Lefeküdtem a földre, néztem a csillagokat, és gondolkoztam. Eredetileg is ezt akartam, de egy valami változott. Már nem Kareszen agyaltam, hanem azon ahogy Geryn játszott. Próbáltam nem rá gondolni, de nehéz volt. Elvarázsolt. Lehet ez a megfelelő szó. Nem szabad hogy szeressem. Nem is szeretem. Csak mert játszott nekem, ez még semmiség. Bárki képes lenne rá. Nem is ismerem. Nem tudom szeretni. De tény hogy tetszhet. Aranyos... De nekem Karesz a mindenem. Mindig mellettem állt, segített, megvédett. Muszáj lenne kitisztítanom a fejem, de nem tudom kihez fordulhatnák. A fiúkhoz nem. Senkim sincs rajtuk kívül. Azok a zenék pedig nem hagynak nyugodni. Már szinte kínzóan belevésték magukat az agyamba. Nem bírok leállni. Mindig azok a hangok, a szemek, Karesz... Csalódott...
Felálltam. Ki akartam volna tisztítani a fejem, de csak nagyobb katyvasz lett benne mint volt. Eddig csak Karesz viselkedését nem értettem, de most itt van Gery, és az érzéseim. Muszáj valamit kitalálni, vagy felrobban a fejem.
Sétálok. Sétálok az utcán, és körülöttem mindenki jól érzi magát. Pillanatnyi jóérzés. Próbálom messziről kerülni őket. Tudom hogy nem szabad közöttük lennem, tudom hogy Karesz nem fog örülni neki, mert nélküle vagyok itt. Sétálok, az emberek néznek. Kihúzom magam és megyek tovább.
Megállok egy ajtó előtt.
Kareszra gondolok. Vajon haragszik még? Hová ment? Jól van? Mit akart mondani? Milyen ez az oldala? Ez az érzelmes oldala? Aki mutatna érzéseket? Akkor nem szabad elcsesznem.
Hezitálok. Kinyissam az ajtót? Bemenjek? Bemenjek Karesz nélkül?
Nyúlok a kilincsért de nem nyitom ki. Zsebre teszem a kezem. Miért nem nyitom ki? Miért nem mentem be?
Megfordulok. Miért megyek el? Hol van Karesz? Meg kell keresnem.
Suhanok a deszkával. Kareszt sehol se látom. Keresem. Nem tudom hol lehet.
Leülök egy lócára és gondolkozok, majd hirtelen bevillan. Tudom hol van! Hogy ez eddig hogy nem jutott eszembe?!
Leülök Karesz mellé. Hintázunk. Nagy nehezen megszólalok.
-Bocsáss meg... - kezdtem.
-Semmi baj. Én bocsi, hogy úgy felkaptam a vizet.
-Én hibám. De tényleg nyugodtan mond el amit szerettél volna.
-Nem.... Hagyjuk. Majd elmondom.
-Ahogy akarod.
-Köszi.
Elnéztünk. Nem haragudtunk egymásra. Ez az egy biztos. Csak erre volt szükség. Kis csend. És csak egymás mellett ülni. Habár nem tartott sokáig. Az a sok érzelem egyszer úgyik előtörik.
-Aggódtam érted. Hol voltál? - kérdezte. Éreztem, hogy bánta, hogy otthagyott. -Pedig ez az egész miattam volt.
-Én hol voltam?! Te rohantál el.- estem Karesznek.
-Bocsi. Csak ideges voltam.
-Tudom... Sajnálom...
-Én sajnálom... A parton voltál?
-Igen.
-Ismerlek már. -nevetett. Felnevettem.
-Gery is ott volt.
-Oohh... Igen?- nézett el.
-Igen.
-Nem baj ha én megyek...?-állt fel.
-Miért? - kérdeztem furán.
-Van egy kis dolgom.
-Hol?- álltam fel.
-Nem mindegy?- tárta szét a karját, idegesen.
-Cseppet se mindegy!
-Na és miért?
-Mi bajod Geryvel?
-Hogy jön ez ide?!- tette keresztbe a kezét.
-Ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy nem kedveled.
-Segített. Jövök neki eggyel. Miért ne kedvelném?!
-Te honnan tudnád hogy én kit kedvelek?!
-Ismerlek.
-Mindig ezzel jössz, hogy ismersz.
- Mert így van!
-Honnan veszed?
-Konkrétan testvérek vagyunk.
-Ha tényleg ismernél tudnád hogy mi a bajom.
-Ha elmondanád is tudnám.
-Hagyjuk.
-Miért nem mondod el?!
-Nem kell mindenről tudnod!
Szavai mellbe vágtak. Igaz hogy sose beszélt sokat a családjáról, se a dolgairól. De ismerem. És testvérek vagyunk, mindent megosztunk. Mi lehet az amit ennyire nem akar elmondani?
-Tudod... Mostanában minden beszélgetés Geryről szól, és ez már kezd idegesítő lenni. Mintha te is olyan lennél aki csak valamilyen fiúról tudna beszélni. Mintha nem lenne élet azon kívül. Kezdesz olyan lenni mint a többi tini.
-Már bocsánat, hogy tini vagyok, És lány vagyok. És úgy viselkedek mint minden tini lány.
-Rendben. Akkor legyél te is „mindenki” !
Most én hagytam ott. Nem is beszélek annyit Geryről, mint hiszi. És ha igen?! Miért zavarja annyira?! Hazamentem. Becsaptam a szobám ajtaját, és leültem az ágyra. Néztem ki az ablakon és gondolkodtam. Tini vagyok. És miért zavarja hogy ha Geryről beszélek? Féltékeny? Nem hinném. Akkor meg? Ha zavarja, ha Geryről beszélek akkor abbahagyom. Fontos nekem, úgyhogy egy ilyen kérés semmiség. Csak szólnia kellett. Lehet gyerekes volt hogy így otthagytam. Lehet igaza van. Lehet megint elbasztam. Lehet, hogy elmondta volna amit akart. De én otthagytam. Ha így folytatom sose mutatja meg teljesen ezt az oldalát. És tényleg semmi esélyem se lesz, hogy szeressen. Lefekdüdtem aludni sírva. Konkrétan sírtam. Lehet attól a gondolattól, hogy mostanában sokat vitázunk, és elbaszom, és lehet sose fog teljes szívéből szeretni. Míg én másra se vágyom. Sírva aludtam el... Ilyen volt már, de ez más volt...
