The Perfect Enemy

1. Fejezet

15 évvel korábban

- Ilyen kövéren soha nem lesz pasid, dagadék ! Kiabált Hunter hangosan , újaival irányomba mutatott, és a mellette álló barátai mind rám néztek majd hangosan elkezdtek nevetni.
Ez volt az a pillanat az életemben amikor a lelkem darabokra tört. Az utolsó csepp a pohárba. Teljesen összeomlottam.
Az iskolánk tornatermében álltunk, minden egyes szempár rám szegeződött és nevettek rajtam. Könnyek szöktek a szemembe és Megszégyenülésemben kiszaladtam a tornateremből és bezárkóztam a női öltöző mosdójába.
Nem voltam egy népszerű lány az iskolában, még csak nem is voltam átlagos szürke kisegér, akit nem veszel észre ha hiányzik az iskolából.
Én voltam az a lány akinek minden egyes napját tönkre tették a diákok a csúfolódásaikkal.
• Bella nyisd ki az ajtót kérlek! - szólalt meg elsőnek Jane.
- Ne törődj azzal a seggfejjel Bella, az a gazdag pojáca mindig is egy nagyképű barom volt. - folytatta Mel.
Szépen lassan fel tápászkodtam és elfordítottam a kulcsot a zárban. Mel es Jane kinyitotta az ajtót és kezemnél fogva kihúztak a mosdóból, majd apró kezeikkel átöleltek.
Mel elengedett öleléséből, két kezébe fogta az arcomat és így szólt:
• Ne sírj Bella, nem éri meg, mi mindig itt vagyunk neked. Ők nem ismernek téged, csak az alkatod alapján ítélkeznek, nem ismerik az igazi Bellát. Azt aki tűzbe menne a barátaiért, aki megtenne mindent, hogy a körülötte lévő embereknek tudjon segíteni. Ez az ő szegénységi bizonyítványa, hogy ilyen ocsmány módon viselkedik veled.
Utolsó évesek voltunk a gimnáziumban, és szerencsére már ebből a tanévből is csak pár hét maradt hátra. Évek óta erre vártam, hogy végre megszabaduljak Hunter Gunnertől és az ő undok személyiségétől.
Ekkor megfogadtam, hogy egy másik állam beli Egyetemre fogok járni, hogy új és szabad életet élhessek.
Miamitól nem messze egy kis nyugdíjas városban éltünk Orlandóban. Itt az emberek nagy része nagyon gazdag volt. Hatalmas medencés Villák mindenhol, 3-4 luxus kategóriájú sportautó a házak előtt.
Az én szüleim nem voltak ilyen szerencsések, ők nem örököltek milliókat érő vállalatokat, és nem is tudtak hatalmas Villát venni, de nagyon sokat dolgoztak, hogy jó életünk legyen. Átlagos életünk volt, de mégis megkaptam mindent amit szerettem volna. Drága magán iskolát fizettek nekem, hogy én már könnyebben induljak el az életben mint ők.
Talán ezért is néztek ki engem ennyire a diákok az iskolában. Minden diák jómódú, gazdag családból származott, és én voltam az egyedüli szegény, kövér gyerek. Ezért is határoztam el, hogy messzire menekülök ebből az anyagias világból.
Szerencsére sikerült felvételt nyernem a Harvard egyetemre A Massachusetts állambeli Cambridgebe, mégpedig állami ösztöndíjjal.