A vámpír és a vérfarkas szerelmei

3. A vallomás

Miután kijöttem Namjoon szobájából, a fejemet elárasztották a gondolatok és az idegesség. Az, hogy minden kis cselekedetem azt sugallja, hogy féltékeny vagyok, hát nevetséges. Felmentem a szobámba és megpróbáltam elaludni. Álmodni kezdtem, amint mindig. Láttam, ahogy szüleimet széttépik a vérfarkasok egy csatába. Izzadtan és lihegve felültem az ágyban, és próbáltam megnyugodni. Mindig ugyanazt álmodom és mindig átélem ugyanazt az élményt. Elképesztő...

Pár nap múlva...

Már jó pár nap eltelt, és Namjoon felépült, nekem pedig begyógyult a vámpír harapásom. Ez azt jelenti, hogy végre haza mehetek. Remélem visszatérhetek a rendes életemhez.
Reggeli után összepakoltam a cuccaimat, amiket Iseul vett nekem. Ő azt mondta, hogy vigyem el, bár én nem akartam. De nem akartam, hogy megbántsam őt, ezért összepakoltam mindent, majd elindultam a kijárat felé.
- Biztosan el akarsz menni kedvesem? - kérdezte Iseul.
- Igen, hiszen várnak otthon és hamarosan haza utazik a nénikém.
- Oh, sajnálom. Pedig annyira megszerettünk téged, nehéz elengedni.
- Meglátogatlak gyakran, ígérem - mosolyogtam.
- Rendben, kedvesem. Vigyázz magadra az úton - ölelt meg, amit viszonoztam, majd miután elengedett, elhagytam a házat. Reméltem, hogy végleg.
- Hye-ja! - kiáltott utánam Namjoon, de nem álltam meg, csak tovább mentem, sőt, még felgyorsítottam a tempómat.
- Állj meg! - mondta, és megragadta a karom, amiben a bőröndöm volt. Megálltam, de nem néztem rá.- Ne menj el...
- Nincs helyem itt, Namjoon. Fogadd el, hogy az emberek között a helyem és már várnak otthon.
- De...
- Nem! Namjoon, kérlek, engedj... - mondtam, mire elengedett, és elmentem. Nem néztem vissza, csak mentem.

Miután hazaértem, fáradtan ledőltem az ágyamra, és bámultam a plafont. Talán itt kellene dolgoznom valamin. Felkaptam magam, és átmentem a rendelőbe, ami a házammal szemben volt. Amikor beléptem, mindenki nagy szemekkel figyelt és mereven állt ott.
- Hye-ja! - jött oda Kyung-Mi, és megölelt. - Jól vagy?
- Persze, jól vagyok. Miért is ne lennék?
- Mert elraboltak a vámpírok.
- Dehogyis. Honnan is vettétek ezt?
- Hát valaki látta, hogy ájultan fekszel egy vámpírférfi karjaiban, aki elviszi téged a vámpírok földje felé.
- De senki sem rabolt el. Ne aggódj...
- Biztos vagy benne?
- Persze - nevettem fel. - Minden rendben volt itt?
- Igen, megoldottunk mindent.
- Remek, akkor így tovább - mondtam, és bementem az irodámba. Rengeteg papír volt az asztalomon, amikor beléptem. Mit is vártam? - sóhajtottam, majd leültem, hogy átnézzem a papírokat.

Este felére végeztem a papírok felével, és amikor készültem elindulni, véletlenül leestett egy papír a kupacból, amit még nem olvastam át. Felvettem, és megnéztem. Egy ajánlat volt rajta, miszerint nem szeretném-e eladni az állatorvosi rendelőmet. Igaz, nem megy túl jól a rendelőm, mivel nincs sok állat a környéken a vérfarkasok és a vámpírok miatt, így nincs sok gyógyítani valónk. Megfogtam a papírt, majd elraktam a táskámba, és hazamentem.

Másnap reggel, szokás szerint elkészültem, majd indultam a rendelőbe. Ahogy becsuktam az ajtót és megfordultam, nekimegyek valakinek, így elestem.
- Hye-ja? - kérdezte egy ismerős hang. Felnéztem, és ott állt Jungwon.
- Jungwon? Mit keresel itt?
- Csak erre jártam, de nem gondoltam, hogy már visszajöttél. Azt hittem, még mindig a vérfarkasoknál vagy. - mondta, majd felsegített.
- Köszönöm. - mondtam, majd letöröltem magamról a port. - Hát igen, haza jöttem.
- Hol volt jobb? Nálunk vagy náluk?
- Őszintén? - kérdeztem, mire bólintott. - Egyik helyen sem éreztem magam igazán jól, de mindkét helyen kedves embereket ismertem meg, mint például téged. - mosolyogtam.
- De aranyos vagy. - mosolygott vissza.
- Öhm... köszönöm... - elpirultam.
- Amúgy Ni-Ki miért tiltott el tőlem?
- Mert szerinte nem lehetek szerelmes egy emberbe. - vállat vont.
- Nem hinném, hogy szerelmes vagy belém, csak azért tiltott el, mert megöleltél? Vagyis, én öleltelek meg, amiért bocsánatot kérek, de...
- Semmi baj. De valójában ő azt hiszi, hogy szerelmes vagy belém, és én sem értem.
- Nem vagyok szerelmes beléd, szóval nem értem. - kezdtem el gondolkozni.
- Hát...
- Mindegy, megyek, mert sok a dolgom. Remélem, még összefutunk. Szia! - mondtam, majd elindultam. Beléptem a rendelőbe, ahol egy gyanús páros várakozott.
- Segíthetek, uraim? - szólítottam meg őket, de csak rám néztek.
- Ön Eun Hye-ja doktornő?
- Igen, én vagyok. Miért?
- Mert én szeretném megvenni a rendelőt.
- A rendelőm nem eladó! - közöltem velük határozottan.
- Még mindig azt hiszi, hogy valamire megy ezzel a hellyel?
- Ez nem csak egy hely és igen, látok benne még reményt!
- Nem mehet vele sokra, higgyen nekünk. Gondolja meg jól. Ha most eladja, nem kell gondolkodnia és meggazdagodik.
- Én akkor sem adom el! - mondtam, majd bementem az irodámba, ahová nem követtek szerencsére.
- Minden rendben, doktornő?
- Persze, minden rendben. - mondtam, majd leültem. Nem akarom eladni a rendelőt... Ez az életem, amit nem volt könnyű felépíteni.