A melegséged a hidegem ellen || BangChan FF

4.

A kilincset lenyomva nyeltem még eggyet, de egy mosolyt eröltetve az arcomra kinyitottam az ajtót.

20 legalább két fejjel kissebb gyerek ált szófogadóan az ajtóban engem várva.

Akkor tényleg csak mi voltunk a legrosszabbak a suliba?

Ja. Lehet, hogy nem magamból kellett volna kiindulni.

A teremben körbe állítottam a székeket, még az érkezésük elött, hogy ne keljen ezzel is bajlódni.

Miután mindenki leült megszólaltam.

- Öhm... sziasztok! Szóval... ma én foglak titeket tanítani! Tudjátok! Ilyen kisegítőtanár féleség vagyok! A nevem Kiara, de csak Kia, és ha valaki le mer Kia nénizni annak a nyelvét fogom ebédre mwgenni - mondtam, hogy kb eltudják képzelni, hogy mi is van itt azzal a kis agyukkal.

- Mi lett Csilla nénivel? - kérdezte aggódóan az egyik kisgyerek.

- Nyugi! Reméljük holnapra már jobban lesz! - próbáltam mosolyogni, de inkább egy undor lett belölle. Nem tehetek róla! Nem szeretem a gyerekeket! - Akkor előszőr is mindenki mondja el a nevét, aztán kitalálok valamit, hogy ne ordítják le a fejem, hogy semmi értelmeset nem tudtam kezdeni veletek! - tértem a lényegre.

Nagy nehezen mindenki kinyögte a nevét és nagy szám ha azt mpndom, hogy az egyiknek a kezdőbetüjét megjegyeztem!

Miután elkezdték visszahuzogatni a székeiket a helyükre és várták, hogy majd én tanitsam őket Chan-hez futottam. Vagyis a telómhoz. Hehe...

- Van valami ötleted? Én nem tudom, hogy mit kellene csináljak! - mondtam és éreztem, hogy megint elkap a pánik.

- Oké, nyugi! Mondjuk játszhatnál belük egy játékot! - javasolta.

- Mégis milyent? - suttogtam neki még mindig aggódva.

- Jajj te... - csóválta meg a fejét. - Inkább tartom én helyetted! - jelentette ki.

- Várj, most mi?

- Csak támaszd meg a telód valahol ahonnan látom a gyerekeket!

- Hát jó... - támasztottam a telóm a tanári asztalon található kulacsomhoz és vártam a következőt.

Mindenki odavezette a tekintetét ahol Chan volt és figyeltek.

- Heló mindenki! Tanuljunk együtt! Nem tantárgyat! Ki szeret táncolni? - kérdezte mire valamenyien felemelték a kezüket. - Szuper! Akkor megkérlek titeket, hogy toljátok szét a padokat és nyomás az osztály közepébe.

A gyerekek csináltak. Tényleg ilyen jók mostanában a gyerekek, vagy csak félnek, hogy mi lesz ha nem csinálják?

- Kia! Te is menyj! - szólalt meg hozzám intézve a szavait.

- Én? Táncolni? Biztos, hogy nem! - ellenkeztem.

- Tudod... akár most is letehetem és folytathatod a pánikolást, vagy beállhatsz gyereknek! - mosolygott.

- Chh... jó! Legyen! - adtam be a derekam és leültem.

Chan és a gyerekek... nagyon menőn csinálta. Minden egyes mozdulatot megtanított nekik a nap végére és még zenét is tettünk. A gyerekek is felszabadultabban nevetgéltek és én is nagyon hálás voltam neki.

Tizenkettőkór hazamehettem, de még útközben beszéltem Chan-el.

- Ha te nem lettél volna, nagyon felsültem volna! Köszi! - mondtam amire ő csak biccentett.

- Ez csak természetes! Jó gyerekek voltak! ‐ mondta kicsut kuncogva.

- Ja, azok! - hagytam rá miközben hazaértem. - Most rajtam a sor! Menyj aludni! - szóltam csak, hogy visszaadjam neki ezt.