Csak melletted érzem /George Russell ff./✓

tizenharmadik

George

Mindent a Monacói futam utánra terveztem. Ez a pár nap teljesen zökkenőmentesen zajlott le. Miután vasárnap visszaestünk a szobámba, felvetettem Hope-nak az ötletet, hogy menjünk el hétfőn egy étterembe, amire természetesen igent is mondott. Liettre Donna és Lando vigyáz majd, amíg mi nem vagyunk vele.

-És mi van, ha teljesen hülyének fog nézni?- gomboltam be ingemet, miközben Landonak és Alexnek hisztiztem.

-Ember! Már együtt laktok, nem fog annak nézni.- ingatta fejét Alex.

-Nem mellesleg pedig szeret téged, szóval nincs miért paráznod!- bólogatott Lando.

-Életem legfontosabb kérdését készülök feltenni neki, igaz, tényleg nincs miért paráznom.- nevettem fel kínomban.- Nem lesz ez neki gyors?

-Liettnél kellett volna ezen gondolkoznod.- vágta rá Alex, és milyen igaza volt. Bár ha tehetném sem változtatnék a dolgokon. Nekem tökéletes így, velük.

-Szerintem kész vagy!- állt fel Lando.

-Ne siettess már!- morogtam.- Tudom, hogy érdekel Donna, de nyugi.

-Most mi nyugtatunk téged, szóval kuss!- intett le, majd kezembe nyomta a kocsikulcsomat.

-Sok sikert George! Ami fontos, tudod, hogy ne hadarj!- sétált Alex az ajtó felé, azzal a céllal, hogy magunkra hagy minket.

-Oké!- bólogattam.

-Te meg okosan Donnával!- bökött a göndör felé, majd egy köszönés után elhagyta a szobát és mi is hasonlóképp tettünk Landoval.

Hope szobája előtt megálltunk, majd illedelmesen bekopogtam.

-Helló!- nyitotta ki lendületesen az ajtót Donna.- Hű de kicsípted magad!- vezette végig rajtam elismerően a tekintetét. Donna is tudta, hogy mi a tervem a nővérével, sőt mi több, neki mondtam el először a terveimet, és szerintem jobban bezsongott tőle, mint Lando, pedig aztán Lando is alakított, mikor megtudta.- Nagyon izgul, szóval jó srác legyél!- nézett rám fenyegetően, mire behuztam a nyakamat, de azért egy bólintást megejtettem Donna felé.

-Bemehetünk?- kérdezte Lando, mire oldalba könyököltem, hogy ne legyen tiszteletlen.

-Persze, gyertek!- állt félre a Tonkin lány az autóból, Hope pedig abban a szent pillanatban lépett elő a fürdőszobából. Egy fekete bőrnadrágot viselt, ami tökéletesen kiemelte alakját, hozzá pedig egy kék inget vett fel, aminek a bal oldalát a nadrágban tűrte. Mosolyogva mértem végig a lányt, aki mindenhogyan csak gyönyörű volt.- Vigyázz, mindjárt kifolyik a nyálad!- figyelmeztetett Donna nevetve, mire nagyokat pislogva néztem rá.

-Mindegy.- legyintettem le.- Indulhatunk Hope?- léptem mellé és átkaroltam derekát. Bólogatással jelezte, hogy felőle mehetünk, így el is köszöntünk a többiektől, majd a kocsim felé vettük az irányt.- Nagyon szép vagy ma is!- hintettem puszit a nyakába, mikor még a liftben álltunk.

-Köszönöm!- nézett le szandáljára pirultan.- Te is kitettél magadért!- nézett fel rám, mielőtt még kiléptünk volna a liftből.

-Köszönöm!- mosolyodtam el én is.

Hamar odaértünk a választott étteremhez, ahol szerencsére le tudtunk ülni egy nagyjából eldugott helyre. A vacsoránk fogyasztása közben nagyon jókat beszélgettünk. Hope már egyáltalán nem volt feszült a jelenlétemben és ennek el sem tudom magyarázni, hogy mennyire örültem.

-Nem megyünk el sétálni?- tettem fel a kérdést.

-De, szuper lenne!- állt fel az asztaltól. Ujjainkat összefonva léptünk ki a lehűlt levegőre, ami kellemes volt. Kezdett már sötétedni, így az út melletti lámpák automatikusan bekapcsolódtak.- Szerinted minden rendben van Liettékkel?

-Donna tud rá vigyázni, mégha Lando nem is. Meg eddig sem volt semmi baj, ne aggódj, most is minden a legnagyobb rendben van!- rajzoltam köröket kezére.

-Igazad van, nem is tudom, hogy mi van velem.- nevette el magát, miközben szabad kezével válla mögé dobta a haját.

-Mindig is szerettél túlgondolni dolgokat.- jelentettem ki.

-Ez jogos.- húzta el a száját, viszont a végén egy mosolyba torkollott.- Menjünk arra.- mutatott a bal irányba. Egy sétány szerű helyen vezetett végig a kavicsos út, melyet két oldalról magas fák vettek körül. Tökéletes hely...

-Figyelj csak Hope!- állítottam meg egy olyan helyen ahol bevilágított az egyik utcai lámpa fénye, így pont rálátást nyertem arcára.

-Baj van?- húzta fel szemöldökeit érdeklődve.

-Nem, nincs, csak... Huh nem is tudom, hol kezdjem.

-Az elején?

-Nagyon sokat gondolkoztam az elmúlt időben.- mondtam ki az első mondatot, ami érthető volt és nem baromság.

-Igen?- húzta ezúttal össze szemöldökeit.

-Mikor megismertelek ott, aznap, akkor nem hittem volna, hogy ilyen és ekkora hatással leszel rám.- vettem nagy levegőt. Miért van az, hogy egy rossz futam után nem félek ennyire odamenni Totohoz, mint amennyire most félek feltenni ezt a kérdést? -És te vagy a legcsodálatosabb nő, akivel valaha találkoztam. Köszönöm, hogy vagy nekem, és, hogy Juliette a mi kislányunk. Elmondhatatlanul szeretlek titeket és ezen senki és semmi nem fog soha változtatni!- hadartam el. Bocsi Alex...

-Mire szeretnél ezzel kilyukadni George?- vezette egyik kezét pirultan az arcomra.

Nem mondtam semmit, csak kezét elvettem arcomtól és lassan elkezdtem féltérdre ereszkedni...

Instagram: dina_writer_
Tiktok: dina__writer