BF & BFF | MINSUNG/HYUNLIX

𝒕𝒉𝒓𝒆𝒆.

2023.11.26.

Jisung nagyon meglepődött, amikor háta ütközött a mosdó falával, s megérezte ujjaimat a nyaka körül. Szemeit lehunyva engedte útnak újabb könnycseppeit.

– Nem beszélhetsz így velem! Ne feledd el a korkülönbséget, köteles vagy tisztelni engem te kis szarházi! – morogtam az arcához közel.

– Én csak vissza akarom kapni a régi Minhot. – súgta erőtlenül, majd kinyitotta könnyben ázó szemeit. – Hiányzol nekem. – csordult ki a könnye, s kezemre fogva rászorította azt a nyakára.

Szemeit bámulva emésztgettem a szavait. Mit csinálok? Hogy lehetek ekkora idegbeteg? Jisung egy idegesítő görccsé vált, de még él benne az a törékeny kisfiú, aki egykor annyira védelmeztem.

Ijedten néztem rá, hiszen egyre jobban rászorította a kezem a nyakára. Szemeit lehunyta, s csak sírt. Észhez kell térnem bassza meg!

Nem engedtem a keze szorításának. Kezem felsiklott az állára, amit megmarkolva kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Újból kinyitotta a szembogarait, s enyémbe fúrta tekintetét.

Nem bírom tovább.

Pár másodperc szemezés után erőszakosan hajoltam ajkára, s egyből mozgatni kezdtem az ajkaimat. Másik kezem lesiklott a derekára, majd erősen belemarkoltam.

Jisung halkan felnyögött, majd kezeivel a pólómat kezdte markolászni. Másodpercek töredéke alatt markolt a hátamra, és behúzott a lábai közé. Szemeit összeszorítva koncentrált arra amit éppen csináltunk.

Lágyan nyaltam végig az alsó ajkán, s amint bejutást engedett, azonnal elmélyítettem a csókot. Addig csókoltam, amíg csak bírtuk szusszal. Teljesen elborult az agyam, annyira vágytam már rá.

Amikor elváltam tőle, s pár centire arcától kezdtem a szemeit kémlelni, eldöntöttem, hogy adok egy újabb esélyt neki. Mindkettőnk hibája, hogy ennyire elkurtunk mindent. Kommunikálnunk kellett volna ahhelyett, hogy hagytuk volna egymást eltávolodni.

Jisung elsírta magát ma már sokadjára. Gondolkodás nélkül húztam közelebb, s szorosan magamhoz öleltem őt. Akkora bűntudatot érzek, hogy az elmondhatatlan...

Jisung keservesen zokogott a pólóba bújva. A haját simogatva próbáltam nyugtatni. Több puszit is nyomtam az illatos tincsei közé.

– Bocsáss meg nekem, kérlek! – bújtam bele a hajába. – Ne haragudj rám! Sosem tudom jóvá tenni az elmúlt hónapokat, de megpróbálom a legjobbat kihozni ebből az egészből, ígérem!

– Te ne haragudj! Hülye voltam, és egy félreértés miatt kezdtelek el idegesíteni. Féltékeny voltam Felixre ok nélkül. Sajnálom. – vált el tőlem, s letörölte a könnyeit.

– Én is hibás voltam. Úgy viselkedtem, mint egy zsémbes vénember, és hagytam, hogy mindent félreérts. Én is féltékeny voltam Hyunjinra, és talán ezért sem hagyta a büszkesegem, hogy beszéljek veled... Kurva nagy barom voltam, igazad volt. – mosolyodtam el szomorkásan.

– Ne vedd komolyan, kérlek! Csak próbáltalak eléggé feldühíteni ahhoz, hogy őszinte legyél velem. – szipogott.

– Annyira ismersz... – ráztam a fejem hitetlenül, majd közelebb húztam magamhoz újból.

– Szeretlek Minho. – motyogta, s felnézett a szemeimbe.

– Én is szeretlek téged Jisung. Sose vettem volna ennyire a szívemre a dolgokat, ha ne lettem volna végig szerelmes beléd.

Az aranyosság megtestesítője felpipiskedve egy csókot nyomott az ajkaimra, de nem engedtem eltávolodni, egy sokkal szenvedélyesebb csókot kezdeményeztem.

Már éppen kezdtek elfajulni a dolgok, és a karjaimba véve, a falnak nyomva őt tértem volna át a nyakára, amikor valaki elkezdtett az ajtón dörömbölni. Ijedten tettem le Jisungot a labaira. Tanácstanalul bámultuk egymás szemeit.

– Hahó, van bent valaki? – ütötte az ajtót ököllel egy igen ismerős alak.

Hyunjin...

– Itt a kulcs. – nyomta a kezembe a tárgyat Jisung.

Az ajtóhoz lépdeltem, és kinyitottam. Egy meglepődött Hyunjint láttam. Bevallom, elég fura látvány lehet engem és Jisungot egymás társaságában békében látni, amikor nincs kamera a közelben.

– Hát ti? Hogyhogy nem öltétek meg egymást eddig? Egy légtérben voltatok több mint 10 percig. – nézett ránk felváltva.

Jisunggal összenéztünk, s karomat felemelve invitáltam magamhoz. Féloldalasan hozzám bújt, és így átkaroltam.

– Káprázik a szemem? Mondjatok már valamit! – ugrottak ki majdnem Hyun szemei a helyéről.

– Végre mindent megbeszéltünk, és kibékültünk. – nézett fel rám Jisung.

– De barátok már sose leszünk többé. – jelentettem ki, mire a mellettem lévő ijedten nézett fel rám. – Az a helyzet, hogy Jisung túl közel áll a szívemhez, hogy csak barátok legyünk.

Jisung pironkodva boxolt bele a mellkasomba, s közelebb bújt hozzám.

– Nagyon aranyos, meg minden, de jó lenne, ha jönnétek, mert fel kéne vennünk a táncot gyakorlás közben. – fordult sarkon Hyunjin.

– Ouh, jól elhúzódott az idő. – lepődött meg Sung.

Folytatjuk...