Túl közel (BEFEJEZETT - 2. KÖTET: Látszat)

4. GESZTUSOK

Ghost karba tett kézzel állt az ágy mellett, amiben Aurora édesdeden aludt. Habár nem a saját ágya volt, mégis kényelmesen feküdt a párnák között. Vörös haja szerteszét állt, egy adag hajcsomó takarta a nő fél arcát. A fehér pólóval takart mellkasa egyenletesen mozgott fel -s alá, a vastag takaró vékony lábaira volt tekeredve. És a nő arca olyan volt, mint egy angyalé. Egy alvó angyalé, akit nem foglalkozott a csúf világgal és a mogorva hadnaggyal, aki már egy ideje a nevét ismételgette.

- Fent vagyok... - motyogta Aurora csukott szemekkel, elhaló lélegzettel.

- Akkor kelj fel! - csattant fel Ghost türelmetlenül, és hogy Aurora értse a célzást egy jól irányzott mozdulattal belerúgott az ágy lábába, az ágy pedig megremegett Aurora alatt, akinek ijedten kipattantak a szemei.

- Az isten szerelmére, mondom, hogy fent vagyok! - fakadt ki a nő nyűgösen és felült. Hisztisen arrébb söpörte vörös tincseit az arcából és dühösen meredt a hadnagyra, aki fapofával bámult vissza rá.

- Öltözz! - mondta Ghost, miközben hátrált egy lépést. - Indulnunk kell.

Aurora bosszúsan fújt egyet és kikászálódott az ágyból. Nem volt olyan rendszerezett, mint a hadnagy, aki elalvás előtt tökéletes formákra hajtogatta ruháit a kanapé mellé, amin aludt, hogy reggel kéznél legyen, és minél előbb elkészülhessen. Aurora ruhái szerteszét hevertek a szobában, mintha a nő, ahogy végig haladt a kis úton az ajtótól az ágyig, úgy dobálta le magáról a ruhadarabokat tegnap éjjel.

- Mizu a norvéggal a pincében? - kérdezte Aurora, miközben magára húzta vastag pulóverét.

- Semmi - felelte szárazon Ghost.

Aurora ráemelte zöldes barna tekintetét kérdően, a hadnagy pedig unottan viszonozta a saját sötét szemeivel. A nő megemelte szemöldökeit egy pillanatra, bíztatva Ghost-ot arra, hogy folytassa, de a férfi ellenállt.

- A ma megfigyeljük ismét a raktárat - terelte el a témát. - Az adathordozó ott van, bár nem sikerült kiderítenem, hogy pontosan hol. Meg kell figyelnünk még egy napig, aztán behatolunk.

- Te most megölted a norvégot? - kérdezte Aurora.

- Szerinted? - kérdezett vissza a hadnagy ingerülten. - Egyébként is, tudnál sietni? Nem érünk rá egész nap.

- Sietek - vágott vissza Aurora legalább olyan dacosan, mint ahogyan Ghost beszélt. - Akkor most... - folytatta volna tovább, de megbotlott a saját lábában.

Ghost rekordgyorsasággal termett a nő előtt, aki így a hadnagy erős karjaiba zuhant. Ghost felnyögött a nő testétől, ahogy az a mellkasának vágódott és be kellett hajlítania térdeit, hogy mindkettőjük súlyát megbírja tartani. És eddigi ismertségük alatt most először álltak igazán közel egymáshoz.

Ghost letekintett a karjaiban lógó nőre, aki meglepetten pillantott fel rá. Cseresznyeszínű ajkai „o"-t formáztak döbbentségében, és csak most tűnt fel neki, hogy pisze orra körül ott legyeskedik néhány szeplő. És most jött rá arra, hogy hirtelen olyan információ birtokába jutott, amire soha az életben nem lesz szüksége, de élete végéig emlékezni fog rá, és ez hozta Ghost-ot vissza a jelenbe.

Finoman a talpára állította Aurorát, aki zavartan tett egy lépést hátra, és füle mögé igazított egy adag fürtös hajtincset. Ő is zavarba jött a hirtelen közelségtől, és habár Aurora nem látta Ghost arcát a símaszknak köszönhetően, de azt látta, hogy Ghost szemei nem éjszínűek. Csokoládébarna színűek voltak, mint az olvasztott csoki, ami egy bizonyos fényben világos, míg egy másikban sötét. Emellé még az is feltűnt neki, hogy a fekete arcfesték alatt bizony világos színű szemöldökök vannak. A hadnagy valójában szőke?