Én így szeretlek!

Nyolcadik fejezet

Aaron szemszöge: (szeptember 5. hétfő)

Csodás reggel. Csak mint mindig! Hétfő! De gyűlölöm őket! De ez van, ezt kell szeretni és ezt kell valahogy átvészelni. Úgy, hogy közben egyszer sem alszom el, mert nem teljesen töltött fel ez a körülbelül egy és fél óra alvás. Hajnali 4:44 körül aludhattam el és 6:00-kor pedig már keltem is ki az ágyból. Csináltam egy jó erős feketekávét, amit szokásomhoz hűen most is egy cigivel együtt fogyasztottam el. Van ami sose változik!

A mustangomban ülve még a tegnapi eseményeken kattogott az agyam. Mégis, hogy a picsába gondolta? De most komolyan! M-O-S-T-O-H-A-T-E-S-T-V-É-R! Nem jutott el a tudatáig, vagy mi a faszom? A tiltott gyümölcs kapcsolatok amúgy sem az én terepem. És soha nem is lesz az! Nem tudnám elfogadni, hogy nem védhetem meg mások előtt, mert egyből félreérthető lenne a szituáció, hogy senki nem tudná rajtunk kívül, hogy ő az enyém és esélye sincs senkinek se nála, hogy még egy rendes randira se tudnám elvinni, mert bárki bármikor ott lehet és megláthat. Bár a lebukás veszélye mindig is felpezsdítette a vérem, de akkor sem vágyom egy ilyen kapcsolatra, mert jóval több hátránya van, mint előnye. Ezért sem értem Estert... Oké, hogy tetszik neki valaki, ez teljesen rendben van, de az, hogy a mostohatestvére az, és annyit se tud megtenni, hogy ezeket az érzelmeket elnyomja magába, az már nem oké. Kicsit sem! És az sem, hogy végig egy kis hazudós kurva volt! Volt? Tényleg ilyen naív vagy, Aaron? Még most is az! A gondolatmenetemből az iskolától elválasztó piros lámpa zökkentett ki. Megérkeztem. Fantasztikus!

A parkolóból egyből a tanáriba mentem, ahol első dolgom volt lefőzni egy kávét. Nem értem miért nem lehet a tanároknak cigizni... a gyerekek még egy dolog. Meg is értem. De hogy a pedagógusok... Tudom én, hogy ez egy erős iskola, meg örülhetek, hogy itt lehetek és nem kéne kibaszatnom magam, de na... azért valamit engedhetnének. Ah, na mindegy is. Lehet inkább az óráimra kéne összpontosítanom. Először egy tesi a végzősökkel, egy német az osztályommal, egy tesi szintúgy az osztályommal, egy lyukas óra, ami úgy érzem a megmentőm lesz, egy cukrászati még mindig az osztályommal, aztán két spanyol a nulladikosokkal és a tizenkettedikesekkel. Kurva jó nap!

- Jó reggelt! - hallottam egy mézes-mázos kicsit már cincogó hangot a hátam mögül.

- Szintúgy! – válaszoltam Ms. Kemy-nek és valami mosoly félét próbáltam előadni, de elég bénán sikerült, így inkább abbahagytam.

- Kevés ideje ismerlek, de azt már megállapítottam, hogy kávéfüggő vagy. Ami káros. Le kéne szoknod! - khm, bocsi ez mióta is a te életed? És mióta van bármi közöm is hozzád? De most komolyan. Foglalkozzon már a saját életével és a saját gondolataival!

- Meggondolom. - válaszoltam szűkszavúan, majd le is léptem. A tesi iroda/öltöző felé vettem az irányt, ahol csak a nyakamba kaptam a sípomat, letettem az üres bögrét az asztalra és már indultam is a terem felé, ahonnan már most olyan zaj jött ki, mintha a harmadik világháború zajlana odabent. A végzősökkel lesz órám, ami nem túl kellemes dolog. Már tizennyolc felett vannak így azt hiszik, hogy ők uralják a világot. De ez közel sem igaz. Az egyesek percenként szoktak repülni, de annyira nem érdekli őket. Bár, ha nem figyelnek simán ki is csaphatják őket az iskolából. Két másodperc alatt, nulla bűntudattal. Meg kéne becsülniük, hogy egy ilyen különleges iskolába járhatnak. Nem találunk minden sarkon egy olyan gimnáziumot, ahol spanyolul lehet tanulni. A németről már ne is beszéljünk! Nagyon, nagyon ritka dolog Amerikában német nyelvet tanulni. Van aki ezt meg is becsüli, dehát ezek nem ők. Mondjuk az én osztályomból van aki ezt az egészet megbecsüli és rendesen ta...

- Mr. Wase, elkezdjük már az órát? - kérdezte egy eddig jófejnek tűnő végzős lány.

- Elnézést, Ön a tanár? Önnek van diplomája testnevelésből? Ön tartja meg már vagy az ötvenedik tesi óráját? - húztam fel a szemöldököm kérdőn.