Helló, diszfunkciós családból jöttem! /BEFEJEZVE/

Légy tökéletes!

Fanni és Misi ezelőtt már sokszor beszélgettek erről az alkalomról. Misi sosem aggódott, Fanni viszont iszonyatosan zaklatott volt. Próbálta húzni-halasztani a nagy eseményt, és legalább egy fél évet sikerült nyernie magának. Valahányszor szóba jött ez a találkozás, feszültté vált, de az a feszültség semmi volt ahhoz képest, amit most érzett Misi szüleinek kertkapujában.

Lehet, el fogok ájulni... vagy megint előjön a pánikrohamom? Úristen! Az nagyon ciki lenne! Nem! Nem szabad! Jól kell elsülnie a dolgoknak! Lélegezz mélyeket!

– Nem lesz semmi baj! – mosolygott Fannira Misi, mintha megérezte volna a barátnőjének gondolatait. Egy kósza hajtincset a lány füle mögé igazított, és a mozdulat közben megsimogatta az orcáját hüvelykujjával.

– Kócos vagyok? Rosszul áll a hajam?

Fanni ledobta a hátizsákját a nedves földre, és észveszejtő tempóban keresni kezdte a kis kézitükrét meg a fésűjét. Misi leguggolt mellé, és megfogta a lány vékonyka kis csuklóját. Fanni rámeredtt, nem értette, mit szeretne a fiú. Egy gyengéd puszi simogatta meg a homlokát.

– Jól nézel ki! Ne aggódj! – Misi biztató szavaira Fanni bólintott.

Misi szerint valamiért mindig jól nézek ki... Elfogult! Azt mondta, úgy se lesznek még itthon a szülei. Majd bemegyek a fürdőbe, és ott rendbe szedem magam.

Misi kinyitotta a kertkaput, ami tömör hullámlemezből készült. Elég megviseltnek látszott, mint minden ház kerítése a környéken, ezért is volt olyan meglepő, hogy milyen szépen rendezett gyümölcsfákból, bokrokból álló, narancsszínekben pompázó kert terült el mögötte.

– Nagyon szép kert!

– Kár, hogy tavasszal nem tudtunk hazajönni – Fanni szégyenében elpirult. Miatta nem jöttek. – Akkor kellett volna látnod, amikor virágoznak a gyümölcsfák, kinyílnak anyu tulipánjai. Nagyon-nagyon szép! De majd jövőre meglátod! Gyere!

Misi megragadta Fanni kezét, és végigvezette a kertben, ami mögött ott állt a kétszintes családi ház jó nagy terasszal. Melegsárga és fehér vakolat borította, vidám, piros cserepekkel lefedve. Fanni emlékezett rá, hogy nemrég újították fel az épületet Misi szülei. Minden ablakban virágosládák lógtak.

Azt hiszem, így képzeli az ember a békés otthont. Csodaszép!

Misi gyorsan kinyitotta a bejárati ajtót, hogy bemenekülhessenek a kinti, csípös, őszi levegő elől. Odabent tisztaság illata, és kellemes meleg fogadta őket. Az előszoba egyik falát teljesen uralta egy kézzel faragott, tömör fából készült bútor. Misi mesélte már, hogy édesapja jól ért a fához, szívesen barkácsol, de Fanni nem gondolta volna, hogy ilyen hatalmas és szép bútorokat tud készíteni.

– Hova tehetem a táskám?

– Csak tedd le a földre egyelőre. Majd felvisszük a szobámba.

Fanni azért biztosra ment, és Misi táskája mellé dobta le a sajátját. Lehúzta kabátjának a cipzárját, az ujjába tömte sálját és sapkáját.

– Hova akaszthatom?

– Az egyik akasztóra.

– Itt jó lesz?

– Persze – válaszolta Misi, de közben azon igyekezett, hogy ki tudjon bújni a bakancsából.

– Biztos? Oda se néztél.

A fiú felkapta a tekintetét. Az arca kipirosodott, kicsit ráncolta a szemöldökét.

Felidegesítettem? Te jó ég! Kiabálni fog?

– Ne nézz rám ilyen kétségbeesetten! – nevetett fel Misi. – Persze, hogy jó lesz! Oda akasztod a kabátod, ahol éppen hely van.

Fanni pironkodva kibújt a cipőjéből, és már nyitotta a száját, hogy megkérdezze, hova tegye, de Misi mosolyogva egy műanyag tálcára mutatott, ami olyan volt, mint egy csepegtető a cipők alatt. Fanni bólintott, és letette a cipőjét.

Akkor mégsem haragudott meg. Azt hittem, teljesen ki fog akadni. Szerencse.

– Kérsz valamit inni? Főzzek egy teát?

– Az jól esne, köszönöm! Megkérdezhetem, hogy merre van a mosdó?

– Persze – válaszolta vigyorogva a fiú, de többet nem mondott. – Nem kérdezed meg?

– Azt hittem... szóval, hogy megmondod.

– Csak vicceltem, Fanni! – Misi az egyik közeli ajtóra mutatott. – Itt lesz! A konyhát a folyosó végén balra találod. Majd gyere oda, ha végeztél.

Misi ott is hagyta Fannit, aki bemenekült a mosdóba. Szerencsére volt egy kis tükör a WC kézmosója felett. Megrázta rövid, barna haját, és egy kis víz segítségével megpróbálta rendezni rakoncátlan fürtjeit. Vértelen ajkait közben erőteljesen harapdálta, hogy valamicske kis színt kapjanak. A könnye is kicsordult közben. Ezután levette fémkeretes szemüvegét, és mért pár erőteljes csapást az arcára, hogy egészségesebb, kipirultabb legyen. Vizet használt ahhoz is, hogy megigazítsa a szemöldökét. Úgy érezte, muszáj tökéletesnek lennie, de sminkelni sosem mert.

Kopogás riasztotta meg a lányt. Ugrott egyet, és leverte a szemüvegét a mosdókagyló oldaláról. A szemüveg a WC kis szemetesében landolt.

– Minden rendben, Fanni? – jött a kérdés az ajtó túloldaláról. – Kész a tea!

– Persze! Mindjárt jövök.

Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Ilyen is csak velem fordul elő! Az én hibám az egész! Pedig csak tökéletes akartam lenni. Nekem ez sosem fog menni!

Fanni a könnyeivel küszködve, a földön gubbasztva pakolta ki egy idegen ház kis szemetesének WC-papír gurigáit, véres tamponjait, kiszáradt törlőkendőit, hogy visszaszerezze a szemüvegét. Már este hat óra múlt, de Fanni nagyon-nagyon hosszúnak érezte még az előtte lévő napot. 

Kérdés: Mi a különbség számodra a bűntudat és a szégyen közt? Ugyanaz az érzés vagy teljesen más?