Kényszerből lett házasság /Befejezett/

Első fejezet

- Julian, szerelmes vagyok beléd - mondtam halkan, a tornatermi széksor alatt állva. A velem szemben álló fiú szürke szeme kikerekedett, arcára meglepettség ült ki. A szívem úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéről. Tudtam, hogy nem a legjobb formámat mutattam épp. Az évek alatt rengeteget híztam, bár az utóbbi hónapokban Juliannek köszönhetően sokat fogytam. Azonban most is úgy izzadtam, hogy nyoma sem volt már a frissen mosott alakomnak. A szemüvegem is lecsúszott az orromról, de büszkén felszegett fejjel néztem rá.
Szája megrándult. Tekintetébe melegség költözött. Izgultam, de valami belül azt suttogta, hogy nyert ügyem van. Hallani akartam a szájából, hogy az együtt töltött rengeteg nappal és éjjel nem csak nekem esett jól. Hogy mikor éjfélkor bekopogott hozzám, az nem illúzió volt, tényleg velem akart lenni. Akartam, annyira, mint kevés mindent az életemben. Végre szerelmes lettem és ez annyira megdobogtatta a szívemet, hogy azt hittem, a néma tornaterem fali fogják visszhangozni. Ő csak nézett rám. Szája mosolyra húzódott pont úgy, mint mindig, mikor rám nézett. A mélyben dobogott a válasz, de vágytam hallani.
- Owen, én...
- Szerelmet vallasz July baba - harsant egy vidám hang röhögések közepette. Elpirultam, éreztem, hogy elönt a kétségbeesés. Ránéztem Julianre, aki idegesen tekintett vissza rám. - A husikra buksz? - nyerített tovább a hang, amire nem vágytam. Ha nem gyökerezek a földbe, valószínűleg elszaladok.
- Hagyd őt békén - szólt rá csapatkapitányára Julian.
- Szóval bemelegedtél - lépett a tribün alá Kyle, a focicsapat csatára. Kárörvendően vigyorgott. Fekete szeme szinte örömtáncot lejtett, amiért ilyenen csípett minket. - Fura is volt, hogy dobtad Ericat. Elvörösödött. - De így minden értelmet nyert. - Közelebb lépett hozzám. Megrémültem, szám is remegett. Segélykérően néztem Julianre, aki elkapta rólam tekintetét. - Ennek a hájgombócnak segítségre volt szüksége - nevette. - Szerencsétlen is, kövér is és még buzi is - Szórakozott jól továbbra is. Nagyot nyeltem. Arcom égett. Szégyelltem magam, az érzéseimet ismét.
- Ne beszélj hülyeségeket - csattant fel Julian. Szívem nagyot dobbant. Reménykedve néztem rá, de szívem fájdalmasan hullott darabokra, ahogy megláttam komolyra vált arcát. - Segíteni nem bűn - mondta határozottan. - Mivel önként kérte, kihívásnak éreztem. Ugye nem gondoltátok, hogy vele megyek a szalagavató bálba? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában. Bennem összetört minden. Nem volt már az a kedves fiú, aki segített nekem, akivel nevettem, aki rám szólt, hogy tegyem le a nyalókát, mert nem tesz jót a testemnek. Egy idegent láttam. Valakit, aki megvet érzéseim miatt. Amiatt, aki vagyok. A sírás kerülgetett. Éreztem, hogy remeg az ujjam, hogy egy pillanat alatt lett minden szép emlékem szürke és fájdalmas.
- Már azt hittem, bemelegedtél - veregette meg Julian hátát. - Az lett volna még mókás az öltözőben - nevette. Hangja kegyetlen csengett bennem. Tudtam, hogy innen mindennek vége. Eddig is céltábla voltam, ezután már sejtettem, hogy egy neon reklám blokk kisebb figyelmet fog nálam kapni.
- Nem. Idehívott, hallottam, túlléphetnénk rajta - mondta határozottan.
- Nem, nem - rázta meg a fejét Kyle és úgy örült, mintha a karácsonyt előre hozták volna. - Ezt mindenkinek tudnia kell - nevette. - Gyere - kapaszkodott bele Julian nyakába, aki még rám nézett. Tekintete ijedt volt, én meg összetörtem, de addig tartottam magam, míg a tornaterem ajtaja döngve be nem csapódott. Csak ezután rogytam térdre sírva és remegve.

10 évvel később

- Kérjük kedves utasainkat, hogy kapcsolják be öveiket a landoláshoz - ébresztett fel álmomból egy kellemes, női hang. A fejem kicsit kótyagos volt. Mindig újraéltem ezt a régi emléket, ha haza látogattam. Csak remélhettem, most, hogy vissza is költözök egy időre, eltűnik majd. A trauma, ami akkor ért, rányomta bélyegét az utolsó heteimre az iskolában és az egész nyárra. A szívem borzasztóan fájt. Úgy éreztem, hogy kitépték a helyéről, majd megtaposták, csak hogy visszaadják később azzal az instrukcióval: élj így vele tovább. Az, hogy heteken át bántottak mind verbálisan, mind fizikálisan ehhez az érzéshez semmi sem volt. Többet nem nézett rám Julian, de nem is vágytam a társaságára. Úgy éreztem elárult, ami haraggá vált pár hét után. A menekülést az egyetem jelentette, ahová elköltöztem szeptembertől. Új életet kezdhettem, magam mögött hagyva a régit.
Kinéztem az ablakon, miközben a gép landolni készült. Újra ott voltam, ahol életem legmeghatározóbb traumája ért. Újra menekültem. Az életem egy fájdalmas szakaszát akartam magam mögött hagyni, csak abban nem voltam biztos, hogy a legmegfelelőbb helyet választottam hozzá.
Egy kicsit rázkódva szálltunk le, de mikor földet értünk, megnyugodtam. Az ellenőrzés után a csomagommal a kezemben a váróba indultam. Minden más már a házamban várt rám.