Egy szingli apuka - Yoongi ff

viszlát

Éppen, hogy beértem az oviba, az igazgató meg keresett. Szerintem ti is tudjátok, hogy miért. Igen Ari, Haneul anyukája miatt. Azt mondta, hogy nincs nagyon mit tegyen, mert nem szeretné el veszíteni miatta a posztját, ezért muszáj lessz el bocsátson. Magyarul kirúgtak. Ez az utólsó napom itt. Eddig is voltak veszekedéseim vele, de mindig hamar le állítottam magam, és.máskor mindig végig gondoltam, hogy mit mondok. De a tegnap nem. A tegnap át léptem egy határt, ami ez neki nem tetszett, szóval kereshetek új munkát. Nagyon fognak hiányozni a gyerekek. Nagyon össze szoktunk már. Annyi sok boldog percet kaptam tőlük. Szomorúan léptem be a terembe, ahol a gyerekek már bent voltak. Ahogy meglátták az arcom azonnal kérdezősködni kezdtek. Olyan aranyosak és figyelmesek.

-mi a baj?- jött oda hozzám egy kis fiú.
-fáj valamid?- jött oda egy másik gyerek is.
-jól vagy?- már mind körülöttem voltak.
-beteg vagy?- erre muszáj volt halkan fel nevetnem.
-nem fáj semmi és nem vagyok beteg.
-akkor mi a baj?- kérdezte Jun.
-majd el mondom később. De most mit szólnátok, ha játszanánk közösen valamit?- kérdezem tőllük egy hatalmas vigyorral az arcomon.
-jó!- újonktak. Elég, ha csak akkor tudják meg, hogy nem jövök többet mielőtt haza mennének. Nem akarom, hogy egész végig itt szomorkodjunk, hanem épp ellenkezőleg. Szeretném, ha egész nap jó hangulatban lennének.

Kint voltunk a szabadban. Néhányan a fűben ültünk, míg a többiek szaladgáltak. Már majdnem két óra volt, amikor Jun megkérdezte.
-mostmár el mondod mi a baj?- erre a kérdésre a szaladgáló gyerekek meg álltak és ők is oda ültek mellénk, egy kérdő tekintettel az arcukon.
-hát..- igen, sajnos mostmár muszáj lessz el mondjam nekik- az van, hogy holnaptól én már nem leszek itt, hanem egy másik óvonénitek lessz.
-de miért?- nézett rám egy gyerek könnyes szemekkel. Erre nekem is könybe lábatt a szemem.
-már nem szeretsz minket- kérdezte a mellettem ülő kislány sírva sírva.
-dehogyis, nagyon szeretlek titeket ti vagytok a mindenem- öleltem magamhoz- nem azért megyek el, mert el akarok.
-de akkor miért mész el- kérdezte Jun könnyes szemekkel.
-mert.. kirugtak- gördült le egy köncsepp az arcomon, amire ő és a többi gyerek is oda jött hozzám és megöleltek. Valamennyiük sírt vagy könnyes volt a szeme, de volt aki nem értett egy mukkot se az egészből, csak oda jött megölelni.
-mit jelent az, hogy kirúgtak?- kérdezte az egyik kislány, mikor néhányan vissza ültek a fűbe.
-azt, hogy nem jöhetek többet dolgozni- töröltem le a könnyeim nevetve.
-az én apukám örül amikor nem kell dolgoznia.
-én nem igazán, mert imádlak tizeket- nevettem és velem együtt még néhány gyerek. Már csak egy gyerek ölelgetett, egy pedig az ölembe ült. Néhány gyerek újra felált és el kezdtek játszani, de néhányan ott maradtak velem.
-ovónéni- jött oda Jun- tessék- vett a háta mögül elő egy virág csokrot és felém nyújtotta. Kicsit szerencsétlebül nézett ki, de nem érdekelt. El fogadtam a csokrot és rá mosolyogtam.
-köszönöm.
-én is akarok virágot adni- kiáltott fel egy gyerek, és rohant is.
-én is- mondta még néhány gyerek és ők is arrébb futottak, a virágokhoz.

Két órára be mentünk és bent vártuk a szülőket.
Lassan már mind el mentek, csak Jun-nal maradtunk ott, mint szokásosan. Általában Yoongi jön érte a lég később. Jún az ölemben ülve várta, de nem kellett sokáig várni, mert már is kopogtak és belépett ő.
-hello- köszönt.
-hello- köszöntem én is.
-apa!- ugrott ki az ölemből és szaladt oda Yoongi-hoz, majd szorosan át ölelte. Jun sírni kezdett. Pont ezt nem akartam volna. Nagyon közel álltunk egymáshoz az összes gyerekkel, de vele különösen.
-mi történt?- emelte fel a gyereket.
-kirúgták?- erre Yoongi szemöldöke a magasba szökött, és egy csodálkozó tekintettel nézett engem.
-tényleg?- nézett rám hitetlenkedve. Erre csak csendben bólintottam egyet- de miért?- és ekkor láttam meg a szemeibe, ahogy rá jön- a tegnapi miatt ugye?
-igen- bólogattam.
-sajnálom.
-nincs miért sajnálkoznod- néztem fájdalmasan a szemébe.
-de van, mert az én gyerekem miatt történt.
-nem is miattam, Haneul miatt.
-egyikőtök sem hibás, ez inkább az én hibám, hiszen tiszteletlen voltam az anyukájával.
-de akkor sem rúghatnak ki érte.
-lehet nem, de megtették- Yoongi csak még egy sajnálkodó pillantást vetett rám, majd letette Jun-t és segített neki át venni a cipőjét és fel venni a dzsekiét. Közben én is elkészültem.
-indulhatunk?- nézett rám miközben felkapta a gyereket.
-igen.

Végig csendben ültünk a kocsiban. Lassan telt az idő, mintha meg állították volna, de végül oda értünk a házamhoz.
-itt vagyunk- mondta.
-igen- fogtam meg az kocsi ajtót.
-ne aggódj, biztos hamar lessz új munka helyed- nem ez a bajom, inkább az, hogy valószínüleg soha többet nem látom a gyerekeket. De azért aranyos, hogy próbál nyugtatni.
-remélem, és köszönöm, hogy haza hoztál.
-semmiség- küldött felém egy bíztató mosolyt.
-apa kiszálhatok, hogy meg öleljem az ovónénit?
-persze- szált ki Yoongi a kocsiból, hogy ki vegye őt a gyerek ülésből. Közben én is kiszálltam. Jun egyből a nyakamba ugrott és megszorított. Én is vissza öleltem őt.
-nagyon fogsz hiányozni- mondtam.
-majd gyere el hozzánk játszani. Apa Chaewon jöhet majd hozzánk játszani?- nézett apjára.
-ha szeretne- mosolygott rá, majd rám nézett érdeklődve.
-jössz majd hozzám játszani?- nézett vissza rám.
-persze, hogy megyek- mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára, amit ő is viszonyzott.
Yoongi beharapta az alsó ajkát és úgy nézett minket. Be vallom ő is nagyon fog hiányozni. Főlleg, mert az utóbbi napokban elég közel kerültünk egymáshoz- ideje haza mennetek- adtam vissza Yoongi-nak a gyereket.
-viszlát- integetett ő is és Jun is egyszerre. Beültette a gyereket, majd ő is beült. Még integettek nekem, majd el mentek, én pedig szomorúan bementem a házba. Le vettem a cipőmet és a dzsekimet, majd abban a ruhában amiben voltam be borultam az ágyba, és álomba sírtam magam.