Két hétnyi szerelem - sskk short novel- Befejezett

Vallomás; Féltékenység;

- Aku-

- Van esélyed nálam... Jinko... Hamarabb kellett volna elmondanom... Vagy... Kimutatnom... de... nem mertem...

- M-Miért nem? Hiszen tudod, hogy én... hogy érzek irántad...

- Igen... igen tudom... de... nem is attól féltem, hogy nem akarsz majd velem lenni... én... attól rettegtem, hogy nem érdemellek meg téged...

- Akutagawa?

- Még mindig így gondolom. Jobbat érdemelsz nálam. Azok után, amiket tettem én-

- De nekem te kellesz! - ölelete át a nyakamat ahogy odahúzta a fejemet a mellkasára. - Nekem nem kell más! Én csak téged akarlak szeretni!

A szívverése most máshogyan hangzott. Nem megnyugtatott, hanem inkább felkavart. Szinte a szíve is reszketett. Hallottam, hogy fél. Fél attól, hogy eltaszítom magamtól mert én úgy érzem találna nálam jobbat. Ez igaz... jobbat érdemel. De... nem akarom, hogy amiatt szenvedjen mert magamat akarom ostorozni, büntetni.

- Ne kérd, hogy szeressek ki belőled! Mert nem fogok! Nem akarok mást! Nekem csak te kellesz!

- Ahogy nekem te....

Suttogtam halkan kettőnk közé beléfojtva a szót. Kihasználtam a döbbenetét is, felemeltem fejemet a szívéről, hogy megcsókolhassam. Ő kicsit még mindig meglepetten fogadta és viszonozta. Hosszan csókolóztunk utána. Mikor aztán elváltunk egymás ajkától, forrón lihegett, kifárasztottam. De nem ellenkezett. Remélem, hogy nem voltam túl mohó. Nem tudom, mit, mennyire és hogyan szeretne. Csak azt teszem amire az ösztöneim utasítanak. És csak remélhetem, hogy ezzel nem lövök túl messzire. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát miattam.

.

.

.

Mikor végre képesek voltunk leszakadni egymásról vettem csak észre, mennyivel hamarabb ébredtünk, mint máskor hétvégén. Mikor korábban megnéztem a telefonomat akkor még csak a dátum érdekelt. Az időre nem is figyeltem. De még nagyon korán volt. Szerencsere. Mert azért elég sokáig beszélgettünk az ágyban. Ha később ébredünk biztosan elkéstünk volna a délutáni programról. Jinkot meghívták egy születésnapi összejövetelre.

Az egyik kollégája volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el mindketten, kifogás nincs. De elvileg, ha jól értettem ki a tigris elbeszéléséből akkor az új főnöke szervezte ezt az összejövetelt. Mégpedig a lányának. Még Jinko állásinterjúján mondta, hogy megérti miért is költöztünk ide a világ végére... (egy elátkozott faluba). Mert az ő lánya is hasonló tüdőbeteg, mint én. Emiatt nem is nagyon látják. Kinn élnek a hegyekben tisztes távolságra a településtől.

Mert a lány állapota annyival súlyosabb, mint az enyém, hogy ő még a falu minimális légszennyezését sem képes elviselni. Pedig ebben a szándékosan elmaradott kisvárosban még autók sem járnak. Az egyedüli kosz a levegőben a fűtés füstje lehet. Napokkal korábban mikor leszálltunk a vonatról az én tüdőm is megkönnyebbült, annyival tisztább itt a levegő. De a lány ezt sem képes elviselni.

Azt is mesélték róla, hogy nagyon ritkán van emberek között. Kicsit kezd úgy összeállni erről a nőről a kép mintha allergiás lenne az emberekre is. Mondjuk nem csodálom, vannak akik így érzik magukat tömegben. De erről a helyről még az sem mondható el. Itt nincs tömeg sem. Bár lehet, hogy az eltűnések előtt volt. A turisták által nagyon fel volt kapva ez a hely. Csupán nemrég tűnt el innen mindenki... szó szerint.

- Viszont ebbe így belegondolva...

- Történt valami Akutagawa?

- Bocsánat hangosan kimondtam? Kicsit túlságosan is elgondolkodtam.