Sorsszerű találkozás

8. Matthew

Összezavarodva, furcsa érzéki letaglózással hagytam ott Julient a háza ajtajában. Úgy éreztem magam, mint akit elsodort a váratlanul rátört csendes ár. Mikor beleegyeztem a találkozóba, meg sem gondoltam volna, hogy így végződhet az este. És még én akartam meghódítani Mr. Bűnre csábítót! – ahogy magamban neveztem. Úgy érzem, hogy beleestem a saját csapdámba. De ha józan fejjel végig gondolom – miért is ne tehetnék így, hiszen csak vizet ittam amúgy is -, szinte semmi sem történt azon kívül, hogy elköltöttünk együtt egy kellemes vacsorát, jót beszélgettünk, ismerkedtünk. Aztán mi sem volt természetesebb, mint hogy haza vigyem őket, - és mégis.......De ami ott az ajtóban történt, az valami felfoghatatlan pillanatnyilag a számomra. Azzal a pár mozdulatával, ahogy a kezei közé fogta a fejemet és az ujjaival simogatva fedezte fel a vonásaimat, ismerkedett velem, mintha valami mágikus erő kerített volna hatalmába, bűverőt gyakorolva rám. Alig ért hozzám a finom ujjaival, mégis szinte extázis szerű érzéki élmény kerített uralma alá. Csak álltam ott, mint egy sóbálvány és megszólalni is alig bírtam. Még jó, hogy aztán nagy nehezen eszembe jutott, hogy elkérjem a telefonszámát. Teljesen pancsernek gondolhat, ahogy viselkedtem. Zavart voltam, mint egy tini srác a bálványa előtt. Az étteremben kínosan feszengtem, eddig még nem volt tapasztalatom, hogy és miben kell esetleg kisegíteni egy nem látót, s főleg úgy, hogy ne tapossak bele az amúgy is érzékeny lelkivilágába. De az utána következők pusztítóak voltak számomra. Soha hasonlót sem éreztem. Újra és újra visszakanyarodnak a gondolataim arra a pár pillanatra, vagy talán órára? Mert teljesen elvesztettem az időérzékemet, csak az ujjaiból áradó hipnotikus érzés létezett. Ej, Matthew térj már magadhoz, hiszen nem történt semmi egetverő -, mondja a józanabbik énem. Megrázom a fejem és jobban odafigyelek, hogy egyáltalán merre is járok, mert csak úgy elindultam toronyiránt. Idegen kertvárosi utcákon hajtok végig, még jó, hogy lassan, alig gurulva, és forgalom sincs szinte a késői órán. Így szerencsére nem okozok balesetet. Megfordulok és tájékozódni kezdek, hogy merre is járhatok, próbálok egy utcanevet lelesni, hogy a GPS-be beírva haza tudjon navigálni.

Ahogy beérek a házba, csíkot hagyok magam után a fürdőszobáig a ledobált cuccaimból, és szinte észre sem veszem, pedig ez amúgy egyáltalán nem szokásom. Beállok a tus alá, hogy magamhoz térjek, de valamiért mégis úgy érzem, hogy nem akarom lemosni magamról az érintését és az illatát. Már az ágyban fekszem, mikor eszembe jut, hogy nem hagytam Michaelnek semmi instrukciót az étteremmel kapcsolatban, persze, mert vissza akartam menni. De szerencsémre tapasztalt már, megoldja, ahogy más esetben is. Nem lehet azt mondani, hogy sűrűn előfordul, de a mai nap az ilyen. Ahogy kezdődött reggel, majdcsak ugyanolyan esztelenül végződött számomra az este. Észre sem veszem és az álom jótékonyan betakar. Álmomba is elkísér egy jóképű idegen arca. Aztán leizzadva, heves szívdobogással és álló szerszámmal ébredek az éjszaka közepén egy forró erotikus álomból. Nehezen tudok magamhoz térni, majd visszaaludni, csak forgolódom, állandóan Julien arcát látom magam előtt. Oh, csak láthatnám szemüveg nélkül! Miért ilyen kegyetlen a Sors, hogy ezt művelte vele! Nem tudom, mit hozhat a holnap, de úgy érzem, szeretném megismerni jobban is, sőt talán most jó lenne látni a jövőbe. Biztos, hogy előre nem látható nehézségekbe ütközöm majd, de muszáj, hogy esélyt adjak, ennek a nevén sem tudom nevezni valaminek, vonzódásnak, mert talán egész életemben bánnám, ha nem így tennék.

Még másnap reggel is a hatása alatt voltam az előző napi történéseknek. Csak remélni tudtam, hogy nem ismétlődnek meg az események, a Julien-nel való találkozástól eltérően. Azt nem hagytam volna ki semmi pénzért sem. Az étteremben minden a szokott medrében folyt, a kollégák tették a dolgukat. A konyha felé vettem az irányt, hogy meglessem Jacques-ott, ma milyen hangulatban van, reméltem, hogy nem bal lábbal kelt fel már megint. Ha rendben ment minden közöttük Pierre-rel, szárnyalt, különlegességeket kreált, alkotta az ízletesebbnél ízletesebb ínyenceknek is való étkeit. Már messziről hallottam a hangját, aztán közelebb érve láttam, ahogy énekelve-fütyörészve, szinte tánclépésekkel szeli át, meg át a konyhát. Szerettem, mikor franciául énekelt, így a lengőajtó üvegén át néztem és hallgattam, ahogy valami dallamos francia dalt harsog. Nem akartam megzavarni, jó volt látni átszellemült boldog arcát. Annyira elmélyűlten hallgattam, hogy észre sem vettem mikor Michael a hátam mögé lépett, csak mikor megszólalt a fülem mellett és benézett ő is, hogy mit nézek olyan elmerülten.