Sorsszerű találkozás

6. rész Mathew

- Kezdem én, ha megengeded.

- Matthew Freeman vagyok, de jobban szeretem, ha Mattnek szólítanak. Az enyém ez a Kék macska étterem, nem meglepő módon már a szüleim is ezzel foglalkoztak, így evidens volt számomra, hogy a nyomdokaikba lépjek a főiskola után. Egyedül a nevet változtattam meg, a gyermekkori macskám emlékéül, amely nagyon közel állt hozzám. Volt egy olyan időszak az életemben, amikor csak ő vigasztalt meg, mert neki súgtam meg a kétségeimet, sírtam el a bánatomat. Ez az időszak az útkeresés, önmagam megismerése és elfogadása volt. Azt hittem, hogy velem van a baj, nem értettem miért nem vonzódom a lányokhoz, mikor a kortársaim már egyre-másra a hódításaikról meséltek. Én meg egyre inkább úgy éreztem, hogy a szomszéd srác bátyja vonz magához, hoz izgalomba, ha néha hazalátogatott. Meg voltam győződve arról, hogy beteges a vonzalmam – mert a környezetemben még nem találkoztam hasonlókkal -, míg aztán el nem kezdtem ilyen irányú könyveket olvasni, kutatni róla. Persze, csak nagy titokban, nehogy bármire is fény derülhessen.

- Hány éves voltál akkoriban? – kérdezte Julien.

- Ez még a középiskolás évek előtt volt, lehettem talán 13-14 éves. – Mikor aztán elkerültem otthonról és kollégista lettem, egy kicsit könnyebb lett. Ott már voltak melegek, igaz csak elvétve és ők sem verték nagydobra a másságukat, de mégis megnyugtató volt számomra, hogy nem vagyok beteg, csak más. Nem volt könnyű időszak, sem az, hogy elfogadtassam magamat. A szüleim nehezen fogadták el, a húgomnak köszönhetem, hogy mégis csak sikerült. Ő mindig kiállt értem, szembe ment bárkivel, ha rólam volt szó. Közel állunk ma is egymáshoz, szeretjük és tiszteljük a másikat.

- Jó ezt hallani, mert nekem nem volt sajnos ilyen védőangyalom, nincs testvérem – mondta Julien. Aztán megkérdezte:

- Ő hány évvel fiatalabb nálad? Apropó! Azt is elárulod, hogy te hány éves is vagy?

- 33 éves vagyok, illetve leszek nemsokára. Lizzy, a húgom három évvel fiatalabb nálam, harminc éves. Mostanában ünnepeltük a szülinapját. Állandóan cukkolom, hogy milyen öreg csoroszlya már – nevettem fel.

- Kicsendül a hangodból – a cukkolás ellenére, vagy lehet, hogy pont azért -, mennyire szereted őt.

- Igen, ez így van. Nagyon jó testvérek vagyunk, ragaszkodunk egymáshoz.

- Tetszik nekem ez a majdnem 33 éves Matthew! – mondta sokat sejtetően Julien.

- De, ne csak én beszéljek, mesélj te is valamit magadról. Kíváncsi vagyok mindenre, amit meg akarsz osztani velem. Kezdhetnél, mondjuk a neveddel. Nem igazán hangzik angolosnak, inkább franciásnak mondanám, főleg a vezetékneved.

- Jól sejted, az őseim nagyobb részt kanadai franciák voltak. Aztán nagyapám sok évvel ezelőtt üzleti úton járt itt az Államokban és beleszeretett a nagyanyámba. Olyan sokat jelentett számára, hogy ott hagyta a gyökereit, és áttelepült ide. Apám már ide született, leginkább amerikainak vallja magát, de a nevünket mindannyian franciásan ejtjük, ez megmaradt. És nem csak a családnevünket.

- Akkor te nem is Julien vagy, hanem Zsülien?

- Pontosan, és ha szigorúan vesszük, akkor a teljes nevem Julien C. Lefevre.

- Az a C milyen nevet takar, minek a rövidítése?

- Ne haragudj, azt még nem árulom el, nem ismerjük egymást olyan közelről. Maradjon meg a titokzatossága még egy ideig.

- Oké, nem akartalak megbántani, sem kíváncsiskodni.

- Semmi baj, én hoztam szóba. És akkor pár szót magamról. 38 éves vagyok, és építész voltam, míg be nem következett a baleset. Van egy cégem, amit az egyetem elvégzése után alapítottam, és amit most a kollégák visznek, a helyettesem vezetésével. A baleset három évvel ezelőtt történt, egy kereszteződésnél nem adták meg nekem az elsőbbséget és a kocsimba hajtottak.