Én így szeretlek!

Első fejezet

Elizabeth szemszöge:

Szeptember 1-je. Az a nap, amit minden diák utál. Én nem tartoztam ezen emberek közé... Kimondottan vártam, hogy végre a tanulásba felejtkezhetek, kizárva magam körül mindent és mindenkit. Ezért is szerettem tanulni. Nem az anyámon vagy bármi máson járt az agyam, hanem az épp tanulandó anyagon.

Reggel fél hétkor döntöttem úgy, hogy kikelek a meleget nyújtó ágyamból és készülődni kezdtem. A szokásos fekete gatya, fehér blúz kombót öltöttem magamra. Sose szerettem ezeket a göncöket hordani mert kimondhatatlanul kényelmetlenek voltak, mellettük pedig kicsit sem álltak jól. Jó hát mondjuk nekem mi áll jól? De ez még a rosszabbnál is rosszabb volt. Egyszóval szörnyű. Amint felöltöztem lementem és anyum egyből fülig érő mosollyal várt a konyha közepéből.

- Jó reggelt! – köszöntem már én is mosolyogva.

- Jó reggelt Aranyom! – üdvözölt kedvesen szülőm is – Majd nap végén tudnánk beszélni? Elég fontos téma lenne. - vette komolyra a hangsúlyt.

- Persze! De minden rendben? - mondtam miközben a kávémat főztem le.

- Igen-igen lényegében egy boldog hír lesz! - közölte kicsit elgondolkozva.

- Akkor jó. Majd délben jövök! – köszöntem el gőzölgő kávés poharammal a kezemben.

- Jól van szívem!

Anyámmal sose voltak hosszú beszélgetéseink, és ez most is megmutatkozott. Mikor kiléptem az ajtón hirtelen megcsapott a meleg őszi levegő. Ahhoz képest, hogy már szeptember van eléggé meleg az időjárás. Mivel még csak negyed nyolcat üt az óra így nyugisan sétálhatok el iskolámhoz, ami 3-4 percnyi sétára van otthonomtól. Az út alatt összefutottam egy-két osztálytársammal, akikkel aztán együtt léptük át az iskola kapuját.

Bementünk a tornaterembe, ahol egyből megpillantottam barátnőmet.

- Szia Eliiiii! – húzta el a nevem kiejtését.

- Szia Viiiiik! – oda futott hozzám és szoros ölelésbe vont.

- Ahhhj de hiányoztál már! Történt veled valami az elmúlt 1 hétben, amióta nem találkoztunk? – kérdezte mire kicsit felnevettem.

- Nem sok minden. Veled?

- Velem se sokkal több. De nem hiszed el! Új osztályfőnököt kaptunk! -ujjongott előttem.

- És? – kérdezem mert nem értem, hogy ennek miért örül ennyire.

- Mert elvileg egy nagyon dögös 23 éves pályakezdő férfi. Alig várom, hogy lássam. – mondta perverz vigyorral az ajkain.

- Te beteg vagy! – állapítottam meg majd leültem vele a mi osztályunknak kihelyezett padra.

- Nem! Csak nézd meg! – utasított majd felém nyújtotta telefonját.

Hűha! Barátnőm nem túlzott. A kigyúrt teste, gyönyörű arca, eres keze, és a szemébe lógó haja... Nem túlzok, egyszerűen csodálatos.

- Azta! – nyögöm ki végül mire a mellettem ülő felnevet.

- Ugye, hogy ugye? - kérdezi még mindig kuncogva. – És most gondolj bele, hogy heti 13 órában bámulhatod majd őt. És még az osztálykirándulásokon is ott lesz. – húzogatja szemöldökét fel-le.