Kényszerből lett házasság /Befejezett/

Tizennyolcadik fejezet

Mikor megszületünk, és szerencsénk van, egy olyan családba érkezünk, ahol szeretettel fogadnak minket. Óvják minden lépésünket. Figyelik, hogyan fejlődünk. Ha elesünk, megnyugtatnak. Ha fáj, valami addig kutatnak, míg gyógymódot nem találnak rá. Egy normális világban ez minden gyermeknek kijárna, de sajnos a valóság nem ilyen. A tökéletesség csak egy illúzió, amit társadalmunk nem ér el. Az állatokat nézzük le, soroljuk alsóbbrendű lények közé, mikor ösztöneik sokkal élesebbek, velük született csoda. Náluk, ha utód születik nem kérdés, hogy felnevelik. A világuk kegyetlen, de a legtöbb esetben minden anya védi, szereti a kölykeit.

Mi, emberek értelmesnek valljuk magunkat, ennek ellenére sorozatosan hagyjuk magukra utódainkat. Kioltjuk a gyermekek életét, nem egymásért dolgozunk, hanem egymás ellen. Mi lennénk a csodálatos lények? Azok, akik az élen járnak? Azok, akik gyilkolnak, fosztogatnak, háborút szítanak? Akik gyermekek millióit teszik árvává akár egy pillanat alatt? Ha rajtam múlna, nem engedném bárkinek, hogy gyermeke szülessen. Éljünk inkább kevesebben a Földön, de a szeretet soha ne múljon el.

Számomra a család jelentette mindig a békét. Ők voltak, akikre minden percben számíthattam. Nekem nem volt opció, hogy utáljam a testvéreimet. Kiskoromban persze sokszor mondtam, hogy nem leszek a testvérük, erről még videó is tanúskodott. Erre anyu azt felelte: ez nem választható opció. Testvéreknek születtünk. Azért, hogy szeressük, segítsük egymást, mikor már a szüleink nem lesznek. Ahogy az évek teltek a testvéri marakodás szelídült, és igazi szertetté vált. Mikor Tony elköltözött, azt nehezen viseltem, de lassacskán rájöttem, hogy ez az élet rendje. Mikor rajtam volt a sor felnőni, és a saját életemet élni, nyugodt szívvel indultam útnak. Hisz tudtam, a távolság ellenére, mi öten örökké testvérek maradunk.

Van olyan, akinek csak csonka család jutott. Rengeteg helyzetben a nő felel mindenért, de megesik, hogy az apák kapják a megterhelő feladatot, hogy embert neveljenek gyermekeikből. Csodáltam az anyákat mindig, teherbírásukat, végtelen szeretetüket. A legnehezebb helyzetből is kihozzák a legjobbat. Most viszont csalódtam. Életemben először megvetettem egy nőt, aki életet adott egy gyermeknek. Nem attól lesz szülő valaki, hogy képes gyermeket nemzeni, vagy épp szülni. Most hallottam először nemtörődöm módon kommunikálni egy nőt, aki kilenc hónapon át osztotta meg testét egy másik emberi lénnyel. A dolgozómból hallgattam végig, ahogy Ameliaval beszélgetnek. Erica hangja végtelenül érdektelennek tűnt. Amelia kérdezgetett, de az anyja válasza mindenre az volt, hogy apa majd segít. Másfelé terelte a szót. Amelia válaszolt, bár hangja sokkal színtelenebbé vált. Hamar le is rázta. Mire a kislány csendben ment fel a szobájába. Én csak figyeltem lépteit, ujjaim a ceruzát úgy megszorították, hogy kettétört.

Az esemény, ami mögöttünk állt, közelebb hozta hozzám azt a kislányt. Úgy véltem, mikor elvettem az apját, hogy majd csendben élünk egymás mellett, míg csak kell. Azonban fülembe csengett még fájdalmas hangja, ahogy nevemet ejtette ki. Az érzés, hogy bízik bennem egyszerre volt boldogító és ijesztő is. Felvetődött bennem, hogy hagyjam-e közel kerülni magamhoz, de rájöttem, attól, hogy mi elválunk majd az apjával, lehet vele jó kapcsolatom. Szerettem volna, ha az, ami elkezdődött köztünk, megmaradjon vele, és édesapjával is, bármerre is sodorjon minket az élet.

Megmozgattam nyakamat, ami kicsit reccsent, meglehetősen élesen hatolva a könyvtár csendjébe. Lopva néztem körül, de senkit nem láttam, csak a némaság volt a társam. Hatalmas könyvespolcok magasodtak a plafon felé. Éreztem az illatukat, ami megnyugtatott, mint éveken át oly sokat.

***

Elbújva a legtávolabbi könyvespolcok mögött, hátamat a meleg radiátornak vetve olvastam. El akartam bújni a világ elől, mert ismét kezdtem elveszíteni ki is vagyok én. Próbálkoztam azzal, hogy más legyek, de rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok rá. Nekem egy nehezebb utat szántak, amit én megpróbáltam kikerülni, kevés sikerrel.