10. Fejezet

131 5 0
                                    

Blanka szemszöge

Hamar vissza értünk Telkibe. Dominikkal kézen fogva szálltunk le a buszról. A srácok Dominikot cukkolva jöttek utánunk. Fent az emeleten elköszönt tőlem egy puszival és elengedett. Mosolyogva mentem be a szobámba. Lepakoltam és úgy döntöttem, hogy dobok egy zuhanyt. Már épp a fehérneműmet vettem volna le, mikor kicsapódott a fürdőszoba ajtó és egy alsó gatyás Szoboszlai Dominik vágtatott be rajta. Riadva fordultam meg és kitágult szemekkel néztem a focistára. Nagy léptekkel elém lépett és az ölébe kapott.
-Dominik...
-Ne haragudj Blani, de én ezt már nem bírom.-nyitotta ki a zuhany kabin ajtaját és az ölébe velem belépett. Megengedte a vizet, megvárta míg megmelegszik és beállt alá. Finoman csókolni kezdett. Erős karjai stabilan tartottak. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, nyakát pedig át öleltem. Dominik szépen lassan abba hagyta ajkaim kényeztetését, de nem rakott le öléből.
-Blani hallgass meg kérlek. Beléd szerettem menthetetlenül. Éjjel nappal veled akarok lenni, boldoggá szeretnélek tenni.
-Dominik...
-Blani szeretlek.-lehelte a számra. Pupilláim kitágultak.
-Mármint barátságból?-na most aztán biztos okosnak tűnhetek. Elnevette magát.
-Nem te butus. Szeretlek. Szerelemből.-döntötte a homlokát az enyémnek. Elpirultam. Nagyon.
-Dominik én ezt még így nem tudom mondani. Nem tudom, hogy az érzés amit érzek az szerelem e vagy sem. Megbántani se akarlak, de kérlek értsd meg ez nekem nem olyan könnyű.
-Én értem. Majd kimondod akkor, ha úgy érzed itt az ideje.-kezdett el újra csókolózni velem. Fél óra után, a hajamat megmosva léptünk ki nevetve a zuhany alól.
-Most menj ki.-toltam kifelé.
-Okés baby.-cupogott nekem. Kilépett az ajtón én pedig fehérneműt cseréltem. A hajamat megszárítva léptem ki a szobába. Az ágyon Dominik feküdt egy pólóba és alsó nadrágban. Rám kapta a tekintetét. Végig mért. Én is végig néztem magamon. Kockás has, formás lábak és egy fekete csipke fehérnemű szett. Dominik nyála körülbelül már az állán folyt végig.
-Csukd be a szád focista.-mosolyodtam el és a bőröndömhöz léptem. Kihalásztam egy műbőr nadrágot és egy fekete csipke bodyt aminek csak a mellrészénél volt plusz anyag, amúgy az egész átlátszó volt és piros virágok voltak belehímezve. Bementem a fürdőbe és neki álltam öltözködni. Először levettem a melltartót, hiszen a body alá nem tudtam felhúzni. Felhúztam a nadrágot és a zoknimat és vissza mentem Dominikhoz.
-Rajtad nincs melltartó?-nyelt nagyot a fiú.
-Hát bizony nincs. Sajnos ehhez a felsőhöz nem passzol.-kacsintottam rá.
-Húzogatod azt a bizonyos gyufás dobozt mi?-vigyorgott.
-Ne felejtsd el Szoboszlai, hogy attól, hogy még szűz vagyok, tudok egy pár dolgot 22 évesen és azzal is tisztában vagyok, hogy egy férfinak mire van szüksége.
-Kislány.-állt fel az ágyról és teljesen nyugodtan elém állt-Én meg tudom, hogy mi kell a nőknek. Ahogy azt is tudom, hogy ha itt és itt, meg itt végig simítok rajtad, garantáltan nedves lesz a bugyid.-ujjai a nyakamon, derekamon és combajimon kalandoztak. Ohh istenem, milyen kibaszott igaza van. Szaggatottan vettem a levegőt.
-Dominik...-elakartam tolni magamtól, de derekamnál fogva húzott közel magához. Nyakamat kezdte csókolgatni. Fejemet hátra hajtva élveztem, ahogy ajkai kényeztetnek. Nagy tenyereivel fenekembe markolt. Egy nyögés hagyta el a számat.
-Látod kislány én mondtam, hogy tetszeni fog.-lehelte nyakamra a szavakat. Ajkai egészen a dekoltázsomig kalandoztak. Nedves csókokat hagyott a mellkasom fedetlen részén. Halk sóhajok és nyögések felváltva hagyták el a számat. Dominik finoman az ölébe kapott és az ágyra fektetett. Fölém mászott és folytatta a testem kényeztetését. Ujjaival finoman szét pattintotta a nadrágom gombját.
-Mit csinálsz?-kaptam fel a fejem.
-Bízol bennem?
-Igen.
-És benne vagy egy kis rosszalkodásban? Semmi olyat nem csinálok nyugi.
-Be..Benne.-nyökögtem.
-Akkor feküdj vissza.-kacsintott rám egy csábos mosoly kíséretében. Tettem ahogy kér. Vissza dőltem a párnák közé és teljesen rá hagyatkoztam. Lehúzta a nadrágom, majd szét pattintotta a bodymat és a bugyimtól is megszabadított.
-Húúú kislány, látom nagyon tetszett az előadás.-suttogta ajkaimra.
-Örülj neki. Én meg érzem, hogy tetszik amit látsz.-rántottam meg a vállam.
-Nem bírod, ki, hogy ne szólj vissza igaz?-ajkai súrolták az enyémeket.
-Én csak közlöm az igazságot.
-Úgy veszem észre idő előtt szeretnél haza jönni a buliból, hogy az én társaságomat élvezd.
-Hmm. Nem. Nem igazán.-néztem rá ártatlanul. Elmosolyodott, majd ahelyett, hogy megcsókolt volna eltűnt a két lábam között. Apró meleg puszikat hagyott a combajimon. Hirtelen meleg lehelletét éreztem a nőiességemnél, majd nyelve ért hozzám. A meglepődötségtől a lélegzetem is elakadt. Egy kélyes nyögés hagyta el a számat. Dominik nyelve istenien táncolt rajtam. Ujjaim hajába csúsztak. Nyelve mellé ujjai is társultak és így kényeztetett tovább. Nyögések sora hagyta el a számat.
-Csendesebben kislány.-nézett fel rám a fiú.
-Ahh, ne kérj ilyet.-vettem szakadozva a levegőt. Nyelve és ujjai ismét engem ostromoltak. Éreztem, ahogy az alhasamba egyre nagyobb a bizsergés és közel vagyok ahhoz a bizonyos csúcshoz. Dominik hajába egyre jobban kapaszkodtam. A levegőt egyre gyorsabban vettem és az utolsó pillanatban rántottam a fejemre a párnát, hogy abba síkítsak. Anyám én most elélveztem a szájától, meg két ujjától? A mellkasom gyorsan emelkedett. Szaporán vettem a levegőt. A párna lekerült a fejemről, ahol szembe találtam magam egy Szoboszlai Dominikkal. Ránk húzta a takarót és tovább vizslatott. Pirulva néztem rá. Nagyon zavarba voltam. Ilyen még nem történt velem.
-Na kislány? Most már nem fogsz vissza szólni?-vigyorgott kajánul. Az oldalamra fordultam. A lábaim még mindig remegtek.
-Ezzel nem fogod be a számat.-mosolyogtam vissza, miközben a arcára simitottam a tenyerem. Elnevette magát és meztelen combomra helyezte nagy tenyerét.
-Ismétlést szeretnél?-vonta fel szemöldökét.
-Majd talán később, mennünk kéne lassan.-vigyorogtam pimaszul.
-Hmm igazad van, vagy itt is maradhatunk.-hajolt hozzám közel.
-Nem szeretnél ünnepelni?-adtam apró puszit a szájára.
-Veled kettesben jobb lenne ünnepelni.-húzott magához közel.
-Dominik..-sóhajtottam.
-Tudom.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Megígérem, egyszer a tiéd leszek.-csókoltam meg.
-Másé nem is lehetsz.-engedett utamra. Megvárta amíg vissza öltözők és kicsit rendbe szedem magam. Össze szedtem pár dolgot, amiket a kistáskámba raktam és a kabátomat felkapva léptem elé.
-Mehetünk.-álltam lábujjhegyre és úgy adtam a szájára apró puszit. Kézenfogva léptünk ki a szobából a lifthez. A liftben még váltottunk egy érzelmes csókot, majd kiléptünk az előtérben, ahol a többiek vártak minket.
-Na végre!-szólt Dini.
-Baszki Dominik töröld le a fejedről azt a vigyort! Úgy nézel ki, mintha egymás után 5 nő szopott volna le!-kiabált Fiola. Elnevettem magam és Dominik vállába rejtettem vöröslő fejemet. Hihetetlen milyen szabad szájuak. Miután a fiúk végeztek a cinkeléssel elosztottuk a kocsikat. Amanda és a fiúk stábja nem jöttek velünk, csak mi mentünk. Ám mielőtt elhagytuk volna a parkolót Rossi jelent meg.
-Urak egy szóra! Gratulálok a teljesítményhez. De nem szeretném, hogy hányásig tartson a buli, ezért szeretnék megkérni mindenkit, hogy mértékkel, a sofőrök egyáltalán ne igyanak. Ja és még mielőtt elfelejtem. Igaz, hogy ki nézem belőlük, hogy megtudják magukat védeni, de a hölgyekre tessék figyelni és vigyázni rájuk.
-Ne aggódjon Mester, nem lesz baj.- szólt Dominik.
-Helyes.-bólintott és sarkon fordult. Dominik kinyitotta a kocsit, én pedig beültem előre, mögénk pedig Bendi, Szofi és Dini. Dominik elindította a kocsit és a mi vezetésünkkel elindult a csapat Pestre.

Blanka (Sz.D. fanfiction)Where stories live. Discover now