Waste it on... me (BTS - RM / V)

Hatodik - Gondok és lehetőségek

~Han EunJin~

NamJoonnal ülni egy szűk helyen kiváltképp erőt és vágyat próbáló. De leginkább vágyat próbáló. Vagyis azon úrrá lenni. Mert a vágy megvolt, talán túlságosan is, de erősen szorítottam a combjaimat, míg a pékséghez nem értünk. Hogy a fenébe tud hajnalok hajnalán ilyen mocskosul vonzó lenni? Hiszen az előző napi ruha volt rajta, összekuszálódott a haja és kissé még kialvatlannak is látszott, amiért a kanapén töltötte a múlt éjjelt. Azonban én mégis képtelen voltam levenni róla a szemem. Az sem kimondottan segített, hogy szoknyát vettem fel reggel. Bár őszintén bevallom, hogy egy kicsit szándékos is volt, mert valamiért szerettem volna tetszeni NamJoonnak.

TaeHyung szó nélkül bevágódott az autó hátsó ülésére, én pedig az anyós ülésen foglaltam el a helyemet. Az egész autóút alatt egyikünk sem szólalt meg, noha, számítottam TaeHyung vitriolos megjegyzéseire. Elmaradtak. A pékséghez érve TaeHyung kipattant az autóból, és szabályosan berongyolt az épületbe. Még csak el sem köszönt NamJoontól. Zavaromban összeszorított szájjal kuporogtam NamJoon mellett, ujjaim a szoknyám alját markoltál, s közben kerestem a megfelelő szavakat. De nem jött egyetlen épkézláb mondat se a nyelvemre.

- Hát... - szuszogtam. - ...megjöttünk.

- Igen... meg... - A kormányt szorongatta, talán ő is zavarban volt egy picit, végül rám sandított. - Remélem, tegnap este... szóval nem... nem voltam tolakodó.

- Tolakodó? - hüledeztem.

- Amit mondtam... és persze a puszi... puszik miatt sem haragszol... - mormolta mélyen búgó hangján.

- Nem... nem voltál tolakodó... - Végre összeszedtem magam, és NamJoonra néztem. Tekinteteink találkoztak, s én teljesen belefeledkeztem csillogó barna íriszébe. - Köszönöm, hogy elhoztál minket!

- Nagyon szívesen! - Felém fordult, a gyomromban szállingózó pillangók turbósebességre kapcsoltak. - Ha időben végzem, akkor szívesen haza is viszlek.

- Oh, nem! Nem. Ezt igazán nem fogadhatom el! - Felemelt kezekkel mentegetőztem, mire mindkét kezemet elkapta, az ölébe húzta, majd azzal a lendülettel odahajolt az arcomhoz. Egyetlen másodpercig farkasszemet néztünk. - NamJoon...

- Legyen szép napod, EunJin-ah! - suttogta a homlokomra, aztán gyengéd puszit nyomott a bőrömre.

- Ühm... neked... neked is... legyen...

Reszketve hámoztam ki ujjai közül az enyémeket, aztán igyekeztem mielőbb megtalálni a kilincset, hogy kiszállva hamar levegőhöz jussak. Hosszan és nagyokat lélegeztem, miközben vártam, hogy NamJoon útnak induljon. A szívem vadul kalapált a mellkasomban, ahogy apránként távolodott az autó. Alig pár perc múlva én is átléptem a pékség küszöbét, TaeHyung vigyorogva a pultot támasztotta. A tekintetünk találkozott, pimasz mosolyából sejtettem, milyen gondolatok cikázhatnak a fejében.

Mélyről jövő sóhaj szakadt fel belőlem, mikor megindultam TaeHyung felé. Lepakoltam a pult alá a cuccaimat, elővettem két nagy bögrét, és mindkettőnknek készítettem egy-egy adag forró csokoládét. Átnyújtottam TaeHyungnak a sajátját, s közben belekortyoltam az enyémbe.

- Szóval? - szólaltam meg kisvártatva.

- Szóval, mi? - kérdezett vissza két hörpintés között.

- Látom, hogy kérdezni akarsz valamit. Ki vele! - utasítottam, de nem tudtam, hogy fel vagyok-e készülve TaeHyung kérdéseire.

- Nincs mit kérdeznem... - Ellépett a pulttól, és az előkészítő helyiségbe ballagott.