souls don't meet by accident | hyunlix

rescue - lauren daigle

┈ ✧.*⋆⁺ ┈

𝚈𝚘𝚞 𝚊𝚛𝚎 𝚗𝚘𝚝 𝚑𝚒𝚍𝚍𝚎𝚗
𝚃𝚑𝚎𝚛𝚎'𝚜 𝚗𝚎𝚟𝚎𝚛 𝚋𝚎𝚎𝚗 𝚊 𝚖𝚘𝚖𝚎𝚗𝚝
𝚈𝚘𝚞 𝚠𝚎𝚛𝚎 𝚏𝚘𝚛𝚐𝚘𝚝𝚝𝚎𝚗
𝚈𝚘𝚞 𝚊𝚛𝚎 𝚗𝚘𝚝 𝚑𝚘𝚙𝚎𝚕𝚎𝚜𝚜
𝚃𝚑𝚘𝚞𝚐𝚑 𝚢𝚘𝚞 𝚑𝚊𝚟𝚎 𝚋𝚎𝚎𝚗 𝚋𝚛𝚘𝚔𝚎𝚗
𝚈𝚘𝚞𝚛 𝚒𝚗𝚗𝚘𝚌𝚎𝚗𝚌𝚎 𝚜𝚝𝚘𝚕𝚎𝚗
𝙸 𝚑𝚎𝚊𝚛 𝚢𝚘𝚞 𝚠𝚑𝚒𝚜𝚙𝚎𝚛 𝚞𝚗𝚍𝚎𝚛𝚗𝚎𝚊𝚝𝚑 𝚢𝚘𝚞𝚛 𝚋𝚛𝚎𝚊𝚝𝚑
𝙸 𝚑𝚎𝚊𝚛 𝚢𝚘𝚞𝚛 𝚂𝙾𝚂, 𝚢𝚘𝚞𝚛 𝚂𝙾𝚂
𝙸 𝚠𝚒𝚕𝚕 𝚜𝚎𝚗𝚍 𝚘𝚞𝚝 𝚊𝚗 𝚊𝚛𝚖𝚢 𝚝𝚘 𝚏𝚒𝚗𝚍 𝚢𝚘𝚞
𝙸𝚗 𝚝𝚑𝚎 𝚖𝚒𝚍𝚍𝚕𝚎 𝚘𝚏 𝚝𝚑𝚎 𝚍𝚊𝚛𝚔𝚎𝚜𝚝 𝚗𝚒𝚐𝚑𝚝
𝙸𝚝'𝚜 𝚝𝚛𝚞𝚎, 𝙸 𝚠𝚒𝚕𝚕 𝚛𝚎𝚜𝚌𝚞𝚎 𝚢𝚘𝚞

┈ ✧.*⋆⁺ ┈

Remegő kezekkel bámulta a telefonja kijelzőjét, és némán szipogva figyelte, ahogy egyszer-egyszer lehull rá egy apró könnycsepp.
Nem tudta mit csináljon. Nem tudta hová menjen.
Biztos, hogy nem beszél erről a többieknek.
Egész végig ezzel az egésszel fárasztotta őket, már mindenki boldogan várja a beszámolóját. Nem mert a szemük elé állni azzal, hogy Juwon megcsalta őt, kitudja hanyadszorra. Szégyellte magát. Biztos volt benne, hogy ez az ő hibája. Ahogy Juwon is mondta.
Túl sokat beszélt? Túl ragaszkodó volt?
Juwon csak a teste miatt volt mellette... Nem!
Ezt nem fogadja el, biztos, hogy nem!
Változtatnia kell a személyiségén. Juwon újra szeretni fogja őt, ha megváltozik. Szüksége van Juwonra.
Nem maradhat egyedül.

De akkor és ott, az utcákat járva céltalanul, fogalma sem volt arról, hogy mi legyen a következő lépés.
Fejet rázva letörölte le a mobilja képernyőjét és zsebrevágva a telefonját. Félt felhívni Chant, nem akart beszélni se vele, se a többiekkel. Nem volt rá képes, nem állt rá készen. Nem szúrhatja el a vakációjukat. Hiszen olyan jól érzik magukat. Felix azt kívánta, bárcsak haza sem jött volna.

Próbálta magában tartani a könnyeit, de azok ismét utat törve újra elhomályosították a látását, és Felix csak remélte, hogy az utcán senki nem néz rá furcsán emiatt.
Cipzáras pulcsiját ösztönösen húzta össze magán, kézfejeit visszarejtve a puha anyag ujjaiba.
Csak el akart tűnni. Nem akart ilyen állapotban beszélni senkivel. Csak egyvalakivel. De ő tíz perce dobta ki őt az addigi közös otthonukból.

Nem is figyelt arra, hogy merre sétál, így meg sem lepődött amikor összeütközött valakivel.
Nem nézett fel kapucnija alól, elmotyogott egy halk elnézést, majd már kerülte is volna ki az alakot, de ekkor ismerős hang ütötte meg a füleit.

– Ó, bocs! Várj... Felix...?

Felix könnyáztatta, felduzzadt szemei hatalmasra kerekedtek, ahogy kapucnija alól lassan felpillantott az előtte álló fiúra.
Hyunjin egyszerű melegítő ruhát viselt, és bár kissé legyűrtnek tűnt – apró, de jól látszódó táskák a szemei alatt, nyúzott arca és csokoládé barna szemei, amikből már rég kihalt a csillogás –, még mindig tökéletesen ugyanúgy nézett ki, mint fél éve.

Fél év telt el, amióta Felix utoljára látta őt.
Fél év telt el azóta, hogy a szőke utoljára beszélt volna az addigi legjobb barátjával, és most mégis itt állnak egymás előtt, és hiába a húsz év együtt töltött idő, mindketten úgy érzik, mintha most látnák egymást először.

Felix erre most végképp nem volt képes.
Nem lehetett pont Hyunjin az, aki elsőként rájön a történtekre. Hiszen ez azt jelentené, hogy végig a fekete hajúnak volt igaza, és Felix a saját hibájából, feleslegesen vesztette el a legjobb barátját. A legfontosabb embert az életében.
És Felix ezt nem tudta volna feldolgozni.
Nem akarta belátni, hogy ezt is elrontotta.

Csak egy pillanat volt az egész. Aztán szó nélkül elnézett Hyunjin fürkésző szemeiből, amik ezernyi érzelmet sugároztak egyszerre. Fejét újra lehajtotta, és egy szempillantás alatt kerülte ki a még mindig döbbenten álló fiút. De nem jutott messzire.
Ismerős kar ragadta meg a sajátját, ezzel maradásra kényszerítve a fiút. Felix újra megremegett, nem akarta, hogy Hyunjin sírni lássa őt. Túl sok volt neki ez az egész.

– Fél év, és még egy egyszerű sziát sem kapok?

Felixnek fel sem kellett néznie rá, hogy tudja, Hyunjin mosolygott. Mint mindig, most is egyből megpróbálta megnyugtatni a szőkét. De egyelőre csak az ellenkezőjét érte el.

Felix erősen harapott rá az ajkára, ezzel próbálva elfojtatni a kitörni készülő zokogást.
De Hyunjin egyből észrevette a kisebb rázkódó vállait.

– Nem engedlek el, ameddig nem nézel rám... – próbálkozott tovább Hyunjin, de egyáltalán nem fogta erősen a szőkét, Felix bármikor kibontakozhatott volna a szorításából és elmehetett volna. Hyunjin ezzel kiskaput biztosított neki menekükésre, hiába félt tőle, hogy megint eltűnik előle.

És legbelül erre is számított, így amikor a szőke mégis ráemelte a kétségbeesett tekintetét, az idősebb egyszerre több mindentől is ledöbbent.
Volt egy erős sejtése, és amikor végre jobb rálátása nyílt a szőke pirosló jobb orcájára, elöntötte a méreg.

– Mit csinált már megint?

A szőke szemei kikerekedtek és reflexből emelte kezét az arca elé, ahol szinte még mindig érezte Juwon öklét.
Szinte könyörögve rázta meg a fejét, nem akart erről beszélni, nem akarta, hogy ők erről beszéljenek.
Pont erről.

Hyunjin arckifejezése egy pillanat alatt teljesen megváltozott. Elengedte a szőke karját, megfordult és céltudatosan indult el az utcán. Felix tudta, merre megy.

– Hyunjin, kérlek, várj... – Szavai keserű ízt hagytak a szájában, ahogy az emlékek újra szabadjára keringtek a fejében.

[ ↻ ]

– Juwon, kérlek, várj...

De Juwont csak felidegesítette Felix, megütötte őt, mintha csak egy bokszzsák lett volna.

[ ↻ ]

Hyunjin viszont megállt.
Megfordult, és mérgesen nézett a kisebb szemeibe.
Felixnek Ausztráliában kéne lennie. De itt van, Koreában. És sír. A többiek külföldön vannak, de Felix itt van, egyedül van, és sír. Hyunjin tudta, hogy Juwon bántotta őt. Azt is tudta, hogy Felix nem akarja, hogy odamenjen. Nyilván nem akarja. De nem tud semmi olyat mondani, ami visszatarth...

– Nincs egyedül...

Ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, szégyenében lesütötte a szemét, és olyan erősen harapta be az alsó ajkát, hogy biztos volt benne, vérezni fog.
Nagyon remélte, hogy nem kell tovább taglalnia a történteket, mert már így is többet mondott, mint szeretett volna.
Behunyta a szemeit és próbálta megnyugtatni magát. Próbálta elhitetni magával, hogy nem egy forgalmas utca közepén áll a volt legjobb barátjával szemben, hogy nem most nyitott rá a volt párjára, miközben ő megcsalta őt, hogy nem figyeli senki, hogy nem remeg, hogy nem sír... Próbálta elhitetni magával, hogy minden rendben van.
Pedig semmi sem volt rendben.

Hyunjin nem volt hülye.
Szemei egyből elkerekedtek, ahogy az elhangzott szavak értelmet nyertek a fejében.
De nem a meglepettségtől, hiszen pontosan tudta, hogy Juwon képes ilyesmire. Tudta mikre képes...
Arckifejezése azért változott meg, mert ez azt jelentette, hogy Felix rányitott Juwonra. És ez a lehető legrosszabb módja annak, hogy valaki megtudja, hogy megcsalják őt.
És Felix nem ezt érdemelte. Egyáltalán nem.

– Kérlek, ne menj oda...

A szőke hangja halk volt és könyörgő, és ahogy Hyunjin szemeire emelte a könnyáztatta tekintetét, a fekete hajú nem tudott mit tenni, némán bólintott.