Fekete hópehely száll az éjszakában,
Száll lassan csendesen,s keresi szobámat.
Szívemben társai már régen fészket raktak,
Ők voltak egyedül,kik végig itt maradtak.
A nyár melegében,a zord tél fagyában,
Keresem a fényt a feketeség havában.
Keresem az arcot,aki azt mondta itt lesz
Végig;s én oly vakmerően hittem.
Tudtam,hogy ő sem lesz örökre mellettem,
Mégis hittem neki,s ezért eleget szenvedtem.
Mikor szívem éppen a boldogság trónját ülte,
Ez a boldogság a legnagyobb fájdalmat szülte.
Elment végleg,kinek nehezen újra megnyíltam,
Boldog vagyok,bár szemeim még most is sírnak
Könnyező szemekkel,mosolyogva nevettem,
Hisz csak az hiányzik így,kit tényleg szerettem.
