Reggel kimentem a konyhába, és megcsapott a briós illata. Mivel korán volt, a lámpa világította be a helységet, bár a redőny is fel volt húzva. Megint minden tiszta volt, és megterített asztal várt.
- Jó reggelt.
- Jó reggelt. - ültem le az asztalhoz.
- Mit kérsz?
- Ami van. - néztem rá unottan. Igyekeztem nem kimutatni azt, hogy mennyire nem vagyok még hozzászokva ehhez.
- Van briós, kenyér, meg tojás, joghurt, szalonna, meg minden ami kenyérhez kell. Asszem ennyi... De ha van valami ami nincs itt, és szereted, akkor mond meg, és megveszem.
- Ilyen étel nincs. Bármit megeszek, és mindent szeretek... Majdnem mindent. - tényleg sok mindent megeszek. Egy két étel kivétel ez alól.
- És mi az amit nem szeretsz?
- Miért kérdezed? - néztem rá gyanakvóan, miközben elvettem a brióst.
- Csak hogy elkerüljük azt, hogy az kerüljön az asztalra amit nem szeretsz. - hadarta.
- Lekvár.
- Tényleg? - nézett rám meglepődve.
- Igen.
- Ezt jó tudni. - bólintott elgondolkozva.
- És neked? - kérdeztem, már csak udvariasságból. Rám nézett, és vett egy nagy levegőt.
- Vegetáriánus vagyok. - hadarta el. Hangja fokozatosan halkult.
- Tessék?! Pont te? - fakadtam ki. Nehezen elképzelhető, hogy a goromba, durva bátyám nem eszik húst, mert sajnálja a bocit meg a barit.
- Hát... Igen... Ez van... - nevette el magát zavarában.
- De hogy? Miért? - még mindig nem tudtam felfogni.
- Hát... Ez még azelőttről van, hogy... Tudod... Nagyon régről. És nagyon szerettem az állatokat, nekem is volt. Volt egy kis csirkém is, képzeld. Sosem tudtam volna táplálékként tekinteni rá. Szóval ez lett belőle. Nem eszem azóta húst. - mesélte, és én csak ültem, konkrétan szinte lefagyva a meglepettségtől. Neki volt valaha kisállata...? És ilyen volt előttem...? ...Mesélt nekem. Mesélt és arról ami még előttem volt, higgadtan. Nem éreztem semmi feszültséget. Ez sok mindent elárul. Ennyire rendbe tette volna a dolgokat? Ennyire túl lépett, ezek szerint. És ennyire nyitott is felém, hogy a kis gyerekkoráról beszéljen. Ennek örülök. És elismerésem. Bár ez a Pál fordulat eléggé fura. És még mindig nehezen tudom elhinni, ezért még óvatos vagyok vele. Hátha valami még átkattan.
- Ez most komoly? - mosolyodtam el gúnyosan, miután visszatértem a Földre.
- Kicsi voltam na. 6 éves. - nevette el magát.
- Volt egy kiscsibéd. És mi volt a neve?
- Ezen ki fogsz égni... Puffancs- nevette el magát. Mire kijött belőlem minden nevetés amit eddig bent tartottam.
- Ez.. komoly?? - fuldokoltam a nevetéstől.
- Annyira kis szerencsétlen, ügyetlen csibe volt, de annyira szerettem. - emlékezett vissza nosztalgikusan, mikor már meg tudott szólalni a nevetéstől.
- Ez világi. Szegény csirke. - ezen megint elnevette magát. Valamennyire zavarban is volt, amit el is hiszek. Mit gondolhat, most milyen lehet a róla kialakult képen?
- 7:15 van. Mikor indulsz iskolába?
- Elmarad az első órám... Szóval később.
- Eszel még?
- Nem, köszi.
- Akkor elpakolhatom?
- Segítek. - álltam fel, és nyúltam a tányérjáért, hogy elrakjam.
- Nem szükséges. Hagyd nyugodtan. Majd megcsinálom én.
- Rendben. - leültem. Rá hagyom. Szokatlan. Még sosem láttam így takarítani. Leszedte az ételt, és gondosan mindent a helyére rakott. A hűtőben is mindennek meg volt a maga sora, helye. Fura belegondolni, hogyan tudta ennyire megváltoztatni az életstílusát. Sok türelem és önkontroll kellett hozzá, az biztos.
Épp a vajat vette le az asztalról, amikor a kezéből kiesett a kés. Pár centire a földtől tudtam csak megállítani. De nem esett le.
A faszba már! - kiáltott idegesen.
Gyorsan letettem a kést az asztalra, és felhúztam a térdeimet. Hirtelen eszembe jutott régen amikor idegbe jött. Akkor jött a tenyér, és az éles fájdalom az arcomon. Bevillant minden ilyen emlék, amikor ideges volt. Szinte mindig rajtam vezette le az indulatait, mindenért én voltam a hibás. Ijedten néztem rá, de mégis dühös voltam. Nagyon dühös. Elhitette hogy megváltozott, és most egy kibaszott kés miatt esik vissza az idegi állapotába. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, amit két oldalon, a kezem belső részével védtem már reflex szerűen. Nem mintha ért volna bármit is. Ő idegesen rám nézett, majd mikor észrevette, hogy milyen állapotba kerültem, hirtelen ő nézett rám ijedten. Elkapta a tekintetét és folytatni kezdte a pakolást. Éreztem, hogy még mindig ideges, de már mintha inkább magára lenne. Kezdtem én is lenyugodni. Kezdtem elfogadni, és elhitetni magammal, hogy nem bánt, és megváltozott. Bár ez még cseppet sem biztos.
