The Perfect Enemy

18. Fejezet.

                                                                                Bella

Baromira fáj a fejem. Próbáltam lassan kinyitni szemeimet, de még a beszűrődő minimális fény is zavaró volt. Körülnéztem a helységben, próbáltam beazonosítani hol is kehetek, de tippem sincs. Semmi sem ismerős. Számomra idegen helyen vagyok. Kiléptem a szobából, a nappaliba, de még ìgy sem tudtam meg többet, viszont női hangokat hallottam az udvar felől. Követtem a hang irányát, eközben egyre biztosabb voltam benne, hogy  Jane és Mell hangját hallom, csak még nem tudtam össze rakni a képet.
- Hol vagyunk és hogyan kerültünk ide ? - kérdeztem a barátnőimtől. Saját hangomon hallottam mennyire gyenge.
- Végre felébredtél, már aggódtunk miattad! Gyere ülj le!
Mell lába mellé a nyugágy végébe ültem.
- Mesélj mire emlékszel Bella! - kérlelt Jane.
- Igazából én csak arra emlékszem, hogy Hunter szakított velem, én kirohantam az irodájából, a Hallban pedig már alig voltam magamnál. Segítettek beszállni az autóba. Utána teljes képszakadás. Már itt ébredtem, baszott fejfájással. - fogtam meg a homlokom. - De ti, hogy kerültök ide? Es egyáltalán hol vagyunk?
- Mia írt nekünk, hogy nagyon nagy baj van, neked azonnal szükséged van ránk. Elküldte a címet, majd egy autó értünk jött.
- Most pedig itt vagyunk, hogy melletted álljunk mindenben. - mosolygott Mell
- Köszönöm lányok.
Hunter említése, újra fájdalmas kés szúrásként érte szívemet. Meg mindig nem tudtam felfogni, hogy mi történt. Nem értettem miért tette ezt velem.
- El tudod mesélni mi történt Hunterrel? Mit mondott?
- Igazából nem tudom mi történt. Vagy őrült, vagy egy kibaszott psichopata akinek kettős énje van. Tegnap este ti is láttátok milyen volt, hogyan viselkedett velem. Olyan szerelmes férfinak tűnt. Reggel pedig, rezzenéstelen arccal közölte, hogy csak arra kellettem neki hogy megdugjon, és nem vagyok elég jó számára.
- Azta rohadt egy féreg. Eskü, ha hazamegyünk én levágom a golyóit es megetetem vele.
Még mindig nem értettem miért vagyunk itt.
- Hol vagyunk egyébként?
- Jacksonvilleben. Ez Mia családjának a nyaralója. Holnap pedig utánunk jönnek Trenttel.
- Mia szerette volna ha messze vagy Huntertől nehogy még több  fájdalmat tudjon okozni, ami szerintünk is jó ötlet volt. - magyarázták a barátnőim.
- Nekem mindegy, hol sínylődöm, csak pia legyen, különben elindulnék, hogy megverjem Huntert. Basszus még ruhám sincs. Megkérem, holnap hozzon magával.
- Már szólt nekünk, hogy hozzunk neked pár ruhadarabot, így szettünk otthon össze dolgokat.
- De édesek vagytok. köszönöm. Köszönöm, hogy támogattok. Csak egy baj van, a ti ruháitok max fél testemre jó, - nevettem el magam
- Végre látunk nevetni! Ezaz. - mosolyogtak.
- Menj öltözz át. A szobába van egy táska, abban van minden cuccod. Kapj fel egy fürdőruhát, aztán igyunk, az segít a felejtésben.
Nem tudtam eldönteni, hogy azért ennyire zavaros minden mivel kivoltam ütve es a fejem szét akar hasadni, vagy azért mert tényleg elég zavaros a történet.
De eldöntöttem, hogy nem akarok ezzel foglalkozni. Ha mar itt vagyok, akkor muszáj elfelejtenem.
Beléptem a szobába, ahol ébredtem, majd az ágy mellett megpillantottam a táskát.
Alatta pedig egy doboz, megcímezve a nevemre.
Mi lehet vajon abban a dobozban?  Már majdnem kibontottam amikor üzenet érkezett a telefonomra.
Hunter az.  Vissza dobtam a táskába, de újra pityegett.
Elővettem, hogy elolvassam mit akarhat ezek után tőlem.

Drága Bellám!
A kartondobozban fogod megtalálni
a választ tetteimre.
Kérlek fejtsd meg!
Akkor mindent érteni fogsz.

Méreg borította el az agyamat. Menjen a picsába.  En nem akarom megérteni, szimplán nem kellett volna ezt tenni velem.

Ne merj Drágának nevezni te  szemét állat.
Én már semmit nem akarok megfejteni  vagy megérteni
ami veled kapcsolatos.
Azt is felejtsd el, hogy létezem!
Én is így teszek!