- 6. -

69 32 17
                                        


Származásom kezdetétől

Egy mély ütemes dallal születtem,
Az első dobbanástól lüktet szívemben.
Talán, mert egy igaz szerelemből,
Fogant meg az összes apró sejtem!

Lelkemben érzem, az eszemmel is tudom,
Mennyi mindenre lehetek még nyitott.
Hiszen annyi szeretet, mosoly fogadott,
Magam még igazán fel sem foghatom.

De törekszem gyarapodni, haladni előre,
Így fogom később látni igazán, mi is lesz belőle.
Mert nem láthatunk csak úgy a jövőbe,
A múltban ragadni pedig nem leszek dőre.

Szívem húrja jelenleg gyengébb,
Halkabban szólaltatja meg szonettjét,
De azért erősödik és kitart a tettrekészség,
Velem marad a jóság és némi merészség.


Szeretet
Remény
Család
Szerelem
Majd még inkább megerősödik a szívem!

Ábrándos verseim!Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang