És ma érkezett el az ideje annak,hogy búcsút mondjak Outer Banksnek.
A szüleim találtak egy kíváló munkát ami magába foglalja azt,hogy nem kell külföldi bizniszekre eljárniuk és jobban meg is fizetik őket. Ezzel csak az volt a baj,hogy Barcelonában van ez a bizonyos munkahely.Ugye?Messzebb nem is lehetne.
Rafe egy hete visszaköltözött a saját otthonába anyáék pedig bőségesen megfizették amiért vigyázott rám az elmúlt 3 hétben.Képzeljétek el,fantasztikus volt az a 3 hét! Rafe-el és Wheezel elmentünk egy csomó kosármeccsre a közelben,összevesztünk azon,hogy melyik csapat játszik jobban és Rafe megtanított motorozni! Már túl is léptem Aron-on és Samnek elindultak a kilói lefelé amit meg is ünnepeltünk egy cukormentes,diétás kajapartival. Ezenkívül sok más történt még,de azok annyira nem fontosak.Wheezie Sam és Rafe fognak minket kikísérni a reptérhez délben. Addig még van egy órám,hogy nosztalgiázzak a bútorhiányos és élettelen üres házban. Végigsétálok a folyosón ami a nappaliba vezet és megtapogatom a családi fényképek helyét. Bal oldalt középen a Maldív-szigeteki nyaraláson készült fotó foglalt helyet.Én és anya csokis fagyit nyalogatunk még apa sörrel a kezében karolja át anya vállát. Ezt a fotót 3 évvel ezelőtt készítette egy pincér az étterem előtt ahol épp ebédeltünk. A jobb oldalra fordítom a tekintetem ahonnan egy családi vacsorás kép hiányzik. Ekkor költöztünk Obx-be és tisztán emlékszem,hogy 8 évvel ezelőtt ekkor ismertük meg a Cameronékat,mikor meghívtak erre a beavató vacsorára mint új flúgosokat. Ekkor lettünk a legjobb barátnők Wheezievel.Megkérdezte nem-e akarok felmenni vele a szobájába Barbie-t nézni és a 6 éves Barbie imádó Nina nem tudott ennek nemet mondani.(hozzáteszem Sam-el csak elsőben ismerkedtünk meg)
Rafe 10 éves volt és emlékszem,ekkor kapta meg az első motorját ami egy 50ccm-es supermoto volt és nagyon menő fekete-zöld színekben pompázott. Egy kis idő után mikor már Rafe is megunta a szülők beszélgetését az egészséges étkezésről és a bizniszekről ő is feljött hozzánk és nézte velünk a Barbiet. Azóta is gyakran tartunk Barbie maratonokat mi együtt hárman. Vagyis tartottunk.Mert már valószínüleg nem fogunk. A következő kép amit hiányolok az első Midsummers-ön történt. A Cameron és az én családom,a Perez család együtt pózol rajta. A szülők egymást ölelik rajta,én Rafe és Wheezie pedig szuperhős pózokban álltunk be. Rafe batmant,Wheezie csodanőt én pedig macskanőt játszottam.
Rafe egy egyszerű fekete szmokingban és hozzá illő drága nadrágban volt,Wheezie egy egyszerű kék virágos ruhában míg én egy vállvillantós fehér laza ruhában élveztem az ünnepséget.Ezen az estén a régi nagy szerelmem,Dave is ott volt és egy másik lánnyal táncolt helyettem. Rafe látta hogy bánt engem a dolog ezért felkért engem táncolni és féltékennyé tettük Dave-t.Imádtam ezt az éjjelt.
-Kicsim!Itt vannak értünk!-szól nekem anya a konyhából,rögtön azután,hogy duda hangja hallatszik a felhajtóról.
Veszek egy mély sóhajt,becsukom a szemem és próbálok felkészülni arra,hogy beszálljak Rafe kocsijába tudván,hogy többet nem jövök vissza.Még utoljára ránézek a fehér falra ahol a Midsummers-es kép volt és elmosolyodom a kedvenc emlékemen.
A barátaim már az ajtón kopognak mire odaérek hogy beengedjem őket.
Amikor kinyitom az ajtót 3 szomorú tekintet fogad engem,ezek közül is a legszomorúbb az a gyönyörű óceánkék szempár aminek a gazdája a kedvenc emberem. Az említett lép oda elsőnek hozzám és szorosan a mellkasához ölel. Minden erőmre szükségem van,hogy ne törjek össze előtte.
-Minden rendben lesz-mosolygok fel rá mire kifújja a levegőt. Aztán a szoros öleléshez csatlakozik Sam és Wheezie is.Mind a négyen egymáshoz simulunk és közben nem mondják,de tudom hogy mindnyájunk fejében az elmúlt 8 év eseményei pörögnek végig. Az összes midsummers,a sok hülyeség amiket a snecik ellen tettünk,a rengeteg életre szóló élmény.
-Hiányozni fogtok!-mormogom nekik
-Te is nekünk!-suttogják szinte egyszerre.
Pár perc néma összebújás után anya hangja zökkent ki minket a pillanatból.
-Heló!Nem érünk rá egésznap!-tapsikol sürgetően mire szétoszlunk és mindenki megragad egy poggyászt.
Miután bepakoltuk mind a 4 bőröndöt Rafe kocsijába apa ragaszkodik hozzá,hogy csináljunk egy utolsó képet a kiürült ház előtt. Leülök a tornácra,Rafe közvetlenül mögém,Sam és Wheezie pedig mellettem foglalnak helyet. Mind átöleljük egymást és minden arcizmunkat megfeszítve kipréselünk magunkból egy eröltetett mosolyt.
-Csííz!-mosolyog apa biztatóan mire láthatóan mindenki arca begörcsöl az erölködéstől. Katt.
Ezután felállunk és mindenki beül a kocsiba,kivéve engem. Feltételezem ők próbálják gyorsan túlélni ezt a napot,de én próbálom kiélvezni minden utolsó pillanatát,hogy itt vagyok még Outer Banks csodálatos területén. Megsimítom az "ELADVA" táblát a postaláda mellett és bár legszívesebben felrúgnám inkább énis beülök a kocsiba. Az anyósülésre,Rafe mellé. Ahogyan kérte.
Az út csendesen telik,bár egy jó párszor lejátsszák a rádióban a kedvenc számunkat,a Starships-t egyikünk sem érzi úgy,hogy jó ötlet lenne énekelni így mindnyájan próbáljuk ignorálni Nicki Minaj hangját.
Hamar odaértünk a reptérre és már a várakozó teremben vagyunk a Spanyolországba induló géphez. Lehet,hogy túl sok vizet ittam az úton,sőt biztos mert hirtelen rámjön a "mindjárt kicsurran"féle pisilés. Rafere nézek aki mellettem ül és csak a mobilja fekete képernyőjét bámulja.
-Elkisérsz pisilni?-lököm meg a vállát, hogy figyeljen rám. Nem válaszol csak hümmög egyet.
-Kikell mennem a mosdóba.-jelentem be a többieknek is amikor felállok de senki nem figyel ránk. Anya és apa a laptopjukban vannak elmerülve,Sam és Wheezie pedig alszanak.
Megtaláljuk Rafe-el a wc-t és be is rohanok mert már tényleg a szélén vagyok hogy bepisiljek. Hatalmas megkönnyebbülés amikor lehúzom a bugyimat és kiengedem végre.
Kezet mosok miután elvégeztem a dolgomat aztán kinyitom az ajtót,Rafe az ajtó előtt vár a telefonját nyomkodva. Az ajtónyílásra felkapja a fejét és elkezd túrkálni a zsebében. Mikor megtalálja a keresett tárgyat,átnyújtja nekem. Egy téglalap alakú lapos doboz az,amit egy kiskutyás csomagolópapírba csomagolt be. Látszik,hogy ő csomagolta mert eléggé gyűrött a papír és csúnyán van összehajtva,de elnézem neki mert ő Rafe Cameron.
-Csak akkor nyisd ki mikor felszálltok!-figyelmeztet mert már nekiindultam,hogy elkezdem kicsomagolni.
Felnézek rá egyenesen a gyönyörű kék szemébe és észre sem veszem,hogy könnyezem csak mikor a mellkasába döntöm a fejem és csurom víz az arcom alatt a pólója.
-Nagyon fogsz hiányozni tesó!-szorítom magamhoz miközben a könnyeim eláztatják a pólóját. A hajamat simogatja és a fejem búbjára teszi az állát.
-Te is nekem hugi!-puszil bele a hajamba.
Még egy kis ideig így állunk,egymás karjaiba borulva aztán visszasétálunk,mert 15 perc múlva felszállunk.
Leülünk és úgy várakozunk a 15 perc alatt,mintha semmi nem történt volna.
Eljött a pillanat. A pillanat amitől görcsbe rándul a gyomrom és a lelkem mintha gyökereket eresztene Outer Banksben,hogy itt maradjak. A bokámra mintha láncot agattak volna,olyan nehezek a lépteim a repülő felé. Minden erőmmel maradnék,sikítanék és kapálóznék,hogy ne szakítsanak el az otthonomtól de nem érnék el vele semmit.14 éve létezem a földön de csak 8 éve élek. És most meg is ölnek.
-Ne felejts el hetente írni!-kiabál Sam messziről.
-Nem fogom elfelejteni!-kiabálok vissza hátha hallja.
Elfoglaljuk a helyünket az első osztályon.
Az ablakból nézem ahogy felszállunk és lassan meghalok ahogy eltávolodunk Outer Bankstől. A szüleim a bárpultnál iszogatnak a jövöbeli kollégáikkal én pedig a kedvenc könyvemet olvasom, It ends with us-t. Épp annál a résznél járok amikor Riley lelöki Lillyt a lépcsőn mikor megrezzen a telefonom.
Üzenet Rafetől.
Na?Tetszik?
A rohadt életbe!El is felejtettem kibontani az ajándékot amit adott. A táskámba nyúlok és kihalászom a dobozt belőle.Az ölembe teszem és veszek egy mély levegőt mielőtt letépem a csomagolópapírt a dobozkáról.
A papír alatt egy kék színű,selyem ékszerdoboz van. Kinyitom a dobozt és egy gyönyörű arany nyaklánc lep meg aminek a medállja írott betűvel kiírva "Rafe". Elmosolyodom és azonnal a nyakamba teszem a nyakláncot. Csinálok egy képet,úgy hogy a medáll látszódjon és egy fél szivecskét formálok az ujjammal. Aztán elküldöm Rafenek. Két perc múlva választ is kapok,ami annyi,hogy"jól áll hugi"
Mégjobban elvigyorodom. Tudom,nem vallottam be eddig mert nem mertem de sosem tudtam és soha nem is fogok tudni úgy gondolni Rafere mint a legjobb barátom. Mert a legjobb barátomat nem akarnám megcsókolni ahányszor belenézek abba a gyönyörű,óceánkék szempárba.
