Sorsszerű találkozás

PROLÓGUS

PROLÓGUS

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Jason bevackolta magát mellém, az igazak álmát aludta még, mikor felébredtem. Kinyúltam a telefonomért és a párnám alá rejtettem, nehogy az ébresztő hangjára felébredjen. Korán volt még, de időben akartam elkezdeni a napot, hogy az estére tervezett programunkra biztosan szabaddá tudjam tenni magamat. Nem szerettem, ha függőben hagyom a dolgaimat, mert elvette a figyelmemet. Akkor mindig az járt a fejemben, hogy mit nem fejeztem be, kinek és hová ígérkeztem el – de valami oknál fogva nem teljesítettem. Mindketten készültünk már rá egy jó ideje, hogy egy kötetlen laza estét tölthessünk a barátaink társaságában, de ez rendszerint miattam nem valósulhatott meg. A munkát mindig is előrébb tartottam a szórakozásnál, azaz munkamániás voltam Jason szavaival élve. Van benne némi igazság, de szeretem, ha jól mennek a dolgaim, rendszerezett az életem. Ő sokkal lazábban áll hozzá az élethez, ebből is sok konfliktusunk volt már. No, meg másból is. Mostanában egyre többet elégedetlenkedik, követelődzik, pedig tudhatná már, hogy ezzel csak az ellenállásomat erősíti fel. Évekkel korábban kitűztem egy célt magam elé, és teljesítettem is. Az egyetem elvégzése után jól menő vállalkozást indítottam el, ami igaz, hogy sok időmet elveszi, de elégedett vagyok. Neki mindegy, igazi bohém művészlélek, ami a megismerkedésünkkor egyből levett a lábamról. Tetszett, hogy nincs kötöttségek közé szorítva az élete, homlokegyenest más a felfogása, mint az enyém. De pont emiatt, vagyis ezzel vonzott magához. Aztán számomra túl hamar ismertem ki, jöttem rá, hogy én nem tudnék ilyen életet élni. Elvagyunk egymással, de nem az igazi, olyan felszínes ez a kapcsolat, hiánypótló, szinte csak a testiségre alapuló. Nem lehet egy komoly beszélgetést összehozni vele, mert azonnal átmegy hisztérikába, ezzel próbálja ellensúlyozni a hiányosságait. Aranyos, szép arcú, de egyszerűen butácska, na. Nem hiszem, hogy sokáig lesz türelmem hozzá. Hiányoznak a komoly, az élet minden területét érintő magvas beszélgetések mellette. Hm, jól elfilozofálgatok itt a magam csendességében ezen a korai órán, nemhogy kipattannék az ágyból. De ez is azért lehet, mert mindig kielégítetlen marad egy részem, hiába dugtuk át a fél éjszakát alkalmanként. Már megfogalmaztam magamnak, hogy azért, mert hiányzik az igazi testi-lelki, mindent elsöprő katarzisos állapot, ami kimosná belőlem a felgyülemlett sok feszültséget, amire eddig még kevés alkalommal volt lehetőségem. Egy-egy lezavart gyors numera csak a fizikai igényeimet szolgálja, semmi mást. Eddig úgy voltam vele, hogy nem vagyok egyedül, van egy puha élő ágymelegítőm, de rájöttem, hogy ez már nem elég, bármilyen cinikusan hangzik is. Nem lehetek ilyen megalkuvó az én koromban. Maholnap betöltöm a 35. évemet, jól megy az üzlet, most már egy igazi társra vágynék. És Jasonnal sem tehetem ezt a végtelenségig, mert még abban a hitben ringatná magát, hogy minden happy és boldogan élünk együtt, míg meg nem halunk. Á, hamar tiszta vizet kell öntenem a pohárba s kiadni az útját. Biztos vagyok benne, hogy hamar oda csapódik majd valakihez, nem sokáig kell keresgélnie. Ő nem olyan típusú, aki sokáig képes egyedül maradni, velem ellentétben. Nekem mostanság jó lesz egy kis csend és nyugalom, magány.Óvatosan lefejtem magamról indaként rám csavarodó testrészeit és kicsúszok az ágy szélére, mikor megszólal, reggeli kicsit reszelős álom ittas hangján.- Ne menj még, Julien –, azt hittem máshogy kezdjük a napot.És megérzem a derekam körül hosszú karjait.- Ma nem lehet Jason, korán szeretnék bemenni. Tudod, hogy este találkozni akarunk a többiekkel, időben szeretnék végezni a munkával -, majd karjait letolva magamról felállok és a fürdő felé veszem az irányt.Tudomást sem véve durcás motyogásáról, hamar letusolok, csípőm köré törölközőt csavarva borotválkozom, mikor a tükörből meglátom álomtól kipirult bájos arcát, seprűként árnyékolódó hatalmas szempilláit, amelyek még félig eltakarják aranypöttyökkel tarkított tejcsokoládéra hasonlító szemeit. A bőre is gyönyörű mézszínű, kedvem volna újra megkóstolni, de hamar lebeszélem magamat róla. Ahogy jött, úgy el is illan a fellobbanó vágy, hamuja sem marad. Összekapom magam és hamar elkészülök, aztán a konyhába indulok az éltető-ébresztő kávémért. Míg várok rá, igyekszem Jasonban tudatosítani az esti program tudnivalóit -, megjegyzem nem sok sikerrel. Ki sem lát a fejéből, még mindig félig alszik. Nem is értem magamat, hogy bírtam ki eddig mellette. Csinos, szemrevaló, de üres, mint a kagyló héja, amit a partra sodort a víz. Na, mindegy, lerázom magamról a gondolatokat, most túllépek rajtuk, de ezt hamarosan rövidre kell zárni. Felhörpintem a kávét, fogom a táskámat, kulcsaimat, és csak az ajtóból visszanézve köszönök el tőle. Talán majd észreveszi a távozásomat valamikor. A korai órához képest óriási a forgalom a belvárosban, araszolgatok a gondolataimba mélyülve, szinte alig észrevéve, hogy már egészen megritkul a kocsik sora. Ösztönösen lépek a gázra, megelőzve a csigatempóban haladókat, mikor az egyik forgalmas útkereszteződéshez közeledve, mintha észlelnék valamit a szemem sarkából. Aztán olyan gyorsan történik meg az elkerülhetetlen, hogy felfogni sem bírom, csak a hangok visszhangzanak a fejemben......