Reggel felkeltem. Karikás szemekkel. Nem igazán érdekelt. Nem tudok vele mit kezdeni. Nem sminkelek, de meg tudom érteni azokat akik igen. Bementem az iskolába. Leültem és próbáltam az olvasásra koncentrálni. Gery bejött és integetett nekem. Visszaintettem. Leült mellém.
- Mit olvasol?- kérdezte.
- Könyvet.
- Azt gondoltam. -nevette. – Nem vagy beszélgetős kedvedbe, mi?
- Honnan veszed?
- Megérzés. – mosolygott, azzal a kicsit gonosz, de ellenállhatatlan mosolyával.
- Rosszul érzed!- néztem mérgesen abba a gyönyörű két szempárba.
- Akkor mégis szeretnél beszélgetni velem?- kérdezte még mindig azzal a mosollyal az arcán.
- Ne forgasd ki a szavamat!- vágtam hozzá zavaromban.
Elnevette magát. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam én is.
Óra után elment. Dolga volt. Nem mondott konkrétabbat. Nekem nem volt semmi dolgom, így maradtam. Kivételesen.
Órák után elmentem a játszótérre. Gyerekesen hangzik, de nagyon szeretek hintázni. Pszichológiailag bizonyított tény hogy egészséges. Szeretek gondolkozni, és zenét hallgatni.
Hirtelen mellém ült valaki. Sejtettem, hogy ki az. Karesz.
- Szia.- mosolygott.
- Hali.
- Bocsánatot szeretnék kérni... – lesütötte a szemét.
- Nem kell bocsánatot kérned.
- Azért elfogadod?- nézett fel rám.
- Persze.- sóhajtottam.
- Köszi. Tudom, hogy barom voltam. Gery jófej, és igen, minden gondolatom kitalálod...
- De tényleg alig ismerlek...
- Tessék?
- Sose meséltél sokat magadról.
- De mit kéne még tudod...? Mit akarsz tudni...?- kérdezte döbbenten.
- Nem tudom... A szüleidről se tudok sokat.
- Mert én sem...
- Hogy?
- Nem ismertem őket. mikor kicsi voltam.
- Sajnálom. Nem tudtam... -Sütöttem le a szemem. Hogy én milyen hülye vagyok!
- Ne, semmi baj... -felállt, és leguggolt elém.
- De tudhattam volna, hogy ezért nem beszéltél róla...
- Héj, semmi baj. Jó? - mosolyodott el halványan, és kezét rátette az ölembe ejtett kezemre.
- Csak szeretném hogy te is mesélj, ne csak én, mert ez néha kellemetlen. Te csak hallgatod a hülyeségeim, és én nem hallgatlak meg sose, mert te nem mesélsz...
- Te mindig meghallgattál. És sokkal többet meséltem mit gondolod. Csak sok kis apró dolgot, és nem sok nagy dolgot meséltem.
Hálásan néztem Kareszre. Ő mindig megtalálja a megfelelő szavakat. Tudja hogy vágjon úgy vissza, hogy az jól essen. Mindig tudja, hogy derítsen jobb kedvre. Ilyenkor jövök rá igazán, hogy mennyire is szeretem. Mindig is fontos személy volt az életemben. A legjobb barátom volt, a támaszom. Mindig mellém állt, és támogatott. Sosem fogom tudni eléggé meghálálni neki. És sokáig észre sem vettem, hogy mennyire fontos számomra. De most már tudom hogy mennyire szeretem.
