A mostoha bátyám - Jake

6. fejezet

Summer Collins

"- Nem jól helyezkedtél el, - megfogja a vállam és hátra tolja egészen a támláig, közben a távolság egyre csökken közöttünk. A ajka olyan közel van, hogy ha egy picit is előre dönteném a fejem, simán megcsókolhatnám. - lazítsd el magad. Most próbáld meg."

Legalább egy órán át izzaszt, majdnem meghaltam és ez még csak az első nap.
Persze neki meg sem kottyant és végig nevetett míg én szenvedtem.
Úgy rohantam be az öltözőbe átöltözni és rendbe szedni magam, mintha menekülnék. Mikor épp indultam volna haza, Jake utánam szólt.

- Nincs kedved megnézni az edzést? Abby is ott lesz, gyakorolnak a hétvégére. - vakarja tarkóját.

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e... - hezitálok.

Kinyitja a kocsi ajtót és vár. Nem tudok dönteni. Menjek haza, vagy inkább Jakkel az edzésre? Bonyolódjak bele ebbe az egészbe?

Végül úgy döntök beszállok mellé. Elkapom, ahogy a szája felfelé görbül és oldalasan rám pillant. Most fogok lefolyni az ülésről. Tudja, hogy kell bánni a lányokkal és ez idegesít.
Gondolat elterelés miatt inkább bámulom a tájat, mintsem őt egész úton.

Annyira elmerengtem, hogy majdnem felsikítottam, ugyanis egy kezet éreztem meg az oldalamnál. Jake kicsatolta az övem és ajka vészesen közel volt hozzám.

- Megérkeztünk. - fordul el hirtelen.

- Egy pillanat és megyek. - temetem az arcom a kezembe. Mégis mi a fene történik? Olyan érzéseim kezdtek a felszínre törni, amik még nekem is újak voltak.

Végig ültem a 2 órás edzést, ezalatt befejeztem az aznapi teendőimet. A tekintetemmel mindig megtaláltam őt, túlságosan jól néz ki, a fenébe is.
Elővettem a telefonom, mikor megláttam anya üzenetét.
"Kicsim ma este Peterrel elmegyünk vacsorázni. Ti menjetek el ahova szeretnétek és egyetek amit valamit. Puszi; anya."
Remélem nem kell könyörögnöm Jakenek, hogy ugorjunk be hazafele vacsoráért.

- Barátnőm, már hiányoztál. - jelenik meg Abby.
- Szia , te is nekem. Hosszú volt a nap, Jake pedig délután kínzott 1 órán keresztül. - közben a pályára pillantottam.
- Hallottam amikor a fiúknak mesélte. Mennyire közelről segített? - húzogatta szemöldökét.
- Pont megfelelő távolságból. De ejtsük a témát. - nem akartam elmesélni milyen közeli kapcsolatba kerültünk. - Mi a helyzet veled és Trevorral? - közben láttam, hogy a fiúk levonultak a pályáról.
- Igazából még nem lépett. Nem hívott el akár csak sétálni is... - szomorúságot hallok hangjában.
- Gyere ide, - tártan ki karomat - majd megjön az esze és rájön, hogy milyen jó csaj vagy. Ne add fel. - simítom meg hátát.
- Kösz a bíztató szavakat. Még várok, remélem nem én értem félre a jeleket. - biggyeszti le száját.
- Elég ebből a komor hangulatból. Nincs kedved beülni vacsorázni valahova? - oldom a kellemetlen szituációt.
- De ez jó ötlet, menjünk. Gyors befutok a cuccaimért és mehetünk is. - sarkon fordul és ott hagy.

Nem telik el pár másodperc, érzem, hogy valaki mögém áll és végig simít a jobb karomon. Bizsergés fut végig egész testemen, a levegő bennem marad, a szívem szaporán ver. Ismét érzem citrusos illatát. Meg sem fordulnom, tudom ki áll mögöttem.

- Nem gondoltam volna, hogy megvársz... - rekedt a hangja. Ó TE JÓ ÉG!

- Ha baj, elmehetek. - fordulok vele szembe.

Az arcával vészesen közelít, ajkai súrolják a fülemet.

- Nem itt akarom, hogy elmenj. - óvatosan eltűri a hajamat, majd egy apró csókot hint a fülem mögötti tetoválásra.