Egymásra találva-Charles Leclerc fanfiction-Befejezett

Kilencedik fejezet

Aug.23.
Sophie Garcia

-Jaj olyan rég láttalak!-mondta Maggie engem megölelve. Tény, hogy régóta nem találkoztunk, és mikor el mondta, hogy Monacóba jön, majd ki ugrottam a bőrömből. Így hát muszáj volt le szervezni egy találkozót.

-Nekem is hiányoztál!-simítottam a hátára a kezem.

-Na mesélj! Mizus azzal az Adonisszal?-rebegtette a pilláit.

-Jaj! Úgy csinálsz, mint ha nem beszéltünk volna majdnem minden nap, és nem számoltam volna be a lehető legrészletesebben mindenről neked!-forgattam meg a szemeim.

-De az nem olyan, mint, hogy most itt vagy. -Okos, okos.

-Együtt vagyunk, boldogok vagyunk, de nem sokára indul a Holland Nagydíjra.

-És vele tartasz ugye?-Honnan nyomosztad ki Sherlock?-bólintottam.-

-A főnököm azt mondta, hogy elfognak velem egy kicsit beszélgetni. Gyakorlatilag nem a futam miatt megyek. És egyébként is, ha minden jól megy, akkor az Olasz Nagydíjon hivatalosan is alkalmazott leszek.

Még beszélgettünk kicsit, de Maggie-nek mennie kellett.

🔳🔳🔳🔳

-Mikor jelentjük be a kapcsolatunkat?- kérdezte Charles.

-Nem tudom. Nem túl korai még? Mi van ha azt fogják hinni, hogy csak miattad dolgozhatok ott?-én naív kis Sophie miért gondoltam azt, hogy ez három egyszerű és normális mondat volt.

-Mi az, hogy túl korai? Szégyellsz Sophia?-ettől ki ráz a hideg Charles ridegsége meg aztán főleg. Nem csak ridegsége rémisztett meg. Sose láttam még ilyen ingerültnek.-Csak mondd ha így van!

-Charles erről szó sincs! Csupán félek a médiától. Te is tudod, hogy nem volt ilyenben még részem.

Tudom. De azt is, hogy nem ez a lényeg.-sóhajtott egyet.

-Nem téged szégyellek hanem magam.
Hogy ennyire gyáva vagyok. Hogy sose vagyok képes a sarkamra állni. Hogy sosem találom meg önmagam. Mindig másokat teszek boldoggá, de magam nem tudom. Egyedüli boldogságom te vagy Leclerc, de tessék, most is veszekszünk.-fakadtam ki. S egy könnycsepp gördült le az arcomról. Annyi év düh volt bennem. Legszívesebben bárki máson vezettem volna le mint sem azon a férfin akit mindennél jobban szeretek.

-Most inkább el megyek; egy kicsit ki szellőztetetem a fejem.-mondtam ki és meg se várva a férfi válaszát. Ki mentem az ajtón.
Majd a kapun. Csak arra tudtam gondolni, hogy mindenkit csak ellökök magamtól. -Velem van a hiba. Velem van a hiba!-ismételgettem.
Majd ki léptem az útra. S mikor realizáltam, hogy egy autó eszeveszett sebességgel közeledik felém akkor már késő volt.

Minden elmosódott körülöttem apró halk hangokat hallottam, s éreztem, hogy valaki fel emel. De nem volt erőm se, megszólalni, se megmozdulni, avagy kinyitni a szemem. Gyengének éreztem magam, jobban, mint eddig. Tehetetlen voltam, és ez megőrjített.

Sziasztok! Elérkeztünk egy újabb fejezethez. Szeretném meg köszönni a vote-okat és a majdnem 300 megtekintést.
Apró örömök az életben, de nekem eszméletlen sokat jelent. Nem tervezem túl hosszúra a könyvet, körülbelül 20-30 fejezetesre. Utánna pedig őszintén három féle típusú könyv között vacillálok.

Tiktok: @cl160444

❤️