy Hope?! - kérdezte azonnal.

- Én egy buliban...- feleltem szemöldökráncolva.

- Ott vannak veled a többiek? - jött a következő kérdés.

- Igen...de Rebekah néni történt valami? - kezdtem el gyanakodni.

- Csak vigyázz magadra, oké? - szipogta.

- Mi? De miért? Minden rendben?! - kérdeztem idegesen.

- Szeretünk Hope! Bármi is történjék...mindig és mindörökké! - jött a válasz amitől megijedtem, majd válaszomat meg sem várva bontotta a vonalat.

Néhány percig képtelen voltam megmozdulni. Mégis mi történhetett? Mi volt ez az egész? Sírásomat visszafolytva elkezdtem átverekedni magamat a tömegen és a többiek keresésére indultam. Közben próbáltam elérni Kol bácsit és Davina nénikémet valamit Marcellt, de egyikőjük sem vette fel. A félelem és az aggodalom lassan elborította elmémet.

- Hope..! - szólitott meg hátam mögül egy ismerős hang.

- Roman? - mikor megfordultam ő rá pont nem számítottam. Mit keres itt?

- Beszélnünk kell Hope! - túrt bele idegesen a hajába.

- Igen? - néztem rá.

- De nem itt! - húzott maga után ki a Cullen házból egyenesen be az erdő belsejébe. Mikor már hallótávolságon kívül voltunk megállt.

- Roman mi történt? Mit keresel te itt? - bombáztam meg azonnal kérdéseimmel.

- Nem is tudom, hogy mondjam el...- kezdet el felalá járkálni.

- Roman az istenért! Mondj már valamit! - túrtam idegességemben már én is a hajamba. Nagy a valószínűsége annak, hogy egy pár hajszálam ki is téptem.

- Veszélyben van a családod Hope! - nézett egyenesen a szemembe. - A Voltaire elkapta Freyat. Rebekah, Kol, Davina és Marcell oda mentek, hogy vissza hozzák. - mondta a végén már szinte suttogta.

- Tessék?! - kérdeztem hisztérikusan. A körülöttünk lévő fák mindegyike lángra kapott.

- Mi folyik itt? - jelent meg Carlisle és természetesen a többi Cullen.

- Hope!! - hallodtam távolról Lizzie hangját.

- Mi történt? - kérdezte MG Romantől.

Nem érzékeltem magam körül többé a külvilágot. Folyamatosan Roman szavai ismétlődtek a fejemben.

- Hope minden rendben? - kérdezte tőlem Josie.

- Válaszolna végre valaki? - kérdezte unott hangon Rosalie.

- Takarodj..- suttogtam.

- Parancsolsz? - sziszegte Rosalie.

- Rosalie, ne! - húzta vissza Edward, de már késő volt.

- Azt mondtam, hogy takarodj! - nyakánál fogva emeltem a levegőbe, majd a földhöz vágtam.

- Hope! - fogott le Kaleb.

- Takarodjatok innen! Mindenki! - üvöltöttem. Fájt. Piszkosul fájt.

Kezdek összetörni. Megint.

Szememből folytak a könnyek. Nem birtam megállítani. Hangosan zokogtam, nem érdekelt, hogy ki látja. Muszáj volt kieresztenem azt ami már bennem volt.
Leültem a földre, a térdeimen megtámaszkodtam és úgy zokogtam tovább.

- Hope...- istenem, de hiszen ez..

Meg is hoztam a következő részt! Jó olvasást mindenkinek! Jó éjt! ❤️