Túl közel (BEFEJEZETT - 2. KÖTET: Látszat)

21. HÁBORÚ

A credenhilli levegő valahogy másnak hatott, holott a katonai bázis semmit sem változott az elmúlt évtizedekben. A falak még mindig fehér lakkal voltak lemázolva, a régi, bordó csempével való találkozásnál már fel-fel pattogzott a festék. Bakancsok koppantak a kövön, halk beszédek morajlása töltötte be a teret, és amerre a szem ellátott katonák foglalták el az A épület folyósóját, amit Aurora sietősen szelt át, hogy időben érkezzen a megbeszélésre a B épületbe.

Oda biccentett néhány ismerős SAS operátornak, valakire kedvesen rá is mosolygott, de összességében kifejezéstelen arccal vágott át az ember sokaságon. Holott küllemére húzott gondtalan maszkja alatt elutasítás okozta fájdalom húzódott. És a seb, amely már napok óta égette a lelkét, felizzott, mikor kínjának tárgya kifordult az egyik sarkon.

Aurora szíve félre vert egy ütemet, mintha meg is állt volna egy pillanatra, hogy utána olyan erővel kezdjen verni, ami szorítani kezdte a torkát. Látni Ghost-ot a történtek után különös, és nem éppen kellemes érzés volt. Habár a férfi semmit sem változott, még mindig óriási volt és maszkkal takart, Aurora mégis másnak látta őt. A sötét tekintet túl ismerős volt, ahogy rápillantott.

Lesütötte szemeit, fogalma sem volt, hogyan viselkedjen, vagy mit mondjon a történtek után. Még mindig élénken éltek benne az emlékek arról, hogy mi történt, miután Ghost lefújta bimbózó kapcsolatuk esetleges kezdetét. A férfi távolságtartó lett, jó házigazdához illően megvetette Aurorának a kanapét éjszakára, reggel pedig hívott neki egy taxit, ami elszállította őt a vonatállomásra. Egy szót sem említettek a történtekről, csupán néhány unalmas és egyszerű szót váltottak. Pont mint a legelején.

Aurora megszaporázta lépteit, mikor realizálta, hogy Ghost is a B épületbe tart. Érezte háta mögött a férfi közelségét, biztos volt benne, hogy elérné őt a kezeivel, ha hátra nyúlna, hisz a szeme sarkában ott lebegett a férfi koponyamintájú maszkja. Felgyorsult a szívverése, a szégyen és a fájdalom együttes hatása izzadásra és szinte fulladásra késztette Aurorát, aki visszatartott lélegzettel, kapkodva kerülte ki az útjába kerülő katonákat, hogy minél előbb átjusson a kijáraton és maga mögött hagyhassa a hadnagyot.

Kijutni sikerült, azonban a férfi még mindig a sarkában volt. És most, ahogy az udvaron vágtak át, úgy ürült ki a tér körülöttük. Csupán a fagyott fű recsegése hallatszódott a talpuk alatt, és Aurora szinte a fülében hallotta vérének pumpálását a lihegése mellett.

Borzasztóan kellemetlenül érezte magát, minduntalan hátra sandított, és legszívesebben felvisított volna, mikor minden alkalommal találkozott a tekintete Ghost-éval. Olyan közel volt, túl közel volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja őt. És a kínos csönd csak rontott az egész helyzeten.

Ezért Aurora lelassította lépteit, hogy a férfi beérje őt. Vett néhány mély lélegzetet, hogy bátorságot gyűjtsön, hogy lenyugtassa magát ahhoz, hogy ne remegjen a hangja, mikor megtöri a feszült csöndet kettejük között. És mikor Ghost mellé ért, felpillantott rá.

- Szóval - szólalt meg Aurora félénken -, hogy telt a szabadságod?

Ghost épp azon volt, hogy lehagyja Aurorát, és minél előbb eltűnjön a látóteréből. Nem akart a háta mögött lemaradni, ennél nagyobb volt a büszkesége, hogy ily gyáva módon megfutamodjon. Azonban Aurora vékonyka és lágy hangja megtorpanásra késztette, és csak a szeme sarkából pillantott le a mellette lépdelő nőre.

- Eltelt - morogta Ghost. - Neked? - kérdezett vissza udvariasan.

- Nekem is.

Ghost bólintott, és felvette Aurora lassabb tempóját, hogy mellette sétáljon. Kínos lett volna ezek után elrohanni, mégis átkozta saját magát, amiért ennyire szerette a kínt, amit Aurora közelsége okozott, amiért nem tudott távol lenni tőle, hiába ő állította vissza a falakat kettejük közé. De azután, hogy Aurora megszólította, nem akarta még nehezebbé a köztük lévő helyzetet holmi gyáva megfutamodással.