Mégis Léteznek Véletlenek?

4.

Nem mondom hogy rögtön magamhoz tértem,de annyit felfogtam hogy Attila valószínűleg azt látja hogy szét vagyok csúszva és szinte magatehetetlen vagyok.

-Hívtam taxit.-jelentette ki.

-Nem vagyok jól.-Mondtam lassúlva de érthetően. -Ne hargudj hogy nem mondtam.-Sajnálkoztam

-Most inkább arra koncentrálj hogy egyenesen meg tudj állni és ne dőlj bele izomból a falba,később megbeszéljük..-Segített fel.

Ahogy húzott fel a földről aggodalmat láttam a szemében és nem haragot,aminek örültem,már amennyire tudtam. Azt hittem ez lesz az a pont ahol egy életre megutál.

-Mennyit ittál? Nem volt jó ötlet rá kokainozni...-Mondta szarkasztikusan mintha nem tudtam volna. Nem válaszoltam semmit,megérkezett a taxi,és beszálltunk,persze az ő segítségével.

Az egész út kínos csendben telt el,egészen addig volt kínos ameddig vállára nem hajtottam a fejem semmivel nem törődve. Nem érdekel ki ő,nem érdekelt mennyire tetszett egyszerűen muszáj volt valahova ledőlnöm és mellette biztonságban éreztem magam. Meglepetésemre a kezét a vállamra tette és elkezdte simogatni a kezem. Amikor haza értünk szintén segített kiszállni.

Léna szemszöge:

Ez a lány sosem hallgat rám..már megint magának csinálja a szart,nem hiszi el hogy egyszer ebbe fog beledögleni. Annyira okos nem teheti ezt magával..írnom kell Atinak. -Gyötörtem magam az aggódó gondolataimmal.

A privát instájára írtam,bíztam benne hogy ott hamarabb fogja látni,ott úgy is visszaigazolt.

"Szia! Nem akarok ünneprontó lenni,tényleg,de van egy kis probléma. Jázmin legjobb barátnője vagyok,és csinált egy hatalmas hülyeséget. Egy hónap után visszaesett,ivott és drogozott. A lakás előtt van,kérlek segíts neki nagyon félek."-Ezt az üzenetet küldtem neki,remélve hogy elolvassa.

"Ne aggódj,lemegyek hozzá hívok egy taxit és hazaviszem"-kaptam meg a választ,abszolút nem sejtve vajon most mit gondolhat Ati Jázminról,nem is érdekelt csak épségben akartam tudni a barátnőmet.

Ati szemszöge:

Fogalmam sincs hogy tudnék segíteni Minának,annyira értelmes lány,kár ezt tennie magával.-Gondolkodtam miután becsuktam utána a lakás ajtót.

-Ne haragudj hogy így kell lásd a divattervezőt akin a táncosaid ruhái múlnak.-Ez legalább annyira nem izgatott mint amennyire őt a kávézós hiszti roham.
-Ha nem gond most elmennék egyet nőiesen okádni
-Próbálta befejezni a mondatot de már fél lábbal a mosdóba volt.

Úgy éreztem muszáj lesz utána mennem nem akartam egyedül hagyni. Mina ült a padlón a wc felé hajolva,az orra tiszta vér volt, és hányt,a haja kontyban volt. Még ilyen állapotban is gyönyörű volt...Miután kihányta magát,fogalmam sincs miért,de elkezdett sírni. A falnak támaszkodva összekuporodva,az arcát takarva megállíthatatlanul elkezdett zokogni. Leültem mellé és átöleltem. Szorítottam magamhoz egészen addig míg meg nem szólalt. -Fogat akarok mosni!-Ebben a mondatban már éreztem egy kis hisztit is,hisz úgy mondta mint egy kisgyerek aki nem akar oviba menni.

Szóval elengedtem,leszedte a vért az orráról és fogat mosott. Egyáltalán nem tűnt úgy mint aki tiszta,még mindig láttam hogy alig tud egyenesen megállni,a szemei pedig feketék a hatalmas pupilláitól. Néha egy-egy mozdulatánál azt hittem el fog ájulni ezért fontosnak tartottam vele maradni.
Engedtem neki meleg fürdővizet csak nem tudtam hogy ezután mit kéne csináljak. Behozta magának a ruháit,majd csak kérdően néztünk egymás szemébe.

-Figyelj Mina..ha gondolod kimegyek csak nem szívesen hagylak egyedül ilyen állapotban...-Próbáltam megelőzni a kínos pillanatokat.

-Megleszek,menj ki.-Jelentette ki miközben majdnem elborult. -Vagy mégsem..jegyezte meg halkan.

-Oké,elfordulok és nem nézek oda,de nem fogok kimenni. Deal?-Mondtam el az ötletem.

-Deal.-egyezett bele.

Elfordultam ahogy megegyeztünk. Nem beszéltünk egy szót sem,teljes csend volt. Pár perc után ugyanúgy elkezdett sírni mint az előbb,próbálta visszafojtani kisebb-nagyobb sikerekkel. Megfordultam. Először észre sem vette mert eltakarta az arcát.

Gyönyörű volt. Nem az volt a fő oka a megfordulásomnak,hogy meglessem,első sorban megvigasztalni szerettem volna,de azért megakadt a szemem azon hogy milyen tökéletes.

-Nem te mondtad hogy az érzések normálisak és nem kell szégyenkezni miattuk mások és magunk előtt?-Fogtam meg a kezét válaszra várva.

-De utálok sírni. Utálom hogy mindig ez van és mindig gyenge vagyok aztán feladom. Kezdek félni magamtól,és attól hogy csak szerek hatása alatt érzem teljesnek magam. Néha csak meg akarok halni hátha kapok egy esélyt hogy előről kezdjem.-Adta tudtomra az érzéseit,továbbra is a kádban zokogva.

Hali! Gondolkodtam,és arra jutottam megkérdezlek titeket mit szólnátok ahhoz,ha egy-egy részbe beleraknám azokat a verseimet,amik akár még bele is illenek az adott szituációba. Szeretnétek ha beleraknám a verseket,vagy jobban szeretnétek ha a történetre fókuszálnék?
Örülnék ha leírnátok a véleményetek a történetről,kíváncsi vagyok ti mire számítotok a folytatásban.