Boldogsággal mentem az utcán. Nevettem, és a szemem csillogott. Olyan vidám voltam, amilyen vidám még sosem. Elfelejtettem minden bánatomat, és szabadnak éreztem magam. Aztán ahogy mentem, észrevettem, hogy a többiek nem olyan pozitívak, mint én és Boldogságom.
Egy idős bácsi Magánnyal ült a padon. Egy gyerek Unalommal töltötte az idejét. Egy fiú az öreg Múlt mély tekintetében ragadt. Egy másik Fájdalom társaságát tűrte.
De az idős bácsinak lett volna kivel beszélgetnie. A gyereknek lett volna mivel játszania. A fiú most láthatta volna a jelenben a szépséget. És a másiknak lett volna mivel elmulasztania a sok kínt. De sajnos senki sem vette észre, hogy ott áll mögöttük a Boldogság, csak ők hátat fordítottak neki. Pontosabban ezek az emberek kiközösítették a Boldogságot, magányos, unalmas, régies, fájdalmas társaikkal. Egyszerűen nem akarták eléggé észrevenni a Boldogság ragyogó fényét.
Ahogy néztem őket, elkezdtem gondolkodni. Majd szelíd, ám mégis lesajnáló mosollyal azt mondtam: "Siralmasan élnek önök, uraim!"
YOU ARE READING
Novelláim
Short StoryItt az összes rövidke novellám megtalálható. Külön-külön is megtalálhatjátok őket, de itt egyben van az összes, a könnyebb áttekinthetőségért. Jó szórakozást!
