Elfeledve - A Cyberpunk Story By DemonLyc

4. Fejezet

Amikor visszaérkeztünk, a hangulat nagyon nyomott volt, szinte senki nem szólt senkihez. Én csöndben visszavonultam a szobámba, és leültem az ágyra. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből a két srác látványát. A pólóm egy részét vörösre festette a vérük, és a nadrágomon még ott volt pár véres cafat. Megöltem őket… Nem bírtam semmit csinálni, csak ültem és néztem magam elé. A képük folyton megjelent előttem.Egy idő után éhes is kezdtem lenni. Nem akartam kimenni, nem akartam semmit csinálni. De végül a túlélési ösztönöm győzött. Lassan kikászálódtam a konyhába. Az egész házban koromsötét volt. Nyúltam volna, hogy felkapcsoljam a lámpát, de hirtelen összerezzentem, ahogy valami zajt hallottam a konyhából. Hátrébb léptem egyet. Már fel voltam bármilyen veszélyre készülve, amikor a konyhában felkattant a villany. Dante állt ott, az enyémhez hasonlóan riadt arccal. - Bocsi… Megijesztettelek? - Dante ellépett a konyhapulttól, ahol az előbb állt. - Nem, nyugi.- Bementem a konyhába. - Van valami kaja? - Dante kinyitotta a hűtőt, és csak ekkor láttam meg hogy egy gyógyszeres tengely volt a kezében. - Van még egy kis maradék rendelt kaja holnapról, de rendelhetünk még ha szeretnéd. - Kivettem a maradékos dobozt, és betettem a mikróba. A mikrón egy pixelekből álló mosolygós arc nézett vissza rám. - Szeretne egyedi hőfokot beállítani? - A monoton robotikus hangot ignorálva beállítottam az időt és elindítottam a mikrót.
 
  Leültem a konyhaasztal melletti egyik székre. Dante odalépett hozzám és a vállamra tette a kezét. A fém hideg érintésétől összerezzentem. - Biztos jól vagy azok…után? - Legszívesebben elsírtam volna magam, de nem akartam gyengének tűnni. Könnyek szöktek a szemembe. Pislogtam egyet, hátha eltűnnek, de nem bírtam őket visszatartani. Dante leült a mellettem lévő székre és átkarolta a vállam. - Figyelj… tudom milyen. Amikor gyerek voltam, olyan 13-14 lehettem… Én és a legjobb barátom… Épp az utcán sétáltunk, amikor megláttuk hogy az egyik cég emberei éppen egy hajléktalant vernek szét.. Ő egyből a segíteni akart neki, mert ismertük a férfit. De négyen voltak, fegyverekkel, mi meg csak két kis taknyos fegyverek nélkül… Se ő, sem a hajléktalan nem élte túl… Én… Nem tudom hogy éltem túl…Nekem kellett volna ott maradnom… A kép a fejemben mindkettejükről, a véres testrészekről… Még a mai napig rémálmaim vannak…- Már ő se bírta tovább száraz szemekkel. - Ő… Tomoenak hívták… - Szakadozva kifújta a levegőt. - Tudod… Azért mentettelek meg ott, amikor először találkoztunk, mert rá emlékeztetsz… - Nem tudtam mit reagáljak erre. Dante magához húzott és a vállamba temette a fejét. Az arcát nem láttam, de éreztem ahogy a háta remeg. Ekkor jöttem rá valamire; Ez a világ mindenkit elbasz. - Lassan kezdte abbahagyni a sírást, és elhúzódott tőlem. - Én… Sajnálom…Nem kellett volna ezt rádzúdítanom… - Szó nélkül megöleltem. - Semmi baj. Én… örülök hogy elmondtad nekem. És ne legyen bűntudatod amiért túlélted… - A mikró idegesítő csipogással jelezte, hogy kész van a kaja. Felálltam és kiszedtem. A tányért leraktam az asztalra, és amellett folytattuk  a beszélgetést Dantehel. Még pár óráig beszélgettünk, feltárta a múltját, mesélt még Tomoeról, meg hogy miért lett kibernetikus karja. A beszélgetés végére jobb lett a hangulat. 

   Másnap fél négykor elindultunk Vincentékhoz. - Nem lesz túl necces? Épp hogy odaérünk négyre. - Dante elmosolyodott. - Azt mondta menjünk oda négyre. Négyre odaérünk, nem? - Cyrus ránézett. - Nem biztos hogy jó ötlet velük ilyen hamar kihúzni a gyufát. - Dante megvonta a vállát. - Adhattak volna valami kevésbé unalmas feladatot. Akkor még sietnék is. - Cyrus nevetett. - Kujosai magában is elég izgalmas. Onnan jön a legtöbb hírhedt tolvaj. - Dante felhorkantott. - Na csak próbáljanak meg kirabolni. Remélem ezt a hackert is átbasszák a gitárral. - Előrehajoltam, hogy én is be tudjak csatlakozni a beszélgetésbe. - Na már csak az kéne. Még a végén minket vádolna. - Dante felnevetett. - Csak úgy jelzem hogy hallak titeket. - Oh. - Nyugi, nem mondom el Vincentnek. De igen valszeg titeket vádolna, szóval meg ne próbáljatok semmit. - Elgondolkoztam. Egyáltalán hogy tud így megfigyelni? - Titok. -  Sóhajtottam, majd hogy eltereljem a figyelmem, kinéztem a kocsi ablakán. Még mindig lenyűgözött a sok neonfény, ahogy megvilágították az eget, amin eddig még nem láttam napot. De egyben depresszív is volt látni az itt lévő nyomormegyedben szenvedő embereket, úgy, hogy a távolban több tízemeletes luxusvillák fénylettek. A város tele van kijelzőkkel, amin reklámok vannak, fényesen híresztelve mindenféle implantot, vagy fegyvert. Egy kis idő után halkan kopogva elkezdett esni az eső. Néztem ahogy az esőcseppek szép lassan lefolynak az ablakon, majd eltűnnek. Észre se vettem, de odaértünk a bárhoz. Kiszálltunk, és beléptünk a bárba. Ismét megcsapott az erős alkoholszag, ki tudja mivel keverve. Odaléptünk Nancyhez. Ahogy végignéztem rajta, egyáltalán nem tűnt androidnak, összetéveszthető lett volna egy hétköznapi vörös nővel. Hirtelen Dante a vállamra tettte a kezét. - Ne bámuld. A legtöbben benne van egy anti -perverz program. - Elmosolyodott. - Ránéztem. - Én…Tényleg nem… Csak… Nem tűnik… Tudod…- Dante rámnézett. - A szemét nézd. Egy idő után észre lehet venni. Természetellenes a szemük színe. Nem lehet egyből megmondani, de ha eleget láttál már, felismered azt a kis különbséget. - Közbe közelebb lépett az androidhoz. - Öhm.. elnézést, azt a.. hackert keresem. Valami…Hogy is hívták…? - Lépéseket hallottam hátulról. - Vincent. - Megfordultam, és ő állt ott. - Azért nem olyan nehéz a nevem. - Dante is megfordult. - Gondolom a feladat miatt jöttetek. Vagy netán érdekel a bár vendégszeretete? - Dante felnevetett. - A te vendégszereteted akkor se kéne, ha ingyen lenne. - Vincent ránézett. - Nem kell ennyire agresszívnak lenni. Na mindegy is. Ha nem kell olcsón pia, hát nem. -  A kezén egy kesztyű volt, tele mindenféle kütyüvel és egy kis kivetített képernyővel. Pötyögött rajta egy kicsit, majd megszólalt; - Elküldtem a helyadatokat. Mindkettőtöknek. - Ekkor rám nézett. - Neked nem tudtam, mert nincs semmilyen kiberdekked. Milyen szerencse hogy… - Kotorászott egy kicsit a zsebében, majd elővett egy chipet. - Nekem pont van egy. - Diadalittasan mosolygott, majd felém nyújtotta. - Prémium. És csak most, csak neked teljesen ingyen. - Megszeppenve nyújtottam volna, hogy elvegyem, amikor Dante közbevágott. - És honnan tudjuk hogy nem valami vírus? - Vincent ránézett. - Még lógtok nekem ezen kívül két feladattal. Nem állna érdekemben egy embert elveszíteni.-  Dante a szemét forgatta. - Ez mondjuk jogos. - Óvatosan elvettem a kis chipet, és beleraktam a nyakamon lévő kis leolvasóba. Pár másodperc után mintha minden érzékemet lecserélték volna. A sok információ miatt kénytelen voltam becsukni a szemem. 
   Mikor újra kinyitottam, mintha minden érzékem kiélesedett volna. Minden kis neszt, és minden apró mozgást észrevettem. Vincent rámnézett. - Jó mi? - Megint pötyögött egy kicsit, és megjelent egy cím a szemem előtt. - Nagyjából, ha most elindultok, hatra visszaértek. Akkor elmondom mi a következő megbízás. - Miért nem most mondod? - Vincent elfordult, és elindult a szobába, ahol tegnap először találkoztunk vele. - Ki kell találnom mi legyen az. Sok a dolgom, Ne hidd hogy ennyi időm van ezeken gondolkozni. - Dante bosszúsan elindult a bárból kifelé, mi meg követtük. Beszálltunk az autóba, Dante pedig bevitte az autó GPS-ébe a címet. Lassan kitolatott, és az autó elindult a megadott cím felé. Dante rámnézett. - Remélem tényleg semmit nem trükközött azzal a kiberdekkel. Ha bármi furát érzékelsz, szólj. - Bólintottam. - Rendben. - Dante előhozott egy kis ablakot, ami a szélvédő aljára lett vetítve. - Itt megpróbálom megkeresni útközben. Csak hogy tudjuk mivel van dolgunk. - Megnyitott pár oldalt, ahol pörgetett különböző hasonló kinézetű chipek között. Pár perc eltelt így, amikor egyszer csak felkiáltott. - Megvan! Legalábbis szerintem. - Hosszan rányomott, és megjelent az ülésem előtt egy hologram, a chipről. - Az InstinctVerve valamelyik modellje a Synaptiktól. Azt írják amellett, hogy kiberdekként funkcionál, felerősíti a reflexeket, illetve az érzékszerveket. A legolcsóbb változat is elég borsos áron van, nem értem a hackernek hogy van pénze ingyen odaadni. - Ahogy az ujjam odatettem a hologramhoz, az elkezdett forogni. Megnéztem a chipet minden oldalról. Ezzel elvoltam addig, amíg megérkeztünk. 
  Körülnéztem. Egy udvar előtt parkoltunk le. Kiszálltam a kocsiból és közelebb mentem a kapuhoz. Egy kis gomb volt ott, felette egy hangszóróval. Cyrus mögém lépett. - Remélem idegesítő a csengő hangja. - Mosolygott, majd elkezdte nyomkodni a gombot. Pár másodperc múlva recsegve megszólalt a hangszóró. - Állj már le, jövök már. - Dante rosszallóan nézett Cyrusra. - Te sose szoksz le arról hogy így csengetsz? - Cyrus elégedetten mosolygott. - Nem. Legalább ennyi örömöm lehet ebben az életben. - Fél perc múlva megjelent a kapuban a srác akit Vincent mutatott a hologramon. - Kik vagytok és miért csengettek úgy, mintha az életetek múlna rajta? - Neked is szia. - Kezdte Dante. - Valami hacker küldött egy gitárért. Azt mondta hogy minden anyagi ügy el van intézve. - A srác gyanakvóan nézett ránk. - Neve is van a hackernek? - Dante láthatóan gondolkozott. - Vincent. - Segítettem ki. - Egy pillanat és hozom. - Visszament a házba, és pár perc után visszatért egy gitár tokkal, amit különös óvatossággal átadott nekem. Meglepődtem a csomag súlyától. Ez téglából van? -Vigyázzatok rá, mert nem fogadok el visszatérítéseket. - Dante  elvette tőlem a gitárt, és bepakolta a csomagtartóba. - Kösz a jótanácsot, de felőlem ketté is törhet. Na köszi, szép napot meg minden. - Beszálltam a gitár mellé a hátsóülésre. Cyrus megvárta, amíg a srác visszamegy, majd még egyszer megnyomta  a csengőt és villámgyorsan beszállt az autóba. Dante padlógázt nyomott, és ismét elindultunk a bár felé. 

***

   Dante leparkolt a bár előtt, és kiszálltunk. Dante a kezében fogta a gitárt, és elindultunk a szoba felé, ahol tegnap ilyenkor találkoztunk először Vincentékkal. Dante meg se várta hogy Nancy vagy bárki odajöjjön, elkezdett dörömbölni az ajtón, ami pár másodperc múlva Vincent idegesen kinyitott. - Nyugi már, mi olyan sietős? - Elvette tőle a gitárt és letámasztotta a szoba sarkába. - Nem hittem volna hogy ennyire várod már hogy találkozz velem. - Felnevetett. Dante leült a kanapéra és körülnézett. - A maszkos? - Vincent leült vele szembe. - Most nincs itt, el kell intéznie valamit. De a lényeg az, hogy a következő feladathoz inkább mind üljetek le. - Mosolyogva belekortyolt az előtte lévő pohárba. - Rázós menet lesz.