Szerelem és más bűnügyek

Tizennegyedik fejezet: Talán most

1870. október 14. Magyarország

Reggel arra keltem, hogy Gustave felém nyúlt és lágyan megfogta a kezemet. Rögtön felpattantam és elé térdeltem. Hajnalban mély álomba zuhantam, az a sok dolog kimerített és tudtam, hogy még nincs vége. Ha a szüleim magukhoz térnek a dorbézolás utáni másnaposságból, akkor meg kell oldaniuk a helyzetet, de büszke voltam magamra, mert amennyire tudtam, kézben tartottam a dolgokat.

- Hogy érzi magát? – kérdeztem aggódva és megvizsgáltam előbb a homlokát, hogy felkúszott e a láza, ami fertőzésre utalna, de szerencsére nem gyötörte meleg, aztán új kötést tettem fel.

A seb szépen nézett ki, nem lángolt és vörösödésnek sem akadt nyoma. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és a kanapénak dőltem. Ha itt hal meg, annak akár diplomáciai következményei is lehetnek, másfelől ő is csak egy élet, aki nem érdemelt ily rút véget ennyire fiatalon.

- Önnek hála jól – mosolyodott el gyengén – Szeretnék bocsánatot kérni a kimértségemért és ha udvariatlanul viselkedtem magácskával. Mikor Edmond kitalálta, hogy utazzunk ide, ellene voltam, mert Franciahonon kívül nem ismerek más vidéket.

- Nem kell szabadkoznia – ráztam meg a fejem – Mindenki okkal olyan, amilyen, de köszönöm az őszinteségét.

Lágyan, remegő kézzel végigsimított az arcomon. Az érintése nem esett olyan jól, mint Miklósé vagy Iváné, de nem húzódtam el. Tudtam, hogy az ijedtségtől viselkedett így. Még mindig félt, hogy magához szólítja a Jóisten, de én tudtam, hogy már nem fogja, mert Gustave erős, nem olyan puhány, mint az átlag gazdag úrificsúrok, akik csak hírből ismerték a kardot vagy a kést és a testüket is csak éjjelipillangók ágyaiban edzették a bordélyházak fülledt melegében.

- Ígérje meg, hogy ha felépültem, elmegyünk sétálni – nézett rám esdeklően.

A szívem majdnem megszakadt. Az íriszeiben Ivánt véltem felfedezni, ő is így nézett rám, amikor bajba keveredett. Nem látott reményt és az utolsó szalmaszálba kapaszkodott.

- Ígérem.

Ekkor halkan kopogtak és Ferenc sétált be. Érdeklődött Gustave állapotáról, mire közöltem, hogy most már minden rendben lesz és ha Edmond lefárad, akkor vigyék fel a szobájába, hogy a puha párnák között, kényelemben hamarabb gyógyulhasson. Ezután a lakosztályomba sétáltam, ahol a fürdődézsában már várt a melegvíz. Levetkőztem és gondolkodás nélkül beleültem. Kintről hallottam a sürgés-forgást, néha Fanni dübörgő lépteit, de becsuktam a szemeimet és kiélveztem a nyugalmat és a magányt, mielőtt újra helyt kell állnom az élet nehezebbik oldala ellen. Iván csak mosolyogna, hogy a kicsi Emma mennyire felnőtt. Tegnap bizonyítottam magamnak, hogy ha akarok, akkor elég bátor tudok lenni. Megmentettem az apámat és a francia grófot. Kellemes érzéssel töltött el, hogy segíthettem másoknak. Elmosolyodtam és hagytam, hogy leázzon az összes kosz, aztán megmostam magam szappannal és bekentem a bőrömet rózsaolajjal. A mai napra halványkék szoknyát és fehér csipkedíszes inget választottam. A hajamat kétoldal összefontam és a fejem köré tekertem. de pár tincset kihúztam, hogy keretet adjon az arcomnak. Még akartam kicsit örömködni a magánynak, ezért Annáért csengettem, hogy hozza fel a reggelimet. Máskor én sétáltam volna le a konyhában, de féltem, hogy összefutok anyával vagy Fannival, és ezekre még nem készültem fel. Viktória biztos engem fog hibáztatni, esetleg a nővérem kitalálja, hogy én csaltam ide a betörőt és akkor olyan nagy patáliát csapnak, hogy a falu végéig is elhallatszik. Talán még szobafogságot vagy más kicsinyes büntetést is kapok, és akkor vége annak a parányi boldog szabadságnak, ami mostanában megadatott számomra.