Túl közel (BEFEJEZETT - 2. KÖTET: Látszat)

8. AGGODALOM

Ghost fél szemét Aurorán tartotta.

Figyelte őt, a nő minden egyes rezdülésére reagált. Ha mélyebb levegőt vett, akkor Ghost kíváncsian felé sandított. Ha Aurora egyik lábáról a másikra nehezedett, akkor Ghost egész testében megfeszült és ugrásra készen állt, hogy karjaiba kapja a nőt. De nem volt rá szükség, Aurorát túlságosan lefoglalta az az egy doboz, amit épp átvizsgált.

Ghost-nak egy másik tároló jutott. Fából készült, nehéz volt, emellé furcsa, szúrós szagot árasztott magából, ezért jobbnak látta azt, ha Aurorát a papírdobozhoz irányítja, reménykedve abban, hogy több borzalom nem rémíti halálra a nőt.

A hadnagy fáradtan felsóhajtott, és visszafordult ládához, mikor Aurora már percek óta egy szót sem szólt, és nem is nézett felé. Rávette magát, ő is a munkával foglalkozzon és belekótort a gyógyszeres üvegekkel teli dobozba.

Nem szánt figyelmet az üvegcséknek, habár párat felismert belőlük, főleg az erős fájdalomcsillapítókat, amiket őmaga is szedett egykor. Még mindig emlékezett rájuk, szinte érezte nyelve hátsó részén a kesernyés ízt és egy pillanatra olyan volt, mintha érezte volna az éles fájdalmat a bordájában és a combjában. A szíve félre vert egy ütemet, izzadtság mirigyei mintha kitágultak volna, hogy kilökjék magukból a testnedvet és a stresszt, amitől igyekezett megszabadulni a tulajdon teste. És újra ott volt, a múltban, kínok között.

Lehunyta szemeit és megpróbálta alkalmazni egyik kedvenc légzéstechnikáját, a "háromszög technikát", ami ilyenkor nemcsak a légzését, hanem az elméjét is megnyugtatta.

Orrán keresztül mély levegőt vett, háromig számolt, majd a száján keresztül kifújta az elhasznált oxigént, amíg ismét háromig számolt, és mindeközben az elméjére koncentrált. Fejben háromszögben sétált, sarokról sarokra, igyekezte elképzelni bakancsának az orrát, ahogy a fal mellett halad, és csak erre koncentrált.

Nem hagyta elburjánzni gondolatait, félre lökte az olyan képeket, amik az alatta lévő vérben ázó fűről szóltak vagy éppen a véres nadrágjáról a bal combján. Tagadta, elutasította őket, mert Ghost nem ott volt jelenleg. Nem a múltban volt, nem Mexikóban vagy Manchesterben volt, hanem Norvégiában, egy raktárban, Aurorával, a vörös hajú mesterlövésszel.

Aurora!

A név hozta vissza a jelenbe, és ismét kihagyott egy ütemet a szíve az ijedtségtől és a bűntudattól, amiért egy egészen kicsikét megfeledkezett a nőről. Holott lehet, hogy szüksége volt Ghost-ra, amíg a férfi elmerült gondolatainak mocsarában. Ezért félve sandított  felé, levegőt sem mert venni, mert valahogy a legrosszabb szcenárióra készült. Aurora megint zokog, a földön térdel, miközben visít. Vagy még rosszabb, egy fegyver csöve préselődik a halántékába. De nem így volt.

Aurora ugyanott állt, ahol ezelőtt. Csupán annyi volt a különbség, hogy egy zöld dossziét tartott egyik kezében, míg a másikkal a benne lévő papírokat lapozgatta át. Háttal állt Ghost-nak, így a hadnagy nem láthatta az arcát, de Aurora szemlátomást egész nyugodtan álldogált lábain, ezért Ghost eleresztett egy megkönnyebbült sóhajt.

Visszafordult a gyógyszeres dobozhoz és fél kézzel belenyúlt, hogy arrébb kotorja az üvegeket, hogy elérje vastag ujjaival a doboz alját. Hiába volt rajta kesztyű, mégis érezte a dobozban terjengő hűvösséget, amit az üvegek árasztottak magukból. Mintha maga a dermesztő halál bujkálna az üvegcsékben, és Ghost már kezdte lehunyni a szemeit, hogy ismét légzéstechnikájára összpontosítson, amikor ujjai közé került valami apró dolog.

Kipattantak a szemei és kíváncsian hajolt a doboz fölé, miközben mind az öt ujjával megragadta a kis tárgyat és kiráncigálta a gyógyszerek alól, hogy megnézze. És ott volt, megtalálta azt, ami miatt már napok óta a hegyekben rostokolltak. Ott volt tenyerében az adathordozó, egy ujjnyi nagyságú pendrive, ami ezüst és sötétkék színben pompázott és ami küldetésük sikerességét és végét szimbolizálta.