Csak melletted érzem /George Russell ff./✓

első

George

-Elmentem Amandaékkal, majd jövök!- intett Audry a bejárati ajtónál. Őszintén szólva nem is bántam, hogy végre lelépett, mert ilyenkor el tudtam lenni a saját gondolataimmal. Audry és köztem már rég nem olyan a kapcsolat, mint az elején volt. Ő nem saját magamért szeret, és ez nem mehet így tovább. De nem léptem. Jobb volt a megszokás.

Telefonom valahol az emeltem csörögni kezdett, így kettesével szedve a lépcsőfokokat siettem a szobába, hogy megnézhessem ki keresett. Azonban a szobában nem találtam a készüléket, így jobb híján mentem a hang után. Végül a fürdőben, a mosógép tetején találtam meg, de mire kezembe vettem, az illető letette. Gyors mozdulatokkal kezdeményeztem most én a hívást, ahol rögtön meg is hallottam, hogy valaki sírt a háttérben.

-A lányod nem hagyja abba a sírást legalább egy órája, és semmi, ismétlem, semmi nem vígasztalja meg.- darálta le rögtön Hope, ahogy felvette a telefont.

-Neked is szia Hope, köszönöm a kérdést jól vagyok, na és te? Juliette jól van?- ironizáltam. Sajnos Hope stílusa átragadt rám az évek alatt.

-Ne most szórakozz!

-Nem értelek.- ingattam a fejem, bár ő ezt nem láthatta.- Olyan jól bánsz a gyerekekkel, most akkor mi változott?- majd meghallottam, ahogy Juliette felsírt vélhetőleg Hope kezében; Apát akarom!

-Na hallod? Ez változott.- Juliette csak egyre inkább sírt. Nem szokott ilyet csinálni. Majd Hope a kislányunkhoz intézte következő szavait;- Kicsim! Shhh! Pár nap és újra apával leszel.- ez így igaz. December 26-án Juliette végre velem lehet egy kicsit. Hiányzott már, hogy a kicsi énemmel tölthessek minőségi időt.

-De akkor meg te nem leszel ott.- motyogta Juliette. Sajnos a kislány is észrevette, hogyha az egyikönkkel van, akkor a másik nincs ott. Videóhívást kértem, amit Hope egy szempillantás alatt engedélyezett is. Kitámasztotta a telefont az asztalon valamihez, majd leült a kanapéra Liettel a kezében.

-Nézd csak Szívem, ott van apa!- mutatott a képernyő felé, amin Juliette az én vigyorgó fejemet látta.

-Apa!- kiáltott fel Liett és kimászott édesanyja öléből. Leszállt a kanapéról és az asztalnál megtámaszkodva nézett bele közelről a kamerába.

-Szia Kicsim!- mosolyogtam rá.

~

Juliette a nappaliban lévő asztalukon rajzolgatott valamit, amit én még mindig a telefon túloldaláról követem figyelemmel.

-Nézd apa! Ezt rajzoltam.- mutatott a kamerába egy rajznak nevezett valamit. Amúgy kivehető volt, hogy mit szeretett volna rajtolni.

-És kik azok?- utaltam a pálcika emberekre.

-Te, én és anya.- vigyorgott. Szívem szakadt meg, hogy Juliettenek nincs normális családja. Vagyis Hope is és én is normálisak vagyunk, de mégsem vagyunk egy család.

-Mi van velem?- lépett ki a konyhából, egy fakanállal a kezében Hope.

-Ezt rajzoltam.- mutatta most felé a rajzot.

-Nagyon szép lett, Liett.- mosolygott Hope, majd egy kis időre a telefonra vándorolt a tekintete. Óvatosan megrázta a fejét, majd visszaindult a konyhába.

-Apa?

-Tessék?

-Mikor nálad leszek csinálunk pudingot?- mosolygott a kislány, és természetesen egy ilyen kis tündérnek nem lehet nemet mondani.

-Persze! Csokisat?

-Igen!- kacagott Liett.

-Megbeszéltük.- bólogattam.

Na de, hogy mi is ez az egész? Hope és én Spanyolországban találkoztunk pár évvel ezelőtt. A parton olvasott és elfújta a könyvjelzőjét a szél, amit én visszaadtam neki és így beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy angol származású akárcsak én, így tovább tartottuk a kapcsolatot és később is eljártunk találkozgatni. Két hónap randi után megkérdeztem, hogy lesz-e a barátnőm, és igent mondott. Az egy éves évfordulónkra elvittem Görögországba és rá kilenc hónapra megszületett Juliette. A kapcsolatunk romlott Hope-pal és megtörtént, az, amit nagyon nem szerettem volna. Szakítottunk, és méghozzá én mondta ki, hogy vége. Azóta eltelt több, mint két év. Egyértelműen tartjuk a kapcsolatot, hogy Liett mégiscsak mindkettőnkkel tudjon időt tölteni. Belegondolva soha nem volt közömbös számomra Hope, de féltem, hogy ha valami történik egy versenyen, akkor egyedül hagyom őket. Így megadtam neki a lehetőséget, hogy találjon magának egy olyan férfit, aki biztosan velük tud maradni. Audryt is szerettem az elején, de nem éreztem iránta ugyan úgy, mint Hope iránt. Azt hiszem Hope volt számomra az a nagy szerelem, amit soha nem fogok tudni elfelejteni. De a félelmem miatt és azzal, hogy őket óvni akartam elmartam őket magam mellől. Aztán persze Alex az arcomba vágta, hogy mekkora hülyeséget csináltam, és az kellett hozzá, hogy rájöjjek, igaza van. Ha egyszer befejezem a versenyzést nem állhatok neki családot alapítani. És akit családomnak nevezhetnék, azt elmartam magam mellől.
Alex és Lily Juliette kereszt szülei, mivel Hope és Lily, mint kiderült ismerték egymást, azelőtt, hogy velem megismerkedett volna.

Instagram: hewinsinmonza_
Tiktok: hewoninspa_