Emlékszem,egy utolsó ígéretet tettél nekem,
Mely tettek nélkül hazug szavak sora maradt.
Mely régen fájt,de mára semmit sem jelent,
Szívem mégis ebben a pillanatban ragadt.
Hazudhatom magamnak,hogy majd elmúlik,
De nem;csak lesz,hogy kevésbé fog fájni.
Hisz a nap sem alszik ki,csak estére elbújik,
De reggelre visszatér,s már megint lehet látni.
A depresszió tette ezt velem,sokan ezt beszélik,
Boldogok,sorsommal majd ők is szembesülnek.
Ők,kik a fényben élnek és a fényt dicsérik,
Rossz napokon mégis a sötétbe menekülnek.
Egy sötétbe taszító érzés,mely nyomja szíved,
Melytől szabadulnál,de napról napra nehezebb.
Egy érzés,melyen még gyógyszer sem segíthet,
S szívedben minden nap újabb sebet ejt.
