Nina szemszöge
Mikor reggel felébredtem a testem minden pontján szúró égő érzésre azt hittem,hogy az életem mostantól romokban lesz. Hogy mostmár soha többet nem fogok tudni nyugodtan sétálni az utcán,és hogy az élet mostantól egy pokol lesz számomra. Szégyentelennek éreztem magam,a testem izmai mintha a csontomra laposodtak volna,annyira nem éreztem jól magam a bőrömben. Hazaindultam,hogy összepakoljak és itt hagyjam ezt a pokolt amiről naiv gyerekként még azt hittem az otthonom,de aztán jött Rafe és az érintése mintha...érdekes móson begyógyította volna a sebeket. Lehet ilyen?Nos,azt gondolnátok nem,de igen! Már nem éreztem szajhának magam,és nem érdekelt mi lesz az életemmel egyszerűen csak vele akartam lenni. Biztonságban az erős karjaiban és a tegnap esti rossz,tragikus emlékek mintha egy pillanat alatt elhagyták volna a hosszútávú memóriámat. Nyugalmat és védelmet éreztem a társaságában,és a világ összes problémája megszünt körülöttem.
Aztán vigasztalás vagy nem tudom miképpen de elhozott a magánrepülőjén egy másik országba,és a legszínesebb ócenárium egyik állomásánál állunk most. Tudja,hogy imádom az óceánt.
-Mostmár ideje enni is valamit,nem gondolod?-karolja át a vallamat hogy magához húzhasson én pedig szorosan belébújjak. Szerintem mindkettőnk szívéről leesett egy bagy kő,hogy már nem utáljuk egymást(vagyis úgy tűnik?!) Nem beszéltünk a témárol,de észrevettem,hogy Rafe arcvonásai már nem olyan merevek mint voltak,sőt már az őszinte mosolyát is megvillantotta nekem az elmúlt fél órában.
Visszakaptam a régi Rafemet,akiről álmodozom esténként amióta legelőször megláttam azon a köszöntő vacsorán ősidőkkel ezelőtt.
Az említett kinyitja nekem az ajtót,ahelyett hogy bevágna elém majd követ.
-De,igen rohadtul kajás vagyok egy kis sültkrumplira!-pördülök meg örömömben kislányosan,a hosszú bő ingem szoknyaként emelkedik a pörgés idejével egyben. Megakad rajta az imádottam szeme és bár elharapja a mosolyt,attól még ott van.
Hihetetlen mennyire más most,mint a többiekkel. Vagy lehet csak egy színjáték az egész,de ha az egész nem is fog számítani holnap,a lényeg hogy ma itt van velem és boldogok vagyunk.
-A környéken van egy vidámpark,amellett egy fenszi étterem,mit szólsz ,megfelel?-kérdezi,mire hevesen bólogatok vigyorogva.Közhen egymás mellett sétálunk a kezünk néhányszor véletlenszerűen összeér,ezekre az apró mozdulatokra ő semlegesen reagál,de az én szívem vadul kalapál a fantáziámban szült kép láttán,amint kézen fogva sétálunk.
-Juhuu és van óriás kerék is,ugye?-nézek rá árgus szemekkel,mire bólint. Erre örömömben toporzékolni kezdek,amin ő csak nevet.
—
Megérkeztünk az étterembe,a falon régi képek kapnak helyet az akkori tengerészekről,hajókról és amikor felavatták az éttermet. Ezenkívül különböző állatok is elterpeszkednek a falon.
Van egy akvárium is az étterem közepén,amibe rákok és más színes állatok élnek.
Leültem Rafe-el szembe a leghátsó asztalhoz,és rendeltünk egy nagy adag sültkrumplit,Rafe polipot eszik én pedig csak egy egyszerű csirkemell rántotthúst kértem. Sosem voltam nagy húsevő,nem is szeretek mást a csirkén kívül.
-Na és,milyen volt az életed Spanyolországban?-vesz ki egy sültkrumplit a nagy tálból,közben az arcomat fürkészi.
Énis az ételen nyammogok miközben válaszolok.
-Tök jó,volt sok barátom,sok buliba jártunk és gyönyörű a tengerpart!De mindez hiába,a szivem mindig is erre a szigetre vágyott.-magyarázom csillogó szemekkel,és elmosolyodom a gondolatok,hogy most itt van velem.
-Azt meghiszem,nekem is hiányoztál Tücsök!-motyogja a tálat bámulva. Forróság önt el a becenevem hallatán,és vadul kalapál a szivem. Imádom ezt a fiút.
-Hiszen te vagy a legjobb barátom!-teszi hozzá ezt is motyogva,most a vadul kalapáló szivem megáll egy pillanatra,de csak annyira hogy összetörjön. Majd szomorúan dobog tovább.Persze,hogy csak barátok vagyunk,mit is gondoltam?!
-Bizony,elválaszthatatlanok vagyunk!-eröltetek az arcomra egy mosolyt,de fáj,úgyhogy abba hagyom. Elcsámcsogok két falat húst,és újra megszólalok.
