Elfeledve - A Cyberpunk Story By DemonLyc

3. Fejezet

A szobában hirtelen megfagyott a levegő, és a feszültséget tapintani lehetett. Dante törte meg legelőször a csendet; - Mégis mit akarsz tőlünk, seggfej? – A szőke fiú   feltette az asztalra a lábát, és pimasz tekintettel méregette Dantet.  – Nem seggfej, hanem Vincent, de majdnem eltaláltad. És nem szeretnék sok mindet. Csupán pár kis apró szivességet. Hármat, hogy számszerű legyek.  – Dante felhorkantott. – Nem nyírok ki senkit. És nem baszakszom cégesekkel. –  Vincent a szemét forgatta. – Meg kéne szereznetek pár dolgot.  – Dante szeme felcsillant. Belekortyolt a koktélba, és minden figyelmét Vincentra helyezte. – Folytasd. – 

  A maszkos srác odatett egy kis eszközt az asztalra, ami felett egy gitár kék hologramja jelent meg. Dante csalódottan lerakta a koktélt az asztalra. – Most komoly? Ennyi? Minimum drogra vagy fegyverekre számítottam. – Vincent felhajtotta a felesét. – Egyelőre csak ezt kell elhoznotok. Majd meglátom, mennyire vagytok megbízhatóak, és eszerint adom nektek a követkető feladatot. – Cyrus közbeszólt; - És hogy kell elhoznunk? Mármint el kell lopni vagy mi? – Vincent megnyomott egy másik gombot a kis tárgyon, és a gitár átváltott egy hosszú göndörhajú srác hologramjára. – Tőle. Coltnak hívják. Majd mondjátok azt, hogy én küldtelek titeket. Minden előre le van zsírozva, nektek csak el kell hozni a gitárt. 

 - És hova kell mennünk? – Vincent ránézett Cyrusra. – Egy kis negyedbe, Kujosaion belül. Holnap délután négykor legyetek itt, és elmondom a pontos címet. Kicsit veszélyes környék, de titeket elnézve nem lesz nagy kihívás. – Megvető tekintettel pillantott rám. Dante még mindig gyanús tekintettel méregette. – És mi garantálja, hogy ez nem csapda? Hogy nem küldesz be direkt egy zsarukkal teli helyre? – Vincent elmosolyodott. – Te is tudod hogy ebben a világban a zsaruk jelentik a legkisebb veszélyt. Ha nagyon ki akarnék baszni veletek, cégesekhez küldenélek titeket. De ez sose fog megtörténni, hiszen gyűlölőm őket. – Dante szeme a céges szónal összeszűkült. – Hát legalább ennyi közös bennünk. – Feltápászkodott, majd elindult az ajtó felé. Cyrusral követtük a példáját. Már léptem volna ki az ajtón amikor egy kéz megragadta a vállam és visszahúzott. Hátranéztem és Vincentel találtam szembe magam. – Te maradj még egy pár percet. – Dante gyilkos pillantást vetett Vincent felé, de ő megnyomott egy gombot, amivel egy automatkius ajtó elzárt minket a külvilágtól. 

 Egy kattanást hallottam, majd éles fájdalmat éreztem a fejemben. Minden kezdett elsötétülni, majd pár percig küzdöttem az eszméletemért, el-el vesztve azt. Mikor minden kitisztult, a földtől pár centire találtam magam. Felnéztem és a maszkos tartott engem. Felhúzott, majd mikor látta, hogy megállok a lábamon, megszólalt. – Ha megint hasonló látomásod lesz, AZONNAL gyere ide. - Még mindig megszeppenve bólintottam, majd nehézkesen kitántorogtam az ismét nyitott ajtón. Ahogy kiléptem, Dante egyből ott termett mellettem. – Minden oké? Mit csináltak? Tudtam, hogy valami nem oké velük... Már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor megnyugtatóan elmosolyodtam. De mintha se a szavaim se a tetsem nem én irányítottam volna.– Nyugi, csak adtak pár önvédelmi tippet a környékhez. – Mi a franc?! – Gondoltam. Dantevel elindultunk a kocsihoz, miközben arról panaszkodott, hogy az önvédelmet elég lenne rábízni, amikor egy hangot hallottam. – Nem mondhatsz semmit arról, ami bent történt. Érthető? – Körülnéztem, keresve a hang forrását. De sehol nem volt hallótávolságon belül senki, csak Danteék, de ez egyikőjük hangja se volt. Ekkor felismertem. A hang a maszkosé volt. Ahogy ez a gondolat átfutott a fejemben, ismét megszólalt. – Géniusz vagy. És mint mondtam, erről egy szót se mert az előző mutatványt nincs kedvem megismételni. És hagyd ezt a maszkosozást, maradjunk a Tylernél. – Azt vettem észre, hogy visszaérkeztünk Dante kocsijához. Beültünk, Dante rátaposott a gázra, és elindultunk visszafele. Az ablakon kitekintve gondolkoztam az előző pár perc eseményein. Vajon Tyler tud olvasni a gondolataimban? – Tudok. Úgyhogy, ha velem beszélsz nem kell hangosan kimondanod semmit. – A fejemet az ablaknak döntöttem. Dante hátratekintett. – Minden oké? Biztos nem csináltak veled semmit? – Aha. Csak kicsit fáradt vagyok, ebben a két napban is sok volt a stressz. – Nevettem halkan. Dante elmosolyodott. – Hát, gondolj bele egy egész életet leélni itt mennyi stresszel járhat. - Itt elkomorodott. – Már aki megéli a huszat... - Cyrus megrendült pillantást vetett rá. Nem értettem miről volt szó, de nem akartam feszegetni, úgy éreztem érzékeny téma.

 Lehunytam a szemem és már félálomban voltam, amikor egy hangos robaj felriasztott. Dante káromkodva oldalra rántotta a kocsit, és satufékezett. A mechanikus karjából kiugrott egy hangtompítós pisztoly, amit a kezébe is vett. Beletelt pár másodpercbe, míg felfogtam mi történik. Ránk támadtak. Dante és Cyrus kipattant a kocsiból, és a támadóinkra tüzeltek. Még mindig sokkba voltam. Nem tudtam mit tegyek, a kocsiban se akartam ülni tétlenül, de fegyverem sincs. Kitekintettem az ablakon. Hatan voltak Dante és Cyrus ellen. Úgy láttam tartják a frontot, de akkor se nézhetem innen bentről. Szétnéztem a kocsiban, de sehol nem láttam semmit. Előre másztam, és kinyitottam a kesztyűtartót. Úgy látszik szerencsém volt, találtam ott egy pisztolyt. Kivettem és szemügyre vettem. Ekkor realizáltam, hogy életemben nem volt kezemben fegyver, vagy ha volt, nem emlékszem rá. – Bízd rám. Volt már dolgom ilyen fegyverrel. – Nem tudtam bízhatok-e benne, de úgy voltam nincs más választásom. Hagytam, hogy átvegye felettem az irányítást. Kibiztosítottam a pisztolyt, kiszálltam a kocsiból, de mintha megfigyelő lettem volna a saját testemben. Céloztam, és a fegyver fülsüketítő dörrenéssel elsült. Az egyik támadó szinte egyből összerogyott, a feje helyén egy szétroncsolódott... valami volt. Időm se volt feldolgozni a látványt, fordultam is tovább a következő sráchoz, aki éppen a halott barátjára vetett egy pillantást. Pár másodperc múlva csatlakozott hozzá. Körülnéztem, de úgy látszik Danteék elintézték a többieket. „Visszatértem" a testembe, és körülnéztem, a véres holttesteken. Nem bírtam levenni róluk a szemem, bármennyire is akartam. Az egyiknek ott folyt ki az agya, ahol egykor az arca volt... A másiknak a belső szervei lógtak ki... Remegni kezdtem. Az egyik srác nagyon fiatalnak tűnt... Basszus, én is így fogom végezni? Bármennyire nem akartam, a szemem csak cikázott köztük. Egyre gyorsabban vettem a levegőt ... Én megöltem őket...

 Összerogytam, és Cyrus sietett a segítségemre. Szakadozva fogtam fel, de asszem visszavitt a kocsiba és lerakott a hátsóülésre. Még felfogtam, hogy Dante bevett valami gyógyszert, meg pár beszélgetésfoszlányt; „A fegyver..." „Nem tudhatta..." „Segíteni akart..." Nagyon elcseszhettem valamit... Pár perc múlva magamhoz tértem. Dante hátranézett. – Minden rendben? Nagyon... szarul néztél ki ott. – Bólintottam, és Dante bátorítóan rám mosolygott. – Köszi a segítséget. És bocsi, hogy ilyen veszélyeknek teszünk ki, bár ezek itt mindennaposak. – A lelki szemeim előtt újra megjelentek a hullák... A srác az arca nélkül, mellette egy másik, üveges, vérbefagyott tekintettel... Dante hangja rántott vissza. – Tudom...hogy a legelső alkalom milyen érzés. De minden rendben lesz oké? Bízz bennem. – Elmosolyodott, és félénken visszamosolyogtam rá.