souls don't meet by accident | hyunlix

it's beginning to look a lot like christmas - michael bublé

┈ ✧.*⋆⁺ ┈

𝙸𝚝'𝚜 𝚋𝚎𝚐𝚒𝚗𝚗𝚒𝚗𝚐 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚘𝚔 𝚊 𝚕𝚘𝚝 𝚕𝚒𝚔𝚎 𝙲𝚑𝚛𝚒𝚜𝚝𝚖𝚊𝚜
𝙴𝚟𝚎𝚛𝚢𝚠𝚑𝚎𝚛𝚎 𝚢𝚘𝚞 𝚐𝚘
𝚃𝚊𝚔𝚎 𝚊 𝚕𝚘𝚘𝚔 𝚊𝚝 𝚝𝚑𝚎 𝚏𝚒𝚟𝚎 𝚊𝚗𝚍 𝚝𝚎𝚗,
𝚒𝚝'𝚜 𝚐𝚕𝚒𝚜𝚝𝚎𝚗𝚒𝚗𝚐 𝚘𝚗𝚌𝚎 𝚊𝚐𝚊𝚒𝚗
𝚆𝚒𝚝𝚑 𝚌𝚊𝚗𝚍𝚢 𝚌𝚊𝚗𝚎𝚜 𝚊𝚗𝚍 𝚜𝚒𝚕𝚟𝚎𝚛 𝚕𝚊𝚗𝚎𝚜 𝚝𝚑𝚊𝚝 𝚐𝚕𝚘𝚠
𝙸𝚝'𝚜 𝚋𝚎𝚐𝚒𝚗𝚗𝚒𝚗𝚐 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚘𝚔 𝚊 𝚕𝚘𝚝 𝚕𝚒𝚔𝚎 𝙲𝚑𝚛𝚒𝚜𝚝𝚖𝚊𝚜
𝚃𝚘𝚢𝚜 𝚒𝚗 𝚎𝚟𝚎𝚛𝚢 𝚜𝚝𝚘𝚛𝚎
𝙱𝚞𝚝 𝚝𝚑𝚎 𝚙𝚛𝚎𝚝𝚝𝚒𝚎𝚜𝚝 𝚜𝚒𝚐𝚑𝚝 𝚝𝚘 𝚜𝚎𝚎
𝚒𝚜 𝚝𝚑𝚎 𝚑𝚘𝚕𝚕𝚢 𝚝𝚑𝚊𝚝 𝚠𝚒𝚕𝚕 𝚋𝚎
𝙾𝚗 𝚢𝚘𝚞𝚛 𝚘𝚠𝚗 𝚏𝚛𝚘𝚗𝚝 𝚍𝚘𝚘𝚛

┈ ✧.*⋆⁺ ┈

– Hát, jövőre ezt mindenképp korábban kell elintézni – tette csípőre kezeit Jisung a favásár bejáratánál.

Egy nap volt hátra szentestéig, érthető, hogy már csak azok a fenyők maradtak meg, amik senkinek sem tetszettek.
De nem tudtak mit tenni, most értek haza külföldről.
Egyikük sem akart karácsonyfa nélkül maradni.

– Az ott pont úgy néz ki, mint Chan – mutatott egy elkorhadt fenyőre vigyorogva Seungmin.

– Nem is tudom, hogy bírtam ki nélkületek ezt a néhány hetet – sóhajtott fejet rázva Chan a legfiatalabb párosra nézve.

– Nektek már megvan a fátok, nem? – fordult hátra értetlenül Changbin.

– De, de sokkal viccesebb veletek beszerencsétlenkedni a fákat a metróba, mint otthon ülni és bámulni a falat.

– Egyetértek, ha én itt vagyok minden sokkal jobb.

Felix csak mosolyogva megforgatta a szemeit Minho megszólalásán, majd szó nélkül elindult a megmaradt fenyők irányába.

– Mit szeretnél? Választhatsz egy félig kopaszodó vagy egy ferdén növő, mellkasig érő fenyő közül... – mutatott a két fa felé, miközben próbálta visszatartani a nevetését.

– Szegényt ne hagyd ki a sorból... – biccentett Hyunjin egy harmadik, a földön elfektetett fenyőre, aminek hiányzott a fél törzse.

– Minho is pont így néz ki részegen – sétált el mellettük röhögve Jisung.

Felix összehúzott szemekkel nézett fel a többi elszórtan elhelyezkedő fenyőre, és próbálta megtalálni a legszebbet. Aztán talált is egyet.

– Ó, Jinnie, mit szólsz... – A mondatát be sem fejezte, hiszen ebben a pillanatban Changbin szinte rárepült az általa kiszemelt fenyőre. – Nem érdekes, keress tovább.

– Megnézem itt hátul – indult el a kisház mögé Hyunjin, Felix pedig bólintva indult el a másik irányba.

Jisung és Minho néhány percen belül meg is találták a nekik tetsző fát, és elégedetten konstatálták, hogy magasabb, mint Changbin.

Felixnek nem volt sok választási lehetősége, de meglátott egy fát, ami hiába volt természetellenes, neki megtetszett. Csípőre tett kezekkel nézett fel a csúcsáig, a többihez képest magasabb, de keskenyebb volt. A törzse pedig nem egyenesen nőtt, így olyan hatást keltett, mintha nem is igazi, csak műfenyő lenne.

– Ez aztán a fa... – csúsztatta a szőke derekára a fekete hajú a kezét, amikor sikerült megtalálnia őt. – Tetszik?

– Szerintem... érdekes – vont vállat Felix. – Te találtál valamit?

– Nem, de ez tetszik. A többi unalmas.

– Komolyan beszélsz? – nevetett fel elképedve a szeplős.

– Szerinted befér a metróba?

– Te jó ég... Igen, szerintem meg tudjuk oldani...

– Akkor meg is vagyunk!

A szőkének ez lesz az első olyan karácsonya, amit kettesben tölt Hyunjinnal. Legalábbis, ha a kiskori kórházas esetet nem számítjuk.

Eleinte félt amiatt, hogy hol fogja tölteni az ünnepeket, és vajon hogyan fog új lakást szerezni magának, de Hyunjin egyből felajánlotta, hogyha szeretne, nyugodtan itt maradhat vele. Felix pedig hülye lett volna nemet mondani erre. A világ legjobb érzése volt reggel a fekete hajú mellett felébredni. Ahogy elképzelte maga előtt Hyunjin békésen pihenő arcát; ahogyan a karjával gyengéden karolta őt még álmában is; és ahogyan ébredés után az első dolga volt megkérdeznie a szőkét, hogy jól aludt-e az éjszaka, Felix érezte, ahogyan teljesen elvörösödik a feje.

– Ébresztő...! Hyunjin nem bírja el azt a fát egyedül – bökte meg a szőke vállát Jisung, mire Felix feleszmélt a bambulásból, és a párja segítségére sietett.

A metró...
...Az egy érdekes menet volt, legyen csak elég annyi, hogy többnyire mindenki épségben felért a szerelvényre a fákkal együtt. Kivéve Minhot, akinek az eggyel későbbi járattal kellett a többiek után mennie, mivel pont előtte záródott be az ajtó. Néhányan azt gondolnák, hogy Jisung bepánikolt, majd leszállt a következő megállónál, hogy bevárja a barátját, de nem ez történt. Majdnem megfulladt a röhögéstől, aztán felhívta a barna hajút, hogy elmondhassa neki, mennyire szerencsétlen.
Egyiküket sem érdekelte, hogy a metróban lévő összes utas őket bámulta, mind a nyolcan jól érezték magukat.
És bár Changbin véletlenül rálépett az egyik ágra és letörte a fa törzséről – ezáltal a fenyő csak még hiányosabb lett –, több komplikáció nem lépett fel a hazaút során.

Már késő délután volt, mire Felixék hazaértek, a díszítés pedig eléggé nehézkesen ment, és nemcsak azért, mert a fából le kellett vágni, mert túl magas volt, hanem azért is, mert Kkami – akinek amúgy pihennie kellett volna –, teljesen bepörgött a fenyő illatától, és össze-vissza futkosott a fiúk körül. Témának egyszerű fehéraranyat választottak, ugyanazt amit Hyunjin tavaly is használt. Tavaly ilyenkor Felix Juwonnal töltötte a karácsonyt, de azt az időtöltést nem nagyon lehetne karácsonyozásnak nevezni. Most viszont a szőke úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, aki először díszít fát karácsonykor. A háttérben karácsonyi zene szólt, Hyunjin pedig készített forró csokit. Felix még sosem érezte magát ennyire otthon. A fekete hajú rengeteg képet készített a fényképezőjével, az egész készülődést dokumentálni szerette volna, hogy minden megmaradjon emléknek.

– Szerintem a miénk lett a legszebb – mosolygott Felix a kanapén ülve, miközben a csoportjukba beküldött fényképeket nézegette a többiek fenyőiről.

– Persze, hogy a miénk a legszebb, te díszítetted – puszilt bele a hajába Hyunjin, mire Felix mosolyogva megforgatta a szemeit.

– Együtt csináltuk. És nekem nagyon tetszik – kulcsolta össze a kezeiket, miközben oldalra, a fa irányába fordult.

– Nekem is.

– Bár, a csúcsdíszt feltehettem volna egyenesebben is...

– Hmmm, szerintem így eredeti – vont vállat Hyunjin.

Felkelt a kanapéról, hogy lekapcsolhassa a nappaliban lévő lámpát, ezáltal csak a fenyőn lévő égősor világította be a szobát. Nagyon hangulatos volt. Kkami is felugrott a kanapéra és befészkelte magát harmadiknak a fiúk közé. Hyunjin betakarta magukat, és elindította a Reszkessetek Betörőket. Felix erre mosolyogva felkapta rá a tekintetét, de nem kellett mondania semmit. Nem volt rá szükség. Hyunjin is mosolyogva pillantott le rá. Mindketten ugyanarra gondoltak. Arra az éjszakára a kórházban. Tizenhat év, és mégis mintha csak tegnap lett volna. Hyunjin tizenhat éve érezte azt először, amit azóta minden egyes alkalommal érzett, amikor a szőkével volt.
Most is ezt érezte. Csak ezerszer erősebben.
Közelebb hajolt és apró puszit adott a szőke homlokára. Aztán az orrára. Majd az arca két oldalára, és a szája sarkába. Végül egy apró csók a szájára.

– Csókolj meg rendesen – kérlelte suttogva, és Hyunjin saját magán érezte a szőke leheletét, annyira közel voltak egymáshoz. Nem kellett neki kétszer mondania.

Tényleg olyan volt az este, mint aznap tizenhat éve.
Az egyetlen különbség a sok elcsattant csókban és az annál is több szeretetteljes szóban rejlett.