Fekete csillagok

3 | Hatosok

Négyen állunk a Kertbe vezető folyosón, a kamerák látóterén kívül. Yan, Jérome, Patrick és én. Mindegyikünk igyekezett megtudni valamit, és most eljött az egyeztetés ideje.

– Beszéltem pár emberrel a felsőbb körökből, de vagy nem tudnak semmiről, vagy nem hajlandók kiadni Leviéket – kezdem. – Szóval nálam nulla. Mondjátok, kérlek, hogy ti jutottatok valamire.

– No – intézi el Jérome azzal az idegesítően arrogáns, francia akcentusával.

– Nagy segítség vagy – jegyzem meg.

– Én azt hallottam, hogy Levi és End az utóbbi időben a szokásosnál is több alkatrészt és alapanyagot szereztek be, amiért még a bizniszüket is hajlandóak voltak kiteregetni pár embernek – mondja Patrick. – Készülnek valamire, csak még nem tudom, mire. Viszont nem hinném, hogy velünk kapcsolatos.

– Honnan van ez az infó?

– A felső műhelyben hallgatóztam az oroszoknál, azok meg tudjuk, hogy buknak a srácok krumplivodkájára. Szóval gondoltam, náluk lehet a legnagyobb esélyem.

– Beszéltél is velük?

– Nem volt rá szükség. Egymás között olyan harmóniában dobálták az infókat, hogy csak fel kellett szívnom őket.

– Oké, és arról nem volt szó, mire készülnek?

– Konkrétan nem, de abból, amilyen alkatrészeket kerestek rajtuk, az alapján a mennyiséget akarják növelni. Erről jut eszembe, lett egy ütőkártyánk Leviék ellen. Az oroszok a nagyobb adagért megmókolták a nyilvántartást, és kicsit lecsökkentették a darabszámokat. Ezt például jelenthetnénk, de azzal mindenki rosszul járna. Ajánljuk fel nekik a hallgatásunkat cserébe néhány dologért, amit mi is tudnánk használni.

– Ennyire alaposan megbeszélték, és te a hátuk mögött görnyedve habzó szájjal jegyzeteltél, hogy ilyen pontosan tudod, mi a helyzet? – fordulok felé gyanakodva.

Patrick a szemét forgatja – Te annyira barom tudsz lenni időnként. Csak átnéztem a nyilvántartást, amihez nem kell sok ész, és mivel van másolatunk róla pont az ilyen esetekre, összevetettem a kettőt. Tádá – tart fel egy adattollat.

Megpöccinti lefelé, mire egy fehér holografikus tábla ugrik le rajta egy jó hosszú felsorolással, amelyben néhány sor pirossal meg van jelölve.

– Mazsolázz – nyújtja át nekem.

Elveszem, majd rögtön rávetem magam. Eközben Patrick és Yan beszélget tovább, amire csak fél füllel figyelek, mert a tárgyak láttán vérszemet kaptam.

Vannak itt nyomásszabályzók, szelepek, csőelemek, csatlakozók, néhány kisebb méretű tartály, pára- valamint leégésgátlók, fűtőtekercsek, és még tudnám sorolni. Ez egy aranybánya, basszus. A körmömet rágcsálva, idióta vigyorral a képemen szedegetem össze, mi mindenre fogok ebből igényt tartani.

– Hé! Indulás, azonnal! – ragadom meg Patrick karját, hogy magam után vonszoljam – Ezt máris lerendezzük.

– Hó, lassíts! – veti meg a lábát Patrick – Mi vagy te, egy mosómedve? Nem rúghatjuk rájuk az ajtót csak úgy.

– Hanem?! Itt fogjuk megvárni, amíg mindent tönkretesznek a szerteágazó kémiai szaktudásukkal? Azt már nem! Most kell megcsinálnunk, amíg még van esélyünk!

– Yan, Rom, szedjétek össze, kik és mennyit akarnak vinni az ehavi érésből, amíg mi beszerzünk pár dolgot Leviéktől. Ne rángassál már! – préseli ki a szavakat, miközben az ellenállással van elfoglalva – Meg gyűjtsétek be a tégelyeket, hogy tudjuk mibe tölteni, és holnap mehet is ki a hatos kör a szokásos árban.

– Mi? Nem... Mi?! – futnak át az agyamon Patrick szavai – Hékás, a hatos... arról volt szó, hogy azt érleljük tovább, és megtartjuk magunknak.

– Ne nyavalyogj már! Ha ezek most tényleg növelni akarják a mennyiséget, akkor nekünk a minőséget kell fokoznunk.

– De a hat hónapost a szokásos árban?! Ez rablás!

– Akkor majd visszahozzuk a kétéves tégelyekkel.

– Azokat senki nem fogja megkaparintani! – szívom fel magam – Az csak a miénk, négyünké. Azt semmi pénzért nem adom!

– Látod, mennyivel könnyebb a hatosokat elengedni? Így rendben lesz akkor?

A felkaromba harapva, a pulóverem ízével a számban dünnyögöm – Egen... Váh!