A vámpír és a vérfarkas szerelmei

12. Ellenségek

-Seo-yeon szemszöge-

Nem tudom, meddig voltam kiütve, de amikor felébredtem, rettenetesen fájt a fejem. Az biztos, hogy aki leütött, nem volt kispályás. Egy halványan megvilágított helyen voltunk. Úgy tűnik, ez a hely régen valami gyár lehetett, vagy valami hasonló. Ni-Ki még teljesen eszméletlen volt, és tele volt sebekkel is. Ő már régebb óta lehet itt, mint én. A fiúk sem néznek ki túl jól... Mi lesz most? Ekkor belépett néhány vámpír és démon. Nagy mosoly ült az arcukon, de ha egyszer kiszabadulok, nem lesz ilyen jó kedvük.
- Áh, Csipkerózsika felébredt! -mondta az egyik vámpír undorító hangon.
- Kik vagytok? - kérdeztem határozottan, mert egyáltalán nem féltem tőlük. Egy vámpír nem félhet.
- Biztosan tudod, kik vagyunk, szóval nem kell elmondanom. - állt elém a vezetőjük, aki abból ítélve lehetett az, hogy a többiek meghunyászkodtak előtte, és meg sem mertek szólalni.
- A vámpírszervezet vagytok...
- Eltaláltad. Nagyon okos vagy, Seo-yeon. Nem is értem, miért ezt a szánalmas kis kölyköt választottad...
- Hyun-su... - suttogtam a nevét. Hyun-su az az ember, aki egyszer eljött apámhoz megkérni a kezemet, de apám elutasította, és én sem akartam a felesége lenni. Ő is egy kis bárói családból származik, de apám mindenképpen királyi családba akart férjhez adni.
- Igen. Miután apád visszautasította a kérésemet, elhatároztam, hogy megkeserítem az életét! Vele kezdtem az egészet, és azt akartam, hogy saját kezével végezzen veled, miközben egy démon megszállta őt. De ez a terv a barátaid miatt nem jött létre. Hát most majd én végzek veled saját kezűleg!-mondta ördögi mosollyal.
- Attól, hogy nem kaptál meg, még nem kéne ekkora árat fizetnie a világnak!
- Oh, ne aggódj, úgysem fogod látni, ahogy drága barátaid erejét felhasználva elindítjuk a háborút a három csoport között.- nevetett fel. -Miután ezek itt. - mutatott Ni-Kiékre.-felébrednek, démonok fogják megszállni őket, és onnan nincs visszaút!
- Miért jó neked a háború?!
- Azért, kedvesem, mert elegem van abból, hogy fivéreim kisebbrendűségben élnek itt! - markolt bele Ni-Ki hajába, és felemelte a fejét, hogy láthassam az arcát. - Mostantól nem fogunk így élni! - taszította előre ismét Ni-Ki fejét. Kezem ökölbe szorult, és már alig vártam, hogy megölhessem Hyun-sut.
- Uram, Namjoon csapata körbevette a bázist! - mondta az egyik embere.
- Mi?! - kiáltotta, miközben bennem reménysugár gyúlt. Namjoonék jöttek, hogy megmentsenek minket.
- Intézzétek el őket! Namjoonnak már régen halottnak kéne lennie, de az a lány ott kint mellette mindig megmentette őt, és a kis csapata is megúszta a halált miatta. - morogta az orra alatt, de tisztán hallottam, mit mondott. - Azt a lányt, aki Namjoon mellett áll, ne öljétek meg. Őt majd én végzem ki személyesen! - adta ki az újabb parancsot, mire az emberei mentek is, hogy megtámadják Namjoon csapatát. Hosszú órák teltek el... Ni-Ki még mindig nem tért magához, ahogy a többiek sem.
- Uram, Namjoon csapata visszavonult! - mondta egy embere.
- Remek, akkor egy ideig nem lesz gondunk velük. Hol van a lány?-kérdezte Hyun-su.
- Sikerült elkapni! Fiúk, hozzátok be! - kiáltott ki a társainak, akik Hye-ja-t hozták be ájultan. Mit tettek vele...?
- Ó, remek. - csapta össze a tenyerét Hyun-su, majd Hye-ja elé lépett.-Kötözzétek meg őt is! - mondta, mire az emberei teljesítették a parancsot. Hye-ja immár megkötözve ült egy széken.
- Mit eszik Namjoon ezen az emberi lányon? - mondta flegmán. - Mindegy, úgyis meg fog halni.- rántott vállat.
Én közben elkezdtem a fogvatartó köteleimet feszíteni, hátha meglazulnak. Szerencsémre sikerült, és kiszabadultam. Nem mozdultam a helyemről, és a kezemet ugyanúgy hátratartottam, mintha még mindig meg lenne kötve. Egyedül sajnos nem megyek sokra ellenük. A fiúk éppen akkor kezdtek ébredezni, ami Hyun-sunak is feltűnt, ezért intett az embereinek.
- Nos, most, hogy felébredtek a kis vendégeink, ideje munkához látni.-mondta, majd valami furcsa történt: a fiúk tekintete megváltozott. Valami gonoszság tükröződött benne, ami nem jelentett jót.
- Mit tettél velük?! - kiáltottam fel.
- Ni-Ki! - felálltam, mire Hyun-su rájött, hogy kiszabadultam. Odamentem Ni-Kihez, de megragadta a torkomat, és az épület másik végébe hajított. Ez már biztos: megszállták őket. Köhögve álltam fel, mire Ni-Ki újra lendítette volna a kezét, de elkaptam és kicsavartam. Nagyot taszítottam rajta, mire pár métert repült. Gyorsan felállt, majd idegesen újra megtámadott. Kieresztette vámpírfogait, és néhol meg is harapott. Ha egy vámpír megharap egy másik vámpírt, az akár halálos is lehet, főleg számomra. Nem bírtam tovább; feladtam, és a fal mentén csúsztam le. Ni-Ki újra támadni akart, de Hyun-su leállította.
- Elég! - kiáltotta, mire Ni-Ki, mint egy báb, egyhelyben megállt. Nagyot sóhajtottam, majd a fejemet a falnak támasztottam. Elfáradtam... és mindenem fájt.
- Tartogasd az erőd, katona! Most induljatok, és harcoljatok! Öljetek meg annyi embert és vérfarkast, amennyit csak tudtok!
- Ne... - suttogtam, de senki sem hallotta meg. A látásom elhomályosult, és végül teljes sötétség borult rám.