Szabályszegők Előrendelhető!

10. fejezet

Dominic

Fogalmam sincs, hogy mitől vesztettem el a fejem múlt hét csütörtökön Lucy jelenlétében. Nem voltam az a fajta srác, aki néhány domborulat láttán lerántja magáról a nadrágot és akcióba lendül. Többnyire mindig uralkodtam magamon, ezért nem is tudtam logikus magyarázatot aggatni a történtekre, mentség címszó alatt. Ráfoghattam volna arra, hogy Lucy igenis az esetem, és baromira vonzó testileg, de ez a leírás rengeteg más lányra is ráillett, akik sose váltottak ki belőlem ilyen heves indulatokat.

Bíztam benne, hogy ez csak egy hirtelen támadt kicsapongás volt a részemről, egy pillanatnyi elgyengülés, és szépen elapad majd, ezért nem is próbálkoztam megmagyarázni magamnak. Mert hát minek?

Inkább csak ültem egyhelyben, merev izmokkal és próbáltam elengedni a kellemetlen érzést, amit a szituáció keltett bennem. Egyébként is az előadásra kellett volna összpontosítanom, de nem ment. Napok óta kattogtam a történteken. Az az igazság, hogy életemben nem éreztem ekkora szégyent, mint akkor ott a kocsiban. Egyetlen egyszer sem történt velem ilyen, hogy ennyire kevés ingerre ilyen tüzesen reagáltam volna. A francba is! Hiszen az égvilágon semmit konkrétat nem láttam a melleiből!

De ez hagyján, mert arról igazából elég egyszerűen el tudtam volna vonni a figyelmem. Nem lett volna probléma, pár perc alatt kitisztította a hideg levegő és úgy fuvarozhattam volna haza, mintha mi sem történt volna.

Onnantól viszont, hogy cincogva megpróbálta felajánlani a segítségét – magát –, miután realizálódott benne, hogy rohadtul felállt a farkam miatta, nem csak ellenállhatatlanul szexivé tette a pillanatot, de pokolian kínzóvá is. Csak az járt a fejemben, hogy rátaposok a fékre, hátra döntöm az ülést, és az ölembe rántom. Aztán átmászunk a hátsó ülésekre, lefektetem, és rohadtul rajta vezetem le a felgyülemlett feszültséget. És pont ezek a gondolatok voltak azok, amik gyötrelmessé tették a perceket. Mert akármennyire is szükségem lett volna rá, hogy kezelésbe vegyen, nem erőltethettem rá magam. A tanácstalan tekintete tartotta bennem az erőt, hogy ne veszítsem el a lélekjelenlétem.

Egyszerűen tartoztam neki annyival, hogy az első szexuális élménye a legnagyobb kényelemben és biztonságban történjen meg, ha már nekem adja a szüzességét. Ismeretlenül. Ennek azért meg kell adni a módját, hogy hosszú távon tartható lehessen ez a viszony, mivel rossz tapasztalat esetén valószínűnek tartottam, hogy olyan ívben hátrál majd ki belőle, mint amilyen hirtelen belekeverte magát.

A rohadt életbe is, hiszen annyira tapasztalatlan és ártatlan! Hogy ronthattam volna meg akkor, abban a pillanatban, mikor valószínűleg egyetlen férfit se látott még meztelenül testközelből? Hogy utasíthattam volna arra, hogy nyúljon a nadrágomba és verje ki, ezzel könnyítve rajtam? Főleg azok után, amiket mondott? Nem lehettem önző, muszáj volt észben tartanom, hogy ő nem olyan, mint a többi lány, akikkel hónapokkal előtte dolgom volt. Nem magabiztos, remegne a keze és a legkevésbé sem állna készen. Nem tudja, mit hogyan kell, és nem akartam ijesztő helyzetbe sodorni. Belelökni a mélyvízbe.

Ezért a legjobb ötletnek az tűnt, ha pár napig elkerülöm Lucyt, hogy ez a kompromittáló emlék minél hamarabb elhalványodjon. Hogy ne érezze magát kínosan az incidens miatt.

Basszus, mégis mit gondolhatott, mikor meglátta a merevedésem?

Biztos voltam benne, hogy a távolságtartással mindkettőnknek jót teszek; megvárom, míg lecseng, és utána higgadtabban tudunk belevágni az ajánlat ránk eső részébe. Átgondoltan és megfontoltan. Nem pedig kényszerből, mert valljuk be, a körülmények szinte megkövetelték, hogy idő előtt belevágjunk.