Jimin pov.
Reggel nyolckor keltem.
Hmmm finom illatok vannak.
Ezek szerint a többiek még itt vannak.
Lassan le batyogtam a konyhába és Jin reggelit készített míg Nam a kávéját kortyolgatva nézte a teloját.-Jó reggelt- köszöntem mire egyszerre néztek fel
-Jó reggelt- köszöntek szinte egyszerre
- Jobban van a lábad- kérdi Jooni
- Igen már be is gyógyult, de ott maradt a heg- mondtam kicsit el húzva a szám
Namék meg akarták nézni így muszáj volt meg mutatom nekik.
Oldalt a combomon végig egy heg.
Szuper.- Hát nem néz ki olyan jól szóval adok egy krémet ami enyhíti és kicsit halványabb lesz tőle- mondta Jinie mire csak bolintottam- Majd oda adom Jooninak és ő el hozza neked. Igaz szívem??- pillantott párjára
-Igen kincsem. El hozzom neki.
A többiek is lassan le vándoroltak az emeletről.
El fogyasztottuk a reggelit és meg köszönjük hyungomnak a reggelit.
El pakoltam Jin segítségével.
A többiek már haza mentek egyedül Jinie és párja maradt.
Úgy beszéltük meg hogy ők itt maradnak ugyanis ma fotózás lesz és Nam fog be vinni.
De hogy ne kelljen kétszer fordulni így Jinie is itt maradt és együtt megyünk.
Jin is ott lesz végig a fotózáson azt mondta amúgy is szabadságon van és rá ér.- Indulás- kiabált Nam az ajtóból
Én és Jin meg csak úgy kapkodtuk a lábunkat és mentünk is.
Be zártam a lakást és indultam is az autóhoz.
Be ültem a hátsó ülésre és már indultunk is.-Jimin el mondom a mai napod programjait.
- Oké
- 12 órakor kezdődik a fotózás és 13 órakor szünet és a fotózás 14:30-ig fog tartani. 4-szer fogsz át öltözni.
Lesz mikor Taetae val fognak téged fotózni. Utána fél órás megbeszélés és ennyi a mai nap. 15:00-kor fogsz végezni. Ja meg annyit üzent Tae hogy el kell menned vele valahova szóval 15 óra után vele fogsz lenni és így ennyi lenne a mai nap.- Szuper. A fotózáshoz nincs kérdésem de Tae hova akár menni velem??- kérdeztem értetlenül.
Közben ide is értünk és a kocsiból száltunk ki.- Nem tudom Chim ezt majd tőle kérdezd meg.- mondta Namjoon én csak le okéztam és tovább mentünk csendben.
Még csak fél tizenegy van de hamarabb be kellett jönni a smink miatt mert az öltözködés az hamar meg van főleg ha nem cirabarás ruháról van szó.
A smink az kb fél vagy akár egy óra hossza is lehet.
Már ahogy be léptem az öltözőbe úgy fogtak is be elkészíteni a sminkem és a hajam is egyaránt.
Mire kész lett a hajam és a sminkem is alig maradt 15 percem hogy fel öltözek.Fel húztam a ruhát és mentem is ki az öltözőből.
Vagy 5 perce várok mire döntöttem.
Oda mentem Namhoz meg kérdezni hogy most mi van ugyan is el múlt már vagy 5 perce 12 de még nincs itt az új fotósom.-Szia Nam mikor jön az új fotós? vagy már 5 perce várunk de még nincs itt.!- szinte ki akadva mondtam neki a bajom mire meg rántva a vállát válaszolt

ESTÁS LEYENDO
Omega modell (Szünetel)
FantasíaElső könyvem nézétek el légyszi a hibákat! Ha valaki nem ért valamit vagy nagyon rosszul írtam és értelmetlen akkor jelezétek kommentben vagy írjatok rám privátba. Köszönöm. Jó olvasást!🥰 Fantasy könyv melyben Jimin egy modell, Jungkook pedig fotós...