Csak melletted érzem /George Russell ff./✓

hatodik

George

Mikor bevittem Hope-hoz a ruhákat nagyon nagy önuralomra volt szükségem, nehogy belépjek mellé a zuhany alá, és vessen rá magam. Bevallom e miatt egy nagyon csöppnyi bűntudatot éreztem is Audry miatt, de Hope fontosabb volt.

Éjjel arra ébredtem, hogy Liett a mellkasomat böködte, csak akkor realizálódott bennem, hogy sírt, mire azonnal kipattantak szemeim, majd ülő helyzetemben az ölembe vettem.

-Mi a baj Szívem?- Liett nem válaszolt semmit.- Liett, megijesztesz, eddig nem csináltál még ilyet, mi a baj?

-Aludjunk együtt anyával...- szipogta. Annyira megsajnáltam, hogy nagy lendülettel felálltam az ágyról és Hope ideiglenes szobája felé indultam.

Kopogás nélkül nyitottam be és láttam, hogy Hope az ágyon ült, gondolom hallotta, hogy Liett sírt.

-Baj van?- kérdezte kissé álmos hangon.

-Hát...

-George!- emelte fel hangját.

-Együtt szeretne alduni.

-Mármint, hogy együtt?- észrevettem, hogy mondata közben lehajtotta fejét és a takaró szélével kezdett játszani.

-Hárman...

Egy darabig nem mondott semmit. Testsúlyomat egyik lábamról a másikra helyeztem, miközben vártam, hogy reagáljon végre valamit. Valószínűleg nagyon őrlődött magában.

-De csak Liett miatt!- egyezett bele végül.

-Persze, ez egyértelmű. Gyere át a szobámba, ott nagyobb az ágy.- Hope nagyot sóhajtva kimászott az ágyból, majd takaróját és párnáját összeszedve követett a szobámba. Csak akkor vettem észre, hogy a pólóm alatt, amit viselt, nem volt semmi csak fehérnemű, mire nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy úgy leszedném róla...

Befeküdt az ágyba, Liett pedig közöttünk nagyokat mosolyogva helyezkedett el.

-Most már aludj Kicsim!- adott kislányunk homlokára puszit, majd őt követve tőlem is kapott egyet.

Nem kellett sokat várni Liett már az álmok világában járt. Egy ideje már azt hallgattam, hogy Hope csöndesen sóhajtozott és forgolódott, nem tudott aludni, ahogy én sem. Annyira hiányzott a közelsége és most itt volt előttem a lehetőség.

-Hope?- suttogtam olyan hangerőn, hogy meghallja, de Liett véletlenül se keljen fel rá.

-Igen?- fordult egész testével felém.

-Megölelhetlek?- kérdeztem meg, mielőtt meggondoltam volna magam.

-Ez nem helyes George! Barátnőd van.- rázta a fejét és sajnos igaza volt. De mellette csak úgy éreztem, hogy a helytelen dolgokat helyes tenni.

-Én... én csak... Ahj hagyjuk, mindegy.- sóhajtottam ezúttal én nagyot.

-George, ezzel nem akartalak megbántani.

-Nem, semmi baj, igazad van.

-Most megsértődtél.- állapította meg.

-Hiányzik, ami volt Hope!- mondtam talán még halkabban.

-Nekem is... De azóta sok minden megváltozott.- neki is...

-De nem minden!- mivel még mindig szeretlek!

-Barátnőd lett.

-De nem működik vele.- vallottam be.

-Nem?

-Nem.- mind a ketten a hátunkon feküdtünk és a plafont bámultuk. Ahogy átnéztem a másik oldalra láttam, hogy Juliette szépen kitúrta az anyját, mivel Hope nagyon az ágy szélén feküdt.- Tudod, sokszor megbántam, amit akkor tettem. Nagyon sokszor.- hogy cserbenhagytalak titeket.

-Te döntöttél így.- hangja olyan volt, mintha beletörődött volna a dologba.- Audry jó lány, lehet, hogy csak rossz az időzítés.

-Az elején én is azt hittem, de kétlem.

Erre már nem kaptam választ, és teljesen beletörődtem, hogy ennyi volt a beszélgetés. Akármennyire is kellemetlen volt, boldogsággal töltött el, hogy Hope-pal beszélgetek. Újra. Személyesen.

Éreztem, hogy Hope felállt az ágyról, mire én is felültem és érdeklödve néztem mozdulatait.
Mikor pedig az ajtóhoz ért, nem tudtam lakatot tenni a számra.

-Hova mész?

-Iszok egy pohár vizet, ha nem bánod.

-Menj csak!

Valósággal elhagyta a szobát, én pedig lehunytam a szemeimet hátha így megtalál az álommanó.

Már nagyon félálomban voltam, mikor valaki, vagyis Hope leült mellém az ágy szélére.

-Csússz kicsit arrébb!- azonnal kiment szememből az álom és tettem, amit kért. Bebújt a takaróm alá, mivel az övét Liett elcsente. Oldalamra fordulva feküdtem, így ő könnyedén mellkasomban fúrhatta fejét, miközben én a hajába nyomtam orromat, aminek olyan illata volt, mint a tüsfürdőmnek.

Apró és törékeny teste, szinte elveszett ölelésemben és azt kívántam, bárcsak minden áldott este vele alduhatnék el. Felemelő érzés volt, ahogy a mellkasomnál éreztem levegővételeit, és jobb kezét a derekamon.

-Ez jó!- dünnyögte álmosan, mire felkuncogtam.

-Tudom!

-Maradjunk így, kérlek!- most jól hallottam?

-Ahogy csak szeretnéd!- húztam még közelebb magamhoz.- Jó éjt Hope!

-Jó éjszakát George!

Szerintem az elmúlt hónapokban aznap aludtam a legjobban. Kellemes volt újra a karjaimban tartani a lányt, aki ellopta a szívemet s még mindig fogva tartja. A kulcsot pedig egy tó mélyére dobta, hogy a szívem örökké az övé lehessen.

Miközben Hope a karjaim közt szuszogott elhatároztam, hogy beszélni fogok Audry-val. Nem mehet így tovább köztünk...

Instagram: dina_writer
Tiktok: dina__writer