Mégis Léteznek Véletlenek?

11.

Léna szemszöge:

Ma olyan 10 óra magasságában Rubennel elmentünk bruncholni. Mindketten ettünk bundáskenyeret és a végén Ruben rendelt desszertet én pedig egy zabtejes forrócsokit, persze pillecukorral a tetején.
-Tényleg, majd elfelejtettem. Jázmin jobban van? - zökkentett ki a szerelmem a derealizációmból.
-Mi? Ja bocsi elbambultam. Mit kérdeztél? - elkuncogta magát majd folytatta
-Jázmin jobban van? - mostmár egymás szemébe nézve, szépen artikulárva tette fel a kérdést, kicsit zavarba is jöttem még így is hogy lassan az egy hónapos fordulónkat ünnepeljük
-Az orvosok szerint javul az állapota szerencsére. Már lassan harmadik hete van kómában,Bálint szülinapja óta.
Egyébként pont evés után terveztem bemenni hozzá, nem lenne kedved eljönni velem? - ezen gondolkodtam már egy hete, végre kicsúszott a számon
-Dehogynem! Még nem találkoztam vele - kuncogtuk el a végét mindketten és megjelent egy kisfiús mosoly a szája szélén
-Ati nem mesélt róla?
-Ami azt illeti, de mesélt egy s mást, de konkretizálva sosem volt hogy ők most kicsodák egymásnak. Együtt vannak? - elhúztam a számat
-Hááát őszintén én sem tudom. Sosem mondott semmit magukról nyíltan, néha kifejezetten kerülni akarta, néha ő volt az egyetlen akihez fordult - keserű ízt éreztem a számban
-Oh az kínos, sajnálom.
-Igazából én támogatom mindenben de már nagyon hiányzik az hogy visszaölelhessen - egy könnycsepp gördült le az arcomon.
-Gyere kedvesem, induljunk nem szeretném ha pityeregnél - fogta meg mindkét kezem az asztal felett miközben bíztatóan rám mosolygott
-Rendben - simítottam meg a kezét majd álltam fel az asztaltól
Elvette a táskámat majd a vállamat átölelve magához húzott és egy puszit nyomott a hajamba, így léptünk ki az étteremből. Ekkor éreztem azt, hogy végre jó embert fogtam ki magamnak.
Amikor a kórházhoz értünk már fejből tudtam a szobaszámot és próbáltam rendezni a levegővételem.
-Jó napot! Miben segíthetek önöknek? - kérdezte egy eddig nem látott,szimpatikus recepciós.
-Jó napot! Schatman Jázminhoz jöttünk. - amikor ezt kimondtam megsimítottam Ruben kezét.
-Egy pillanat, megnézem - a gépére nézett és pötyögött valamit - jelenleg egy fiatalember van bent, de a folyosón megvárhatják. Ötödik emelet, a liftből kilépve balra találják majd. Az 523-as számú szobát keressék.
-Nagyon szépen köszönjük! További szép napot! -köszöntem el és azzal a lendülettel indultunk el a lifthez kézenfogva a szerelmemmel a legjobb barátnőmhöz.
Amint felértünk az ötödikre már tökéletesen tudtam az utat a kórteremhez, benéztem az ablakon és legnagyobb meglepetésemre Ati ült Jázmin ágya mellett a kezét szorongatva és beszélt hozzá.
-Várjuk meg amíg végez utána bemegyünk! - fordultam Rubenhez aki bólintott és együtt leültünk a székekre
Vártunk 10 percet aztán 20-at végül mikor már 40 perce ott ültünk kicsit türelmetlen lettem
ezért felálltam és bekopogtam és vártam egy válaszra.
-Sziasztok!-Nyitotta ki Ati az ajtót.
-Bemehetnék én is? Egy csomó ideje várunk.-Türelmetlenkedtem.
-Rendben,gyere ha szeretnél.-Törődött bele.
Lepacsizott Rubennel majd elhagyta a kórházat.

Már alig vártam hogy lássam Jázmint,az orvosok szerint minden esélye megvan a gyors felépülésre,de még mindig kómában van és nem úgy tűnik mintha fel akarna ébredni. Azt mondta a főorvos hogy mindent hall,és tisztában van a körülötte lévő dolgokkal. Az időérzéke torzulhat ebben az állapotban,neki sokkal rövidebb időnek tűnik.

-Amiket bent mondok neki,kérlek ne ott beszéljük meg,majd ha kimentünk.-Súgtam Rubennek miközben sétáltunk be az ajtón. Én leültem az ágy melletti székre Ruben pedig hátrébb ült le és csak figyelt.
-Szia. Hiányoztál. Ja amúgy itt van Ruben is, hoztunk virágot - megfogtam Jázmin kezét és elkezdtem mesélni egy közös sztorinkat hátha emlékezni fog rá.
-És aztán meg felmentünk hozzád és minden dalszöveget közösen üvöltöttük addig amíg a szomszéd átkopogott - töröltem le egy boldog könnycseppet a szemem sarkából - Emlékszel? - kérdeztem rá félve, de abban a pillanatban rászorított a kezemre és éreztem hogy fejben is itt van velem nem csak testileg.
-Másra is így rászorítanál mi?... - mosolyra húzta a száját majd kinyitotta a szemét és rám nézett, nagyon megijedtem, de felnevettem és Jázmin is követte a cselekedetemet.
-Jézus atya úristen...
Szólok egy orvosnak - hallottuk meg mögülem Ruben hangját és mégjobban elkezdtünk nevetni azzal a lendülettel Ruben kisétált az ajtón.