Szabályszegők Előrendelhető!

8. fejezet

Dominic

Lucy ragaszkodott hozzá, hogy a tornaterem felé vezető úton külön menjünk. Előre küldött az öltözők irányába, míg ő fellépcsőzött a lelátóra. Nem örültem, amiért ennyire kerül, mivel ilyenkor az egyetem ezen szárnya totálisan kihaltnak bizonyult és nevetségesnek találtam, hogy ennyire paranoiásan be akarja tartani a szabályait.

Hiszen ugyan már! Csak egymás mellett sétáltunk! Semmiben sem különb, mint mikor mellé ülök szünetekben!

A többiek hangját már messziről visszaverte a folyosó fala, melyen az egyetem kiemelkedő sportolói foglaltak helyet bekeretezve. Amolyan büszkeségfalszerűségként funkcionál. Néha elnézegettem az előző röplabdacsapat tagjait, és a fényes érmeket a nyakukban arra gondolva, milyen sok edzés és kitartás van a hátuk mögött. A sikerük láttán mindig felbuzdultam és ez most sem történt másképp. Ma egy kemény edzést akartam levezetni, hiszen nem lazsálhattunk. Hetek múlva kezdődnek a fordulók és a legjobb formánkat kell nyújtanunk!

Az öltöző küszöbét átlépve a srácok már azelőtt rám üvöltöttek, hogy egyáltalán szemügyre vehettem volna a létszámot. Hiányosnak tűnt a csapat, és a szokásos ököl-pacsi köszönést követően elfoglaltam a szokásos helyemet a sarokban. Öltözés közben körbeszemléltem a helyiséget a hiányzók után kutatva, mire egy pillanat alatt felment bennem a pumpa egy bizonyos személy hiánya miatt.

– Zane már megint hol lopja a napot ahelyett, hogy edzésre járna? – kérdeztem felemelve a hangom, mire a többiek abba hagyták a nagy beszélgetést, és kérdőn meredtek rám. Lehetséges, hogy a hirtelen jött indulatok mögött titkon lapult egy kis ellenszenv a feladónk felé, amiért Lucy korábban szemet vetett rá. De hát mit tehetnék, ha frusztrál?

– Már a teremben van, Dom. Lazíts egy kicsit, ember! Pont most állítja a hálót – fintorgott Rigel, a másik négyes ütőnk.

– Jól van – hagytam annyiban, majd lerántottam magamról a felsőmet, és magamra kaptam a fekete aláöltözőmet, a kék mezem, melyen a nyolcas szám díszelgett, végül pedig a tornacipőm. A térdvédőt gondosan felhúztam a térdemre, aztán felkaptam a telefonom, illetve a palackom, és befelé parancsoltam a többieket.

– Mit tervezel mára, Dom? – jött mellém Carter, Zane átlója.

– Alapos bemelegítést aztán sok labdajátékot – adtam a rövid választ. Nem állt szándékomban az egész edzés menetét az elején közölni velük. Egyszerűen nem tartozott a szokásaim közé, hiszen az elkövetkezendő két órába úgy is megtudják. Meg hát akkor hol lenne a meglepetés, ha az elején lelövöm az egészet?

A terembe beérve többen letisztították a cipőjük talpát, hogy ne csússzon, majd csiszolni kezdték a gumifelületet a recsegő parkettán, mire éles, sípszerű hang töltötte be a visszahangzó termet.

– Jól van fiúk! Tíz kör futás aztán bemelegítés! – harsogtam, majd elsőként kezdtem el a saját parancsom teljesítését. A többiek szépen mögém sorakoztak és egységesen, egy tempóban szeltük a köröket. Az hosszú egyenesekben állandó jelleggel Lucyt kerestem a tekintetemmel, akit elég hamar meg is találtam. Habár a korlát javában rontotta a látványt, ki tudtam venni, hogy a térdén könyökölve bámulta a telefonja képernyőjét. Rögtön ötletelni kezdtem, vajon mi köti le ennyire a figyelmét? Olyan olvasós típusnak tűnt, aki arcába hulló tincsekkel igyekszik palástolni pírtól vörös arcát, amit egy erotikus jelenet csal ki belőle.

Mintha meghallotta volna a gondolataimat, felemelte fejét és rám pillantott. Nem állt szándékomban megszakítani a szemezést, de rákényszerültem a kanyar miatt, így a következő egyenest sokkal gyorsabb iramban tettem meg, hogy minél hamarabb összeolvadjanak hasonló árnyalatú íriszeink. Felszította a kedvem azzal, hogy milyen rendíthetetlenül állta a tekintetem és egy cseppnyi bizonytalanságot se véltem felfedezni bennük. Felbátorított és erőt adott. Úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok, ha ő is látja. Bizonyítási vágy árasztott el, meg akartam mutatni, hogy nem véletlenül lettem én a csapatkapitány.