Sorsszerű találkozás

7. Julien

A kicsit hosszabbra nyúlt ismerkedési beszélgetésünk után – ami még így is csak felszínt érintette, egy kellemes vacsorát költöttünk el együtt, ami szintén nem ment simán az elején. No, ezért sem szeretek túl sűrűn eljárni otthonról. Már az étlappal kezdődött a kínos zavara Mattnek, fel akarta olvasni nekem, de nem hagytam. Kértem, hogy ajánljon valamit a ház specialitásaiból, így a séf mai napi ajánlatát választottam, ami valóban különleges volt. Ízletesen pácolt, zöldfűszeres töltött borjúszegy volt vajban párolt ceruzababbal és hollandi mártással, grill zöldségekkel. A sommelier ajánlott hozzá egy könnyű kaliforniai vörösbort, ami épp a kellő hőmérsékletű volt, hogy kihozza belőle a kellemes ízt és gyümölcsös illatot. Igen ám, de mielőtt megérkezett az étel, éreztem, hogy Matt ismét zavartan elhallgat és kérdezni szeretne valamit. Tudtam, hogy mi lenne a következő kérdése, ezért elébe mentem, hogy megkíméljem a kínos szituációtól és megszólaltam.

- Köszönöm Matt, boldogulok egyedül is, ha lassabban is, mint régen. Nem kell segíteni, felvágni a húst, megoldom.

- Ne haragudj Julien, nem akartalak megbántani, de nincs tapasztalatom ebben. Pont azt fontolgattam, hogyan kérdezzem meg anélkül, hogy megbántanálak, vagy mindkettőnket zavarba hoznám ezzel.

- Semmi baj Matt, megszoktam már, ezért mentem elébe a kérdésednek. Az ilyen és hasonló problémákkal meg kell tudnunk birkózni majd, ha ez után az este után is találkozni akarnánk, amit én nagyon remélek. De elfogadom és megértem az esetleges tartózkodásodat is a jövőre nézve.

- Természetesen én is szeretnék találkozni veled, megismerni, mert egy hihetetlenül karizmatikus, vonzó embert vélek felfedezni a magadra kényszerített álarc alatt. Időt és türelmet kérek, a segítségedet, hogy minél hamarabb alkalmazkodni tudjak a speciális igényeidhez. Úgy gondolom, igyekszem majd leküzdeni a zavaromat is, mely a mostani tájékozatlanságomból fakad.

- Örülök Matt, mert úgy érzem nem csaltak meg az ösztöneim veled kapcsolatban.

A finom vacsora és a kávé elfogyasztása után még beszélgettünk egy keveset, de aztán megköszöntem az estét és szóltam, hogy hívom Clarkot, a sofőrömet, hogy jöjjön értem.

- Ne hívd, kérlek, ha megfelel számodra, én szívesen hazaviszlek benneteket.

- Köszönöm elfogadom az ajánlatodat, de mindenképpen szólok neki, mert várja a hívásomat.

- Hogyne, persze, telefonálj csak.

- Üdvözlöm Clark, nem kell értünk jönnie, mert Mr. Freeman felajánlotta, hogy haza szállít bennünket, de köszönöm, hogy ügyeletben maradt. Holnap majd beszélünk, jó éjszakát!

- Ez természetes uram, további szép estét Önnek!

Ezután elhagytuk az éttermet, majd Matthew elő állt a kocsijával. Megkérdeztem tőle, nem gond-e a kutya, de ő jól reagálta le, elővett egy plédet a csomagtartóból, amit a hátsó ülésre terített, amelyre Daisy könnyedén beszökkent. Nekem kinyitotta az első ajtót és besegített. Tekintve, hogy Matt már járt nálam, így nem kellett útbaigazítanom. Mikor ráadta a gyújtást, egyből bekapcsolt a CD lejátszó és egy kellemes jazz dal akkordjai ütötték meg a füleimet. Jóleső hallgatásban tettük meg az utat a házamig. A kiszállásnál Matt segédkezett, először Daisyt, majd engem segített ki a kocsiból és a házhoz kísért. Már az ajtónál álltunk, és alig tudtam tovább türtőztetni az egész este elnyomott vágyamat, hogy megérinthessem, legfőképpen az arcát. Szerettem volna „látni", érezni az ujjaimmal, ezért megkérdeztem tőle, hogy megengedi-e, hogy megismerkedhessek a vonásaival. Ha zavarban is volt, próbálta elleplezni és közelebb lépett hozzám, hogy elérhessem.