Fekete csillagok

2 | Paradoxon

– Nem járja most valami párbeszéd a hollandok ténykedéseivel kapcsolatban? – kérdezem halkan Yant a kantin egyik legszélső asztala mögötti széken billegve.

Yanna Myron az egyik bennfentesünk, aki segít a szesz terjesztésében, így kevesebb ember tudja, ki is áll valójában az üzlet mögött. Ez az egyik előnye, hogy velünk dolgozik, a másik pedig, hogy minden pletykát ismer. Akármi történik a hajó falai között, az elsők között szerez tudomást róla. Ha azok ketten sántikálnak valamiben, és bárki tud erről valamit, azt Yannak is tudnia kell.

– Eddig nem hallottam semmit – feleli, miközben egy proteinszeletet majszol. – Viszont volna egy új érdeklődő a termékre. Mit gondolsz, ki fog jönni eggyel több adag?

– Lesz ott kettő is, meg marad nekünk is elég. Nem tudsz valakiről, akit esetleg érdemes lenne megkörnyékezni Leviékkel kapcsolatban? Volt egy kis fennakadás az utolsó mozzanatok közepette, és attól tartunk, hogy ők ketten próbálnak keresztbe tenni nekünk. Szerinted van ennek értelme?

– Nem hülyeség – vonja meg a lány a vállát. – Mi történt?

– Kilyukadt az egyik főtartály. Kis lyuk, de ahhoz pont elég lett volna, hogy elrontsa a végeredményt.

– Áh, nem hiszem, hogy ilyen trükkökhöz folyamodnának. Tudod, hogy ők szeretnek stílusosan játszani. Ez túl primitív lenne az ő ízlésüknek, és ha egy ilyen megtörténik, kiket vádolnátok elsőként? Na? Érted, szerintem nem ők a hunyók.

– Mondasz valamit. Azért biztos, ami biztos, rákérdeznél egy-két embernél?

– Persze, semmi akadálya.

Feláll, nyújtózik egyet, majd a formás hátsóját ringatva kilibeg a kantinból. Én egy darabig még a helyemen maradok. Hallgatom a közelben lévők beszélgetéseit, amelyekből egy ilyet csípek el két navigációs tiszt között.

– ... Te is láttad az értékeket, nem? Lassan képünk is lesz róla. Nem értem, hogy lehet ekkora eltérés a néhány nappal ezelőtti megfigyelésekhez képest. Valaminek okoznia kell ezt a torzulást, és mégse, nincs ott semmi.

– Vagy nem kizárt, hogy csak mi nem látjuk.

– Ne mondd már, hogy nem vennénk észre, amikor annyiféle anomáliát rögzítettünk. Lehet, hogy nem sikerült őket pontosan megértenünk, de mindegyik hasonló hatásmechanizmussal rendelkezett.

– Nem veszed figyelembe az eltéréseket. Nem vagy hajlandó a tények részleteit nézni, csak az összképet akarod felhasználni a számításokhoz, ami persze, hogy téves következtetésekhez fog vezetni.

– És ugyan kinek van ezen a hajón akkora számítási kapacitása, hogy minden részletet kielemezzen? Kvantumtechnológia ide vagy oda, kevesek vagyunk ehhez a rengeteg információhoz. Nem tehetjük meg, hogy a részletekre figyeljünk, mert egyszerűen túl sok van, az összképet kell néznünk–

– Jó, belemegyek a játékba, de ebben az esetben magyarázd meg, hogy mérhetünk abban az irányban ilyen lehetetlenül magas sugárzást? Az egy, hogy a vizuális szenzorok torzulást mutatnak a csillagok és a mélyég objektumok elhelyezkedésében, de ez miért párosul sugárzással?

– Nem tudom – válaszol a másik hosszú szünet után.

– Külön-külön nézve van magyarázatunk mindkét jelenségre, viszont ha egymás mellé tesszük őket, aszerint egy paradoxont kapunk.

– A fizika törvényei már így is több esetben megdőltek.

– Ezt én értem, de mégis van bennük egyfajta rendszer. És ne mondd nekem, hogy megint változik valami, mert annak ami előttünk van, minden aspektusát tudjuk értelmezni. Az egyetlen hiba a képletben, hogy ezeket összerakva egy fizikai nonszensz a végeredmény. Nem lehet ott egyszerre két különböző csillagkép. Lehet valami interferencia, amit egy ionfelhőről visszaverődő fény okoz. Ha ezt vesszük, akkor egy megalapozott elméletünk lehet a jelenségről, amit a fizika is alátámaszt.

– Ez viszont nem több találgatásnál.

– Amíg közelebb nem érünk, a találgatás az egyedüli, amiben biztosak lehetünk. Hiába vannak az új ismeretek felhasználásával sokszorosan továbbfejlesztett elemző algoritmusaink, ha azok csak a mi logikánkra vannak limitálva...

Az érdekes eszmecserét Patrick felbukkanása szakítja meg, aki a terem túloldali ajtaján át lép be. Azonnal észrevesz, és a két egymással beszélgető nőt megkerülve ledobja magát arra a székre, ahol nemrég még Yan ült.

– Beszéltem Yannal – kezdem. – Nem tud semmiről a hollandokat illetően, de utánajár, hátha akad bármi. Viszont szerinte nem ők voltak.

– Igaza lehet?

– Nem hülyeség, amit mondott, de inkább biztosra akarom tudni. Ha nem ők voltak, és összeugrunk, az valóban gond. Ha pedig ők voltak, és mi nem teszünk semmit, az még nagyobb gond. Te jutottál valamire?

– Útban ide összefutottam Rommal. Ő sem tud semmit.

– Mit mondasz, meglátogassuk a két jóbarátunkat?

– Szerintem még korai lenne. Előbb járjuk körbe a kapcsolataikat. Ha elég sokat megkeresünk, az úgyis a fülükbe jut, és ha ők jönnek hozzánk, az már jobb alap lenne egy eszmecseréhez.

– Mégpedig?

– Ha felháborodnak a zaklatás hírére, akkor valószínűleg nem ők voltak, ha pedig az ellenkezője, akkor csak ki kell húznunk belőlük, hogyan találták meg a rejtekhelyünket.

– Oké. Hátulja – mutatok Patrickre, – eleje? – aztán magamra.

Patrick bólint.

– Oké. Lássuk, mire jutunk.

A vállára csapok, ahogy elmegyek mellette a hajó eleje felé.