Az oszakai hattyú

Hetedik fejezet

- Milyen kedves tőled, Szuvan, hogy kijöttél elém az állomásra! – csapta össze két tenyerét Szakura, ám lelkesedésében megszokott modorosságának is helyet szorított. Felvette bőröndjét a földről, majd a húga kezébe nyomta. – Remélem nem neheztelsz, amiért nem szóltam előre az érkezésemről, de hát már olyan régóta nem láttalak!

Szuvannak sikerült elnyökögnie valami olyasfélét, hogy „ugyan, semmi gond!", de igencsak nehezére esett figyelnie nővérére, ahogy a parkoló felé haladva az útjáról mesélt. Máskor is előfordult már, hogy Szakura hívatlanul állított be hozzájuk, de amikor hangot adott nemtetszésének, nővére könnyes szemekkel rohant haza a szüleikhez és panaszolta el, Szuvan milyen kegyetlenül bánt vele. Ennek következtében pedig Szuvan édesanyja és édesapja szüntelenül ostromolni kezdték lányuk telefonját, és rosszallón arról faggatták, miért nem tud kedvesebb lenni a nővéréhez.

- Neked is ajánlom.

Szuvan olyannyira elkalandozott, hogy mire a kocsihoz értek, ahol Ren türelmesen várakozott a kormány mögött, teljesen elvesztette a fonalat és fogalma sem volt, Szakura épp milyen témát dobott fel.

- Mármint micsodát?

- Mondom, a múlt héten elkezdtem konditerembe járni, noha nincsen rá szükségem, anélkül is szép és formás az alakom, de köztudott, hogy az a leghelyesebb pasik gyűjtőhelye. Szerintem neked is menned kellene, hogy figyelj a vonalaidra! Pufók az arcod.

Ren éppen ekkor szállt ki a kocsiból, hogy köszönjön a sógórnőjének, közben sietve elvette feleségétől a nehéz bőröndöt, hogy aztán betegye a csomagtartóba.

- Ren, tudom, milyen végtelenül szerény és odaadó férj vagy, de rászólhatnál Szuvanra, hogy mozogjon többet, vagy vacsorázzon kevesebbet! Ha a feleség elhízik, az nem csak az ő szégyene, hanem a férjéé is, aki hagyta neki.

Szuvan arca lángban égett, s elvörösödve lesütötte pillantását. Talán nem is akadt olyan nő Japánban, akinek ne tettek volna megjegyzést a családtagjai, hogy szabaduljon meg némi feles súlytól, sőt az sem számított egyedi esetnek, hogy a fiatal lányoknak a barátjuk szólt, hogy legyenek szívesek lefogyni, mert finoman szólva is kínos olyan lánnyal járni, aki nem vékony, a barátnők pedig az esetek többségében igazat adtak a párjuknak, és ilyenkor kíméletlen fogyókúrába kezdtek, hogy „méltóvá" váljanak a szeretett fiú számára.

- Amikor még táncolt, egészen jó alakja volt – folytatta Szakura. – De most is oda kellene figyelnie! Aggódom a húgocskámért.

Ren nem szívesen konfrontálódott és nemhogy másokért, de saját magáért is csak igen nehezen tudott kiállni, így hirtelenjében azt sem tudta, mit felelhetett volna Szakurának, pedig ki akart állni a felesége mellett. Az jutott eszébe, hogy noha Mariko karcsúbb volt Szuvannal, ez mégsem lett volna ok a számára sosem arra, hogy félrelépjen. Sőt, amikor először került a nő ágyába, Ren biztosra vette, hogy egyszeri alkalomról lesz szó, de aztán újból megtörtént. Megesküdött magának, hogy mindez soha többé nem fog megismétlődni, többé nem lesz hűtlen, majd újra meg újra megszegte fogadalmát. Ám ennek sosem volt semmi köze Szuvan külleméhez, és Rent szerfelett bosszantotta, hogy Szakura képes volt kritikával illetni a húga súlyát úgy, hogy abban épeszű ember semmi kivetnivalót nem találhatott.

- Nem szokott vacsorázni – vetette oda Ren nyersen. Ki nem állhatta Szakurát, és szabályosan a rosszullét kerülgette, valahányszor kéretlenül beállított.

Szakura vállat vont, majd megindult, hogy a kocsit megkerülve beszállhasson, és az anyósülésre huppanhasson. Ren az utolsó pillanatban lépett oda, gyorsan kinyitotta az ajtót, és beállt az idősebb nővér elé.